Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában

2020. március 21. 13:14 Múlt-kor

<

Boszorkányok versus király

A skót parlament egyébként már jóval Jakab születése előtt, 1563-ban szigorú törvény hozott a boszorkányok ellen, főbenjáró bűnnek minősítve a boszorkányságot. Majdnem 30 évvel később, 1590-ben, az első boszorkányüldözés elindítása tulajdonképpen Jakab nevéhez köthető, aki meg volt arról győződve, hogy őt és Dániából származó menyasszonyát, Annát  boszorkányok akarták elveszejteni mégpedig úgy, hogy vihart idéztek elő az Északi-tengeren.

Az első vádlott a Skócia délkeleti részén fekvő kelet-lothiani városból Tranentből származó Geillis Duncan volt. A nőt az 1590-es év kései szakaszában munkaadója, David Seton megvádolta, majd kínzások révén vallomásra is bírta. Bár Duncan később visszavonta a vallomását, a pánik addigra eluralkodott az emberek között, amely 1591-ben az ugyancsak boszorkánysággal megvádolt nő, Agnes Sampson vallomásának köszönhetően tovább fokozódott. Sampson elmondása szerint 1590-ben, mindszentek estélyén kétszáz boszorkány, akik közül sokan egyenesen Dániából érkeztek, a skót tengerparti városhoz, North Berwickhez hajózott, ahol az éj leple alatt a város templománál gyűlést tartottak. A gyülekező helyszínén megjelent az ördög és arra bátorította az összegyűlteket, hogy lázadjanak fel a király ellen. A sötét erők által megszervezett lázadás természetesen eljutott Jakabhoz is, aki miután több hasonló vallomást hallott a North Berwick-i összejövetelről, tanácsadóival egyetemben azt a következtetést vonta le, hogy az ördög egyenesen Jakab uralmára tör.

Geillis Duncan és Agnes Sampson az első nagy pánikroham első két áldozata volt. Bár nem lehet pontosan tudni, hogy hány boszorkánysággal vádolt egyént végeztek ki a North Berwick-i boszorkányperek alatt, de annyi bizonyos, hogy több mint száz embert vád alá vontak.

Hat évvel később újabb pánik tört ki Skóciában. Úgy hírlett, hogy a boszorkányok ismét a király, VI. Jakab életére törnek. Margaret Aitken, akit csak úgy emlegettek, mint Balwearie nagyboszorkányát, azt állította, hogy egy olyan különleges képesség birtokában van, amelynek segítségével leleplezhet más boszorkányokat, akik közül egyébként már ráolvasás segítségével többeket megölt.

A pániknak azonban hamar végeszakadt, mikor Aitkenről kiderült, hogy csaló. A malőr meglehetős zavart keltett a boszorkányüldözők köreiben. Ugyanabban az esztendőben Jakab kiadta Daemonologie (Démonológia) című boszorkányokról szóló könyvét. A könyvével Jakab intellektuális szerepben tetszeleghetett egy olyan népszerű témában, amely a 16. században számos tudós érdeklődését is felkeltette.

A Daemonologie az ördög mesterkedéseit taglalja. Jakab szerint a Sátán a démonokká lett bukott angyalok vezetője. Ezek a démonok pedig szerződést kötöttek az egyszerű halandókkal és sötét erővel vértezték fel őket, hogy ártalmas varázslatokkal keserítsék meg a többi ember életét. Jakab tézise szerint a boszorkányság tehát nem más, mint titkos összeesküvés emberek és démonok között, akiknek küldetése, hogy ártalmas tevékenységükkel felforgassák a világrendet. Az ilyen összeesküvők ellen pedig az egyetlen ellenszer, ha az igaz emberek Isten oltalmába, illetve Isten földi helytartóiba, a királyokba, például Jakabba vetik bizalmukat.

A későbbi politikai fejlemények következtében Jakab figyelme a boszorkányüldözésről más, sokkal evilágibb csoportok felé irányult. Skócia királya ugyanis 1603-ban I. Erzsébet halálának következtében megörökölte az angol trónt is. A boszorkányok helyett ekkor új ellenfelek tűntek fel, mégpedig a Jakab trónra lépését ellenző katolikusok, akik hasonló veszélyt jelentettek uralmára nézve, mint egykoron North Berwick boszorkányai. A rebellis katolikusok egyébként Guy Fawkes vezérletével 1605. november 5-én akcióba lendültek és megpróbálták a levegőbe repíteni az angol parlamentet, benne az uralkodóval.  A merénylet végül nem sikerült, így az angol király nyugalmas perceiben tovább elmélkedhetett az ördögről és annak földi ügynökeiről.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra