II. Jakab (Stuart-ház)
2005. október 4. 19:02
<
Katolikus király Anglia élén
Az 1685 nyarán kitört két sikertelen felkelés azonban, amelyet Angliában Monmouth hercege, Skóciában pedig Argyll hercege vezetett, alapjában változtatta meg az új király szemléletét. A felkeléseket irgalmatlanul leverte, a hadsereg létszámát megnövelte, és az új ezredeket katolikus tisztekre bízta, akik feltétlen hűséget tanúsítottak az uralkodó iránt. Ez utóbbi lépés a király és a Parlament közötti vitához vezetett, ezért az uralkodó 1685 novemberében felfüggesztette a Parlamentet, és többé össze sem hívta. 1686-ra a király és korábbi szövetségesei, az anglikán toryk között mélyült a szakadék. A királyi ítélőszék bírái a Golden kontra Hales perben a király kedvéért fölmentették néhány személyt a (protestáns) `hitvallás esküje` (Test Oath) alól. Katolikusok kerültek a Titkos Tanácsba, valamint egyéb magas állami hivatalokba. Egyházi ügyekkel foglalkozó bizottság alakult, hogy Jakabnak, mint az anglikán egyház törvény szerinti fejének hatalmát e területen is érvényesítse. Első intézkedése az volt, hogy elmozdítsa posztjáról Henry Comptont, London püspökét, a királyi politika egyik legismertebb bírálóját.Jakab 1687-ben erőteljesebben folytatta katolikus politikáját, és elmozdította tisztségéről két anglikán sógorát: Clarendon és Rochester earljét. Az oxfordi Magdalen College-ot római katolikusoknak engedte át, és a pápa hivatalosan nunciust akkreditált a St. James-palotába. Áprilisban Jakab kiadta az ún. `türelmi nyilatkozatot` (Declaration of Indulgence), amely érvénytelenítette mind a katolikusokra, mind a nem anglikán protestánsokra (az ún. disszenterekre) nézve a hátrányos törvényeket. Júliusban feloszlatta a Parlamentet, szeptemberben pedig kampányba kezdett, hogy megnyerje a disszentereket, és támogatásukkal kívánalmainak jobban megfelelő Parlamentet hozzon létre.
Mindmáig nem világos, pontosan mit is akart. Bizonyos kijelentései azt sejtetik, hogy őszintén hitt a vallási tolerancia alapelvében, más megnyilatkozásai szerint viszont a római katolicizmust tartotta a hegemón, ha ugyan nem az egyetlen államvallásnak. Ez a zavarodottság alighanem tükrözi elmeállapotát, amely kétségtelenül romlott 1687-88-ban.
A királyné váratlanul teherbe esett (1687. nov.), s ezzel kézzelfogható közelségbe került az, amitől az angolok féltek: a katolikus trónöröklés. A városi vezetőtestületek, megyei tisztikarok, magisztrátusok `újjászervezése` a tél folyamán feldühítette a protestáns főnemesség és a köznemesség zömét, hiszen mindez az ő politikai és társadalmi hatalmuknak ártott a leginkább. Már 1687 tavasza óta sok vezető angol politikus felvette a kapcsolatot Orániai Vilmossal, aki az angol trón várományosának, Jakab lányának, Máriának volt a férje, egyszersmind az európai protestánsok vezére a francia XIV. Lajos ellenében. Jakab 1688. április 27-én újra kiadta a türelmi nyilatkozatot, május 4-én pedig elrendelte, hogy hirdessék ki a templomokban. Canterbury érseke és hat püspöke kérelmezte Jakabtól a rendelete visszavonását. Kérelmüket nyilvánosságra hozták, és Jakab elkövette azt a hibát, hogy a szerzőket perbe fogta lázító rágalmazásért. Június 10-én a királyné némiképp rejtélyes körülmények között fiút szült.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
