Utyeszenics-Martinuzzi házasságból, horvátországi kisnemesi családban született. Corvin János udvarában nevelkedett, majd Szapolyai János vette pártfogásába, akinél katonaként szolgált. Feladva a világi karriert a pálos rendbe lépett. Előbb a lengyelországi czestochovai zárda elöljárója, majd a sajóládi kolostor perjele lett. 1534-ben került a váradi egyházmegye élére, ekkor már János feltétlen bizalmát élvezte. Mohács utáni Magyarországon az egyetlen kiemelkedő képességű, világpolitikai realitásokban gondolkodó, messzire látó, kitűnő diplomáciai érzékkel rendelkező közéleti személyiség volt. Céljai: az 1526 után két részre szakadt ország egyesítése, a magyar államiság megőrzése, a török kiűzése az országból Habsburg segítséggel, az önálló erdélyi állam megteremtése. 1534 novemberében váradi püspök lett. Nagy része volt az 1538. évi váradi béke megkötésében, amely szüneteltette a háborúskodást Magyarország két koronás fője - Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János - között. I. János halála és Buda török kézre kerülése után az oszmán hódítók kiszorítását csak a Habsburgoktól várta, ezért 1541 végén megegyezett Ferdinánddal. Ennek következtében előbb kincstartó, majd helytartó lett. Miután 1551-ben Izabella királynét és János Zsigmond (kiskorú) királyt lemondatta, az országot átadta Ferdinánd megbízottjainak. Jutalmul erdélyi vajda és esztergomi érsek lett. A Habsburg hadak azonban nem bizonyultak elegendőnek a török támadás kivédésére, ezért, hogy időt nyerjen, tárgyalást kezdett a délvidéki pasákkal. Emiatt a császári parancsnok, Castaldo árulást sejtett, s az ő parancsára Sforza-Pallavicini generális és emberei meggyilkolták Alvincen.