Vespasianus
2005. szeptember 17. 15:49
Ifjúsága és katonai-hivatalnoki karrierje
Vespasianus, teljes nevén CAESAR VESPASIANUS AUGUSTUS, eredeti nevén TITUS FLAVIUS VESPASIANUS (szül. Kr. u. 9. Rate [ma Rieti], Itália - megh. 79. jún. 24. Róma), a római császár 69-től, a Flavius-dinasztia alapítója. Pénzügyileg és politikailag stabilizálta a birodalmat, s nagyszabású építkezéseket folytatott.
Apja római lovag és adószedő volt; egyik anyai nagybátyja a senatus tagja lett. Bátyja, Flavius Sabinus 48 körül már fontos katonai tisztet töltött be a Duna mentén, majd Nero uralkodása alatt évekig a főváros praefectusa volt. Vespasianust thraciai katonai szolgálata után Kréta szigetének questorává nevezték ki, és már 30 évesen praetor lett; ebben az évben született első fia, Titus.
Vespasianus kegyeltje volt Caligula császárnak éppúgy, mint Claudius uralma alatt a nagy hatalmú felszabadított rabszolgának, Narciussusnak. 43-ban egy legio élén részt vett Britannia meghódításában. Nero uralmának idején nem kapott újabb fontos megbízatást egészen 63-ig, amikor is a császár kinevezte Africa provincia proconsuljává. Itt rendkívül keményen megadóztatta, s ezzel maga ellen hangolta a lakosságot. Miután 66-ban a rómaiak kétszer is katasztrofális vereséget szenvedtek Judaeában, 67 februárjában Vespasianust bízták meg a zsidó felkelés leverésével. A császárt és környezete tapasztalt hadvezérnek tartotta, s viszonylag alacsony származása miatt nemigen gondolta senki, hogy győzelem esetén veszélyt jelenten Nero rezsimjére.
Hatalmi küzdelem. Vespasianus két sikeres hadjáratot vezetett Judaeában, és Jeruzsálem kivételével az egész tartományt elfoglalta, ám 68 júniusában, Nero halála után abbahagyta a harcot. Rendezte nézeteltéréseit a szomszédos provincia, Syria kormányzójával, Gaius Licinius Mucianusszal; lehet, hogy már ekkor megfontolták a hatalomátvétel lehetőségét. Egyelőre elismerték császárnak Galbát, Titust, akit Vespasianus az új császárhoz küldött jókívánságaival, Korinthoszban érte a hírt, hogy Galbát 69. január 15-én meggyilkolták. Itáliában polgárháború tört ki a két trónigénylő, Otho és Vitellius hívei között; Galbával ellentétben egyikük sem volt olyan magas származású és erős hátterű, hogy Vespasianusnak ne lett volna esélye velük szemben. Tehát - legkésőbb Otho öngyilkossága után (ápr. 16.) - nekikezdett bázisa kiépítésének. Július 1-jén a két egyiptomi legio már őt kiáltotta ki császárrá; néhány nappal később csatlakoztak hozzájuk a syriai és judaeai legiók is.
Vespasianus elfogadta a császári címet, s hogy biztosítsa hátterét, a nyár derekán rövid hadjáratot vezetett a zsidók ellen. Mucianust egy expedíciós erővel Dyrrhachiumba küldte (ma Durrës, Albánia), ahol a kormányzónak egy erre felkészített flottával kellett találkoznia, maga pedig Alexandriába vonult, hogy feltartóztassa a Rómának szánt gabonaszállítmányt. Augusztusban a dunai legiók is melléje álltak, és Antonius Primus vezetésével bevonultak Itáliába. Cremonánál szétverték Vitellius főseregét, majd december 20-án elérték Rómát. Vitelliust meggyilkolták a saját katonái. Addigra azonban Sabinust, Vespasianus bátyját - aki időközben elfoglalta a Capitoliumot - legyőzték, majd kivégezték a vitelliánusok. A késlekedés miatt Antonius elvesztette Vespasianus jóindulatát, s a császár képviseletében hamarosan átvette tőle az irányítást a Rómába érkező Mucianus.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
