Imre III. Béla és Chatillon Ágnes (Antiochiai Anna) legidősebb gyermeke volt. 8 éves korában hivatalos trónörökösként megkoronázták. Az erősödő magyarországi előkelők nyomására III. Béla 1194-ben megbízta Horvátország és Dalmácia kormányzásával. Apja halála után, 1196. április 23-án koronázták királlyá. Már uralkodása elején szembe kellett néznie elégedetlen öccse, András (a leendő II. András király) támadásával. 1197 végén a macski csatában Imre vereséget szenvedett öccsétől, akivel kénytelen volt megosztani az országot; neki adta saját korábbi dalmát-horvát hercegségét. András azonban nem elégedett meg a neki juttatott hatalommal, és a trónra tört. A szervezkedés korán lelepleződött, a kitört háborúságban pedig Imre győzelmet aratott (rádi csata, 1199). 1200-ban III. Ince pápa legátusa kibékítette a két testvért, így Imre lehetőséget kapott az aktívabb külpolitikára. Ugyancsak 1200-ban feleségül vette Konstanciát, II. Alfonz aragóniai király lányát. Imre 1200 és 1203 között a Balkánon próbálta kiterjeszteni fennhatóságát. Pápai kérésre fellépett a boszniai bogumilok ellen (1200-03). Beavatkozott a szerb belviszályba; saját jelöltjét segítette hatalomra, ő maga pedig felvette a Szerbia királya címet (1202-02). Bulgáriában csak ideiglenes sikereket ért el (1202). 1202-ben a negyedik keresztes hadjárat résztvevői velencei nyomásra elfoglalták Zárát (ma Zadar, Horvátország), de a pápa közbenjárására a város hamarosan visszakerült magyar kézbe. 1203-04-ben Imre a pápapárti erők oldalán vett részt a német belháborúban. András 1203 őszén ismét fegyvert fogott ellene, de Imre fegyvertelenül átment a lázadók táborába, és pusztán fellépésével megadásra kényszerítette őket, öccsét pedig elfogatta, és börtönbe záratta. 1204. augusztus 26-án királlyá koronáztatta fiát, Lászlót. Ő maga ekkor már súlyos beteg volt, ezért gyámul a közben kiszabadult Andrást tette meg. Egerben temették el.