Dunant, Henri
2005. november 3. 11:30
<
1859-ben Olaszországba utazott, hogy III. Napóleon francia császár segítségét kérje az algériai gyarmati hatóságokkal kapcsolatos nehézségei ügyében. Ekkor tört ki az olasz szabadságharc, és ő a csataterekre ment, ahol megdöbbenve konstatálta az egészségügyi szolgálat elégtelenségét. 1859. június 24-én szemtanúja volt a solferinói csatának, amely után 40 ezer francia, szárd és osztrák áldozat maradt a csatatéren. A szörnyűségeket látva "Mindnyájan testvérek vagyunk!" felhívásával segítségnyújtásra buzdította a környező falvak asszonyait. Ők segítettek is a sebesülteken, ahogy tudtak, de híján voltak az ellátáshoz szükséges szakismereteknek, ezért Dunant segélykérő felhívását 1859. július 9-én a Journal de Geneve című svájci újságban is megjelentette.
A csatában szerzett benyomásait 1862-ben saját költségén kiadott Solferino emléke című könyvében összegezte, azzal a végkövetkeztetéssel, hogy háborús és békeidőkben egyaránt önkéntes alakulatokat kell szervezni a betegek, rászorultak és sebesültek ellátására, bármiféle megkülönböztetés nélkül. Felvetette azt is, hogy kössenek nemzetközi egyezményt a háborús sebesültek védelmére. 1863-ban beutazta Európát, hogy a közvéleményt és számos uralkodót megnyerjen az eszméjének. Ezután Gustav Monynier-vel, a Genfi Közhasznú Társulat elnökével 1863-ban majd 1864-ben nemzetközi értekezletet szerveztek, amelyen 16 ország képviseltette magát. 1864. augusztus 22-én, a második genfi tanácskozáson megalapították a Vöröskeresztet és elfogadták az első genfi konvenciót, amelyet Dunant fogalmazott meg. Még abban az évben megalakultak az első nemzeti vöröskeresztes társaságok, a Vöröskereszt első főtitkára Dunant lett, a tisztségről 1867-ben mondott le.
1887-ben hozzátartozóitól anyagi támogatást kapott, és Svájc észak-keleti részére, Heiden faluba költözött, ahol 1889-ben megírta önéletrajzát. Itt "fedezte fel" újra egy újságíró, ennek köszönhetően 1897-ben számos kitüntetésekben részesült, sőt az orosz cár özvegye rendszeres anyagi támogatást is nyújtott neki. Dunant 1901-ben elsőként kapta meg - a francia Frédéric Passyval, az Interparlamentáris Konferencia első elnökével megosztva - a Nobel-békedíjat, 1903-ban az orvostudomány tiszteletbeli doktora címmel tüntették ki.
1910. október 30-án, 82 éves korában a Heiden faluban lévő idősek otthonában halt meg.
(Múlt-kor/Panoráma - Flasch János, Sajtóadatbank)
Támogasd a 
szerkesztőségét!
