Budapest ostroma egy túlélő szemével
2023. február 15. 11:18 Múlt-kor, Honismeret
Az alábbi beszámolóban Muhi László gyermekkori emlékei kerülnek felidézésre. 2014-ben volt szerencsém több levelet váltani vele, amelyek témája kezdetben a Muhi családnév eredete, amelynek lelkes kutatója volt, később személyes élményei a háború időszakáról. Ennek kapcsán számolt be Budapest ostromának emlékéről. A Muhi családnévről szóló gondolatait még láthatta nyomtatásban megjelenni a Ladányi Hírek című havilapban.
Ceglédre hulló amerikai bombák
Vincze János Farkas Vészterhes évek – Muhi László visszaemlékezései a főváros ostromáról című írása a Honismeret című folyóirat 2021/2. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva olvasható teljes egészében.
„Hatéves voltam, amikor 1939. szeptember elsején kitört a második világháború.” – kezdte el kérdésemre gondolatait Laci bácsi. „De hosszú évekig semmit nem érzékeltem belőle. Jászladányon éltem nagyszüleimmel és csak abból éreztem a háborút, hogy apámat sokszor behívták katonának. 1943 szeptemberében Ceglédre kerültem a Surányi-féle Hadi és Rendőr Árva Intézetbe, valószínűleg mostohaapám révén, aki rendőrárva volt.
Cegléd városa nem sokkal a harcok elmúlta után (forrás: fortepan / Vörös Hadsereg)
Az intézet egy hatalmas kétszintes épület volt, két egyforma szárnnyal. Az egyik részben a mi hálótermünk, tanulónk és az alagsorban az ebédlőnk volt. A másik szárnyban egy német katonai kórház volt, a tetejére egy vörös kereszt festve. Hosszú, nyolcszemélyes asztaloknál étkeztünk, kor szerinti csoportosítással. Az asztalfőn a koridős, a szenior ült. Először mindig ő vett a levesből és így haladt a tál az asztal vége felé, ahol a legkisebbek, az elsősök ültek. Előfordult, hogy az utolsónak csak az üres tál jutott. Szerencsére a második fogás már külön tányéron érkezett. Iskolába a városba jártunk.
A háborúhoz köthető esemény az 1944. március 19-i német megszállás volt, amit itt éltünk meg és érzékeltünk is a városban. Alig kezdődött meg az 1943–44-es új tanév, még augusztus 29-én egy hatalmas bombatámadást kapott a város és a mi intézetünk is majdnem áldozatul esett ennek. A támadás vasárnap történt, az intézet udvarára három hatalmas bomba zuhant. A bombatölcsérek fenekén feltört a víz. Ha valamelyik a házat találja el, senki nem éli túl közülünk. Pánik tört ki közöttünk és imádkoztunk az életünkért. Úgy éreztük, hosszú órákig tart a bombázás.
Később közvetlenül érzékeltük a pusztítás mértékét. A közelünkben volt Cegléd közkedvelt parkja, a Bugodi-kert, ahol vasárnap lévén sok sétáló volt. Ez szintén több találatot kapott és sokan haltak meg. Csúnya látvány volt. Az állomás épülete mellett az óvóhely kapott telitalálatot. Senki nem maradat életben. A város több pontja lángokban állt, egy vasút melletti malomépület még hosszú hetekig égett. Csak később tudtam meg, hogy 26 B–17-es amerikai bombázó 64 tonna bombát szórt le a városra és 48 halálos áldozatot számoltak össze.”
Német alakulatok a Várban a nyilas hatalomátvételt követően (forrás: Fortepan / Fortepan)
Rokonoknál Jászladányon
„Természetesen mindenkit hazaküldtek. Nagyapám jött értem és Jászladányra kerültem. A kiugrási kísérletet 1944. október elsején, Jászladányon éltem meg. Apám is itthon volt új feleségével. Előző évben megjárta a poklot a doni katasztrófában, ahol meg is sebesült. Ekkorra már kiheverte a megpróbáltatásokat.
Apám új felesége sürgette, hogy menjenek vissza Pestre, mert ott biztonságosabb óvóhelyek vannak. Ekkor a Hungária körút 128. szám alatt laktak. Én 1944. október 19-én, a kiugrási kísérlet napján még otthon voltam, a templomi iskola udvarán hallgattam a kormányzó proklamációját. Ezután Budapestre mentem anyámhoz a Jókai utcába, aki egyedül maradt, mert mostohaapámat behívták katonának Husztra.”
Karácsony az óvópincében
„A Jókai utca 38. szám alatt laktunk, közel a Nyugati pályaudvarhoz. Csak egy rövid kis utca választott el bennünket, régebben itt fordult meg a hatos villamos. Nem volt átlagos ház, teljesen zárt volt az udvara. Az első oldala a Jókai utcára nézett, szemben vele az utca felőli oldalon, a félemeleten a »Standard« irodái voltak. A hátsó részét a Nena faáruház, jobb oldalon, az első és a második emeleten lakások voltak. Bal oldalon a szomszéd ház tűzfala zárta az udvart.
Lángoló épületek Angyalföldön Budapest ostroma során (forrás: Fortepan / Schermann Ákos)
Egy tömör fából készült kapun volt a bejárat. A házban működött a Standard Rádió irodája. Ennek köszönhetően mint angol tulajdon menlevelet kapott a ház, amit a kapura is kiszögeztek. A földszinten, vagy inkább az alagsorban egy kisebb javítóműhely is működött. Volt még egy dobozüzem is a magasföldszinten, ami óriási zajjal működött. Minden bizonnyal ennek a sok üzemnek, műhelynek, az áruháznak és az irodának volt tulajdonítható a tágas óvóhely. Néhány hónapi viszonylagos csend után december elején szórványos bombatámadások kezdődtek, egyre sűrűsödtek az ágyúlövések, akkor határoztuk el, december 25-én, karácsony napján, hogy lemegyünk az óvóhelyre, a pincébe.
Nem voltunk azért kevesen, mert vendégeink is voltak. Lassan a ház minden lakója megjelent és berendezkedtünk. Viszonylag »kényelmes« volt a helyünk és a körülményekhez képest jó volt a hangulat. Az első emelet utcai részén lakott Solthy György színész, aki 1949-ben Döbrögit alakította a Lúdas Matyi című filmben. Vele volt a fiának a menyasszonya, Csík Györgyi is. A fia Tolnán volt katonatiszt, tüzér főhadnagy, s menyasszonyát nagyobb biztonságban látta Budapesten, egy óvóhelyen, mint Tolnán. Györgyi hozta magával a bátyját, aki végzett ügyvéd volt, továbbá két fiatal barátnőjét. Rajtuk kívül még 3–4 család lakta a házat. Mivel sok üzem, műhely volt a házban, ezért az óvóhelyet ehhez alakították, így az ostrom alatt igen tágas volt a pince, bőven volt helyünk.”