25 éve tört ki az irak-iráni háború
2005. szeptember 22. 10:30
Huszonöt évvel ezelőtt, 1980. szeptember 22-én tört ki az iraki-iráni háború, amely közel nyolc évig tartott, s amely Iránban másfél millió, Irakban negyedmillió emberáldozatot követelt. Negyedszázaddal ezelőtt Szaddám Huszein iraki államfő totális háborút hirdetett keleti szomszédja ellen, elindítva az akkori `harmadik világ` legvéresebb hatalmi összeütközését.
Irak szinte az egész XX. században magának követelte a Tigris és az Eufrátesz víztömegét a Perzsa-öbölbe továbbító Shatt-al-Arab (Satt-el-Arab) folyó keleti partvidékét. A területi rendezésre történt kísérlet az 1913-as Konstantinápolyi Jegyzőkönyvben, de ennek rendelkezéseit egyik fél sem tartotta be. Az 1937-es újabb megállapodás kisebb területegységeket Teheránnak juttatott, de a vitatott Shatt-al-Arab feletti ellenőrzés Irakhoz került, mivel a határt a folyó alsó szakaszától keletre, az iráni parton vonták meg. A szerződés azonban, amely egyébként szabad hajózást biztosított Iránnak a folyón, semmitmondó papír maradt.
| |
|
A katonatiszt és a próféta: Husszein és Khomeini |
Irak mindig szerette volna megkaparintani a Shatt-al-Arab keleti partján lévő két nagy kikötővárost, Abadant és Korramshahrt, Irán viszont amellett kardoskodott, hogy az országhatár a folyó sodorvonalának közepét kövesse. Hosszas viták után végül 1975. május 6-án a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) algíri csúcsértekezletének keretében Mohammed Reza Pahlavi iráni sah és az akkori iraki alelnök, Szaddám Huszein szerződést írt alá, amely eleget tett az említett iráni óhajnak, Teherán viszont lemondott a függetlenségükért harcoló iraki kurdok fegyveres támogatásáról.
Szaddám Huszein a Bagdadtól nem messze fekvő Tikrítben született. Diákként részt vett 1959-ben az iraki elnök ellen szőtt összeesküvésben, halálra ítélték, de sikerült előbb Szíriába, majd Egyiptomba menekülnie. 1963-ban tudott hazájába visszatérni, 1968-ban alelnök lett, saját külön titkosrendőrséget szervezett. 1979. július 16-án vette át az elnöki hatalmat, nyomban kivégeztetett 21 magas rangú állami tisztségviselőt.
Iránban a megbuktatott perzsa sah 1979. január 15-én örök búcsút vett Teherántól, a hatalmat egy siíta vallási vezetőkből álló Forradalmi Tanács vette át, élén Khomeini ajatollahhal, aki előzőleg másfél évtizedet töltött franciaországi száműzetésben. A hadseregben végrehajtott "forradalmi tisztogatás", jelentős létszámcsökkentés, 250 tábornok menesztése nyomán az ország védelmi képessége lényegesen meggyengült. Khomeini támogatását élvező felkelők 1980 áprilisában merényletet hajtottak végre az iraki miniszterelnök-helyettes, Tarik Aziz ellen. A politikus túlélte, viszont végletekig kiéleződött a viszony a két ország között és öt hónap múlva Bagdad ultimátumot intézett Teheránhoz, követelve, hogy Irán haladéktalanul vonuljon ki a Hormuzi-szoros bejáratánál 1971-ben elfoglalt három kicsi, de fontos szigetről, vizsgálják felül az 1975-ös megállapodást, kapjanak autonómiát az arabok Khuzisztán iráni tartományban és Teherán ne avatkozzék arab országok belügyeibe. Khomeini elutasította az ultimátumot, mire Szaddám Huszein 1980. szeptember 17-én iraki területnek nyilvánította a Shatt-al-Arab keleti partját. Szeptember 22-én az iraki hadsereg átkelt a Shatt-al-Arabon és bevonult Khuzisztánba, az iraki légierő pedig megkezdte az iráni nagyvárosok, köztük Teherán bombázását. A háború első heteiben Szaddám Huszein haderői értek el bizonyos sikereket, Abadanban, Korramshahrban és Khark szigetén lerombolták az olajkikötőket, 70-80 kilométer mélységben benyomultak Irán területére.
| |
|
Donald Rumsfeld találkozója
Szaddám Husszeinnel |
Bagdadot támogatta az arab világ majd minden országa, míg az iszlám köztársaságnak sikerült megrontani kapcsolatainak többségét. Az Egyesült Államok korábban fegyverek és haditechnikai eszközök tömegét adta el a sahnak, de a teheráni amerikai nagykövetség elfoglalása után minden fegyver- és alkatrészszállítást leállított. A teheráni szovjet nagykövet viszont már 1980. október 5-én találkozott az iráni kormányfővel és felajánlotta a katonai segítséget. Moszkva nagyon elégedetlen volt Irak magatartásával. Iránt addig csak Líbia és Szíria támogatta, amely halálos ellensége volt Szaddán Huszeinnek. Damaszkusz és Bagdad mindettől függetlenül örömmel fogadta a szovjet fegyvereket és katonai tanácsadókat. A háború kapcsán egyébként mind a Szovjetunió, mind a nyugati oroszágok siettek kinyilvánítani semlegességüket.
1981. június 7-én váratlan csapás érte Irakot a "Nyugat" részéről. Izraeli F-16-osok szétbombázták a Bagdadtól nem messze lévő nukleáris központot. Az előzmény az volt, hogy Szaddám Huszein egy atomreaktort vásárolt Franciaországtól 260 millió dollárért. Két nappal a berendezés útnak indítása előtt azonban az izraeli titkosszolgálat emberei behatoltak a Toulon térségében működő atomtechnikai üzembe és annyira tönkretették a reaktortestet, hogy Irak csak két évvel később jutott a berendezéshez. Az izraeli ügynökök ezen túlmenően figyelmeztették a francia szakembereket, hogy nem szavatolják biztonságukat Irak területén. Szaddám Huszein atombomba nélkül maradt, az irániak pedig több frontszakaszon támadásba mentek át. 1983. február 6-án 200 ezres iráni csoportosítás kezdett offenzívát Bagdadtól negyven kilométerre. Az iraki fővárost a Moszkvától vásárolt bombázógépek mentették meg, amelyek 6 ezer iráni katonát iktattak ki és megállították a támadó műveletet. Az iráni aktivitás 1984-ben is megőrizte lendületét, ebben az évben Washington helyreállította diplomáciai kapcsolatát Irakkal. George Bush alelnök akkor úgy nyilatkozott, hogy Irán háborús győzelme teljesen destabilizálná a helyzetet a Perzsa-öböl térségében. Ismeretessé vált, hogy az iraki hadsereg 1984-ben vegyi fegyvert, nevezetesen mustárgázt alkalmazott a hadszíntéren, majd 1986-ban a mustárgáz mellett már idegbénító gázt is bevetett.
Az iraki légierő 1985 márciusában szőnyegbombázást vezetett be harminc iráni nagyváros letarolására. Az iráni hadsereg akkorra már 170 ezer katonáját veszítette el, ami a reguláris állomány közel 100 százalékának felelt meg. Negyvenezer iráni katona esett fogságba; az iraki hadsereg 1985 tavaszáig 65 ezer embert vesztett halottakban, 11 ezret hadifoglyokban.
A háború "félidejében" az irakiak légifölénye hatszoros volt, ami megakadályozta, hogy az iráni erők alkalomszerű sikereiket hadászati szinten is gyümölcsöztessék. A vereséget elkönyvelő iraki magasabbegységek parancsnokait rendre Bagdadba rendelték és kivégezték. Az iráni fél sikereihez 1986-87-ben számottevően hozzájárultak az amerikai és kínai fegyverszállítmányok, amelyekben megjelentek a légvédelmi rakéták mellett a "föld-föld" és a "levegő-föld" kategóriájú rakéták is. Bemutatkoztak a szovjet SCUD-ok, amelyek révén Bagdad "lőtávolságba" került.
Az 1987-es statisztikákból kitűnt, hogy míg Irán számára az ország bruttó hazai termékének 12 százalékába került a háború, Irakot gazdasági katasztrófa szélére vitte a GDP 50 százalékát elérő háborús ráfordítás. A hadbanálló felek tömegével süllyesztették el semleges országok tartályhajóit kőolajrakománnyal, az Egyesült Államok emiatt például hozzájárult, hogy a kuvaiti hajók amerikai lobogó alatt közlekedjenek. Egyébként az irakiak - állítólag tévedésből - egy amerikai torpedónaszádot is elsüllyesztettek.
Az ENSZ BT 1987 júliusi tűzszüneti határozata előtt a Fehér Ház a Perzsa-öbölbe vezényelte a Missouri sorhajót; akkor ott cirkált már egy brit torpedóromboló és két aknászhajó, egy francia aknarakó hajó, egy szovjet cirkáló és négy aknaszedő, és nem utolsósorban nyolc közbülső kategóriájú amerikai hadihajó.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Pirityi Sándor)
szerkesztőségét!
