A közép-amerikai földnyelven fekvő területen 1903. november 3-án forradalom tört ki, amelynek eredményeként az ország elszakadt Kolumbiától és független köztársaság lett. A 75 517 négyzetkilométer területű, 2,6 milliós lakosságú ország a közép-amerikai `szárazföldi híd` délkeleti, legkeskenyebb, S alakú részén terül el. Indián eredetű nevét egyesek `pillangó`-nak, mások `halban bőnek` értelmezik. Etnikailag vegyes lakosságának többsége mesztic. A fehérek jobbára spanyol származásúak. A feketék afrikai rabszolgák és bérmunkások leszármazottai: elődeiket a Karib-szigeteken toborozták vasút- és csatornaépítésre. A hivatalos nyelv a spanyol, de köznyelvként és a kereskedelmi életben az angolt is használják. Rodrigo de Bastidas volt az első európai, aki végighajózott a mai Panama atlanti-óceáni partjának egy szakaszán, a további partvidéket Kolumbusz Kristóf fedezte fel negyedik útján (1502-1504). Vasco Nunez de Balboa volt az, aki a Panamai-földszorost 1513-ban birtokba vette a spanyol király nevében. Panama városát 1519-ben alapította Balboa gyilkosa és utóda, Pedro Arias d,Avila. A halászfaluból hamarosan püspöki székhely lett, a területet 1542-ben a perui alkirálysághoz csatolták. Panama 1821-ben csatlakozott a Simon Bolívar által alapított Nagy Kolumbiai Köztársasághoz. 1903. november 3-án önálló köztársaság lett.