Elias Canetti

2005. július 26. 11:24

(1905-1994)

Elias Canetti Nobel-díjas osztrák író 1905. július 25-én született a bulgáriai Rusze városában. Spanyol eredetű szefárd zsidó családban látta meg a napvilágot. Rusze, ahol szülei kereskedelemmel foglalkoztak, a különböző népek és kultúrák találkozásának volt színtere, s ez a sokféle élmény a gyermek Canettire nagy hatást gyakorolt. A családban maguk között a ladinó (a spanyol jiddis) nyelvet használták, a szülők pedig németül beszéltek egymással.

1911-ben egy jövedelmező üzlet reményében a család Manchesterbe költözött, ám az apa a következő évben váratlanul elhunyt, s özvegye a gyerekekkel Bécsben telepedett le. Canetti itt kapta az első német nyelvleckéket anyjától, s már íróként is ezt a nyelvet használta elsősorban. Iskoláit Zürichben és Frankfurtban végezte, majd 1924-től a bécsi egyetemen folytatott kémiai tanulmányokat, de nem önszántából: noha ifjúkorától kezdve a művészetek, az irodalom, a filozófia érdekelték, anyja azt akarta, hogy "komoly dolgokkal" foglalkozzék. 1929-ben végül ledoktorált, de tanult foglalkozásának a későbbiekben semmi hasznát nem vette.

A diploma megszerzése után idejét jórészt utazásokkal (Párizs, Berlin, Bulgária) és különböző irodalmi szalonok látogatásával töltötte, így például kapcsolatba került az Alma Mahler körül szerveződő társasággal is. Az 1920-as évek végén két erős élmény hatására felébredt érdeklődése a tömegek iránt: tanúja volt Frankfurtban az infláció miatt kitört utcai zavargásoknak, majd 1927-ben a bécsi Igazságügyi Minisztérium felgyújtásának. Úgy tervezte, hogy nyolckötetes regényfolyamot ír a megtapasztalt őrületről, ám végül egyetlen regényben írta meg benyomásait.

A Káprázat című regény már 1931-ben elkészült, de csak négy évvel később adták ki, s nagy sikert akkor sem aratott. A kafkai indíttatású mű egy szobatudós tragikomédiája, s egyszersmind hátborzongató látomás a közeljövőről, a nyájemberek, a barbárság uralmáról. A harmincas évek elejétől Canetti drámákat is írt (A lakodalom, A hiúság komédiája, Akik haladékot kaptak), amelyek csak két évtizeddel később jelentek meg. 1934-ben feleségül vette - a szintén írói ambíciókat dédelgető - Veza Taubner-Calderónt.

1938-ban a fasizmus fokozódó fenyegetése elől Canetti előbb Párizsba, majd Londonba menekült, ahol gyakorlatilag minden idejét a hatalom pszichopatológiája tanulmányozásának szentelte. A kiadók számára nem volt hajlandó írni, mert attól tartott: ahhoz hogy kiadják, meg kell hamisítania az igazságot. Ugyanekkor szépírói tevékenységét is felfüggesztette, s megfogadta, hogy addig nem ír egy sort sem, amíg a Tömeg és hatalom című esszéjét be nem fejezi. Szépirodalmat valóban nem is írt, de minden napjáról készített naplófeljegyzést, s 1954-ben Marrákes hangjai címmel útinaplót is kiadott. 1960-ban végül elkészült az élete főművének tekintett Tömeg és hatalom, amelyben a mindenkori hatalom mibenlétéről és válfajairól értekezik.

1963-ban meghalt a felesége. Az emiatt érzett fájdalmát régi barátnője, a restaurátor Hera Buschor enyhítette, akit 1971-ben végül feleségül is vett. Egy évvel később megszületett a lányuk, Johanna. Ettől kezdve kétlaki életet éltek, hol Londonban, hol Zürichben tartózkodtak. Az 1970-es években Canetti rengeteget utazott, előadásokat tartott a világ minden pontján. Ugyanakkor már dolgozott önéletrajzi művének első kötetén, amely 1977-ben jelent meg A megőrzött nyelv címmel. 1980-ban megjelent a második kötet, A hallás iskolája, majd 1985-ben a harmadik, A szemjáték. Az utolsó, az angliai életéről szóló kötetet csak jóval halála után, 2003-ban adták ki. 1981-ben irodalmi Nobel-díjat kapott "írásaiért, amelyeket széles látókör jellemez, s az eszmék és a művészet hatalmába vetett hit".

Ezt követően az ünnepelt és olvasott író elcsendesedett, gyakorlatilag teljes visszavonultságban élt. 1988-ban meghalt második felesége is, s Canetti feladva londoni lakását, végleg Zürichbe költözött. Itt is halt meg 1994. augusztus 14-én. Sírja Joyce-é mellett található Zürich-Fluntern temetőjében.

Az író végakaratában kikötötte, hogy harminc évig senki nem tekinthet bele naplójába, ám leánya 2004-ben megjelentette ezeket a feljegyzéseket, amelyekben érdekes és élvezetes leírások olvashatók a korabeli irodalmi és közéleti figurákról, többek közt Bertrand Russellről, Herbert Read-ről és Canetti egykori szeretőjéről, az írónő Iris Murdochról is, akiről az író nem festett túl hízelgő képet. A kíváncsi olvasóknak külön csemegét jelenthettek a Thatcher-ellenes kirohanások, a londoni arisztokrata hölgyekről szóló rajongó hangvételű részek, illetve a "hidegszívűnek" és "koravénnek" nevezett T.S. Eliotról szóló enyhén szólva is negatív értékelések.