Ottó szász herceg 936-tól 961-ig, német király 936-tól és német-római császár 962-től; a lázongó hűbéresek leverésével és a magyarok felett aratott döntő győzelmével megszilárdította a német birodalmat.
A Liudolfing- vagy szász dinasztiából származó I. (Madarász) Henrik király fia volt. Keveset tudni ifjúságáról, de valószínűleg részt vett apja néhány hadjáratában. 930-ban feleségül vetette Editet, Idősebb Edward wessexi angol király lányát. Miután Henrik utódjának jelölte ki, Ottót a német fejedelmek Aachenben 936. augusztus 7-én, egy hónappal Henrik halála után királlyá választották. A mainzi és a kölni érsek koronázta meg. Apjával ellentétben az új király keményen éreztette hatalmát a hűbéres fejedelmekkel, és ez azonnal háborúhoz vezetett. 939-ben aztán Ottó öccse, Henrik lázadt fel, szövetségben Eberhard frank és Giselbert lotaringiai herceggel, valamint IV. Lajos francia király támogatásával. Ottó győzött: Henrik meghódolt bátyja előtt, ám 941-ben mégis részt vett a király elleni összeesküvésben. A terv kitudódott, és míg a többi összeesküvőt megbüntették, Henrik ismét bocsánatot nyert. Ezután hűséges maradt bátyjához, és 947-ben elnyerte a bajor hercegséget.
A belső nehézségek ellenére Ottónak maradt ideje a királyság határainak megerősítésére és kiterjesztésére is. Keleten sikeresen harcolt a szlávok ellen; északon három püspökséget (majd 968-ban egy negyediket is) alapított a király a kereszténység dániai terjesztése céljából. Ottó első csehországi hadjárata azonban vereséggel végződött, és csak 950-ben sikerült I. Boleszláv cseh fejedelmet meghódolásra és adófizetésre kényszerítenie. Burgundiára is kiterjesztette befolyását; sőt, amikor hozzá fordult segítségért Adelaide (Adelhaid) burgundi hercegnő - Itália özvegy királynője, akit Berengár ivreai őrgróf fogságba vetett - Ottó 951-ben Itáliába vonult, felvette a "lombardok királya" címet, és feleségül vette Adelaidét (első felesége 946-ban meghalt). Berengár, 952-ben meghódolt előtte az itáliai királyság hűbéreseként.
Ottónak meg kellett szakítania első itáliai hadjáratát, mert Németországban felkelés tört ki. Ottó kénytelen volt visszavonulni Szászországba, ám a felkelők helyzetét rontotta, hogy a magyarok 954-ben betörtek Németországba (a lázadókat így most már azzal lehetett vádolni, hogy a birodalom ellenségeinek cinkosai). Hosszas küzdelem után 955-ben Liudolfnak meg kellett hódolnia. Ez tette lehetővé, hogy Ottó döntő győzelmet arasson a magyarok felett a Lech-mezei csatában, Augsburg közelében 955 augusztusában; ez volt az utolsó alkalom, hogy a kalandozó magyarok behatoltak Németországba. További hadjáratok eredményeképpen 960-ra az Elba és az Odera középső folyása közt élő szlávokat sikerült alávetni a német királyságnak.
Ottó 961 májusában elérte, hogy a 6 éves II. Ottót, Adelaidétől született fiát német királlyá válasszák és meg is koronázzák. Ezután másodszor is Itáliába ment XII. János pápa hívására, akit az ivreai Berengár fenyegetett. Miután 962. február 2-án megérkezett Rómába, a pápa császárrá koronázta, tizenegy nappal később pedig megszületett a Privilegium Ottonianum elnevezésű szerződés, mely szabályozta a császár és a pápa viszonyát. Ez megerősítette és kiterjesztette a pápaság világi hatalmát. Az viszont tisztázatlan, hogy a császárt a pápaválasztás jóváhagyására feljogosító záradék már a szerződés eredeti szövegének a része volt-e, vagy csak 963 decemberében csatolták hozzá, amikor Ottó elmozdította XII. Jánost (mert az tárgyalni kezdett Berengárral), és helyette VIII. Leót tette meg pápának. Berengárt elfogták és Németországba vitték, 964-ben pedig leverték a rómaiak VIII. Leó elleni felkelését.
Amikor 965-ben VIII. Leó meghalt, a császár XIII. Jánost szemelte ki pápának, de őt a rómaiak elűzték. Ezért Ottó harmadszor is Itáliába vonult, és ott is maradt 966-tól 972-ig. Megtörte Róma ellenállását, sőt egészen a dél-itáliai birtokokig hatolt előre. A Bizánccal folytatott hosszas tárgyalások eredményeképpen II. Ottó 972-ben feleségül vette Theophano bizánci hercegnőt. Miután Ottó visszatért Németországba, nagyszabású udvari gyűlést tartott Quedlinburgban 973. március 23-án, néhány héttel később azonban meghalt. Első felesége mellé temették el Magdeburgban.