A József Attila-díjas író, publicista, szociográfus, a népi írók csoportjának ideológusa Szentjánospusztán született. 1922-ben jelent meg első verse a Nyugatban. 1923-tól Szabó Dezső köréhez tartozott, az Auróra, majd az Élet és Irodalom munkatársa lett, főként tanulmányokat közölt. 1929-33-ban Bajcsy-Zsilinszky Endre társaságához csatlakozott, az Előőrs, a Kohó és a Szabadság munkatársa, szerkesztője volt. 1933-tól azonban eltávolodott ettől a körtől és Zilahy Lajoshoz közeledett, részt vett az Új Szellemi Frontban. 1937-ben csatlakozott a Márciusi Fronthoz. Ugyanebben az évben jelent meg Viharsarok című szociográfiája a Magyarország felfedezése sorozat első darabjaként. A könyvet elkobozták, Féját tanári állásából elbocsátották, két havi fogságra ítélték, de végül kegyelmet kapott. Falukutató munkájának eredményeképpen számos mesegyűjteménye is megjelent. 1939-ben a jobboldali Magyarország munkatársa lett. 1945-56 között Békéscsabán élt, kirekesztődve az irodalmi életből. 1956. november 1-jén Budapesten a Petőfi Párt Irányító Testületének tagjává választották. 1960-tól a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tudományos munkatársa volt. 1966-ban József Attila-díjjal tüntették ki.