Jean Martin Charcot Párizsban született. 1853-ban szerzett orvosi diplomát, majd három év múlva a Központi Kórházi Hivatalba nevezték ki. 1861-93 között a párizsi egyetem professzora volt, s a Salpétriére-kórházban dolgozott. Itt alapította meg intézetét, amely a kor legnagyobb európai ideggyógyászati klinikája lett. Oktatói hírneve rengeteg tanítványt vonzott, köztük Sigmund Freud is nála tanult. A hisztéria szervi okait kutatva hipnózist alkalmazott, s ez felkeltette Freud érdeklődését a neurózis pszichés okai iránt. Charcot az izomsorvadás tanulmányozása során írta le az ataxia (a járás bizonytalanságának egy formája) tünetegyüttesét, amelyet a gerincvelő hátsó kötegeinek, valamint az érző idegtörzseknek a pusztulása okoz. Ő írta le elsőnek az ízületi felületek és szalagok pusztulását is (Charcot-betegség), melyet a járási ataxia és hasonló betegségek hoznak létre. Úttörő kutatásokat végzett a cerebrális lokációval, az egyes idegrendszeri tevékenységekért felelős agyi területek meghatározásával kapcsolatban. Felfedezte az agyat ellátó kis artériák tágulatát, és kimutatta szerepüket az agyvérzés kialakulásában. Szakíróként is jelentős tevékenységet végzett.