Brunszvik Teréz is lehetett Beethoven „halhatatlan kedvese”

2023. december 17. 20:20 MTI

Flamand származású zenészcsaládban jött a világra, innen nevében a „van” szócska. Részeges apja mindenáron Mozarthoz hasonló csodagyereket akart belőle faragni, így a kisfiúnak már akkor zongoráznia kellett, amikor a billentyűket még csak zsámolyról érte el.

Formális iskolai tanulmányait 11 évesen befejezte ugyan, de műveltséget szerzett, nyelveket tanult, Homéroszt, Plutarkhoszt, Shakespeare-t olvasott, zenei nevelését pedig valóban hozzáértő és jó szándékú muzsikusok vették át.

1786-ban Bécsben Mozart fogadta tanítványául, de csak néhány órát vehetett tőle, mert anyja halála miatt haza kellett utaznia. A lelki megpróbáltatások, két testvére nevelésének terhe megtörte, egyik betegségből a másikba esett.

Végül Waldstein gróf vette pártfogásába, s bevezette az arisztokrata körökbe. Beethoven ismét Bécsbe ment, ahol Haydn, majd Mozart vetélytársa, Salieri lett a zenetanára.

A császárvárosban zongoravirtuózként lett ismert, első nagyszabású zeneszerzői estjét 1800-ban tartotta. E korszakában született I. és II. szimfóniája, három zongoraversenye, a Patetikus és a Holdfény szonáta.

Zongoravirtuózként kezdte zeneszerzői pályafutását – csakúgy, mint Liszt Ferenc

Hallása 1795 után kezdett megromlani, ám életének leginkább kínokkal teli időszaka egyben nagy teremtő korszakának kezdetét is jelöli.

Ekkor írta hatalmas szimfóniáit (köztük az V. Sors és a VI. Pastorale), két zongoraversenyét, a Waldstein és az Apassionata szonátát, egyetlen hegedűversenyét, s operáját.

A Fidelio Beethoven számára minden műve közül a legkedvesebb volt, holott többször kellett átdolgoznia s négy nyitányt is írt hozzá.

A demokrata érzelmű komponista Napóleonnak dedikálta harmadik szimfóniáját, ám amikor az császárrá koronázta magát, széttépte az ajánlást – a mű ma Eroica címen ismert.

Beethoven hallásának elvesztésével egyre zárkózottabb lett, környezetével „beszélgető füzetekben” kommunikált, felhagyott a koncertezéssel.

Joseph Willibrord Mähler 1815-ös portréja a zeneszerzőről

Késői éveiben született utolsó hat zongoraszonátája, több kamaradarabja, a Missa Solemnis, s a A távoli kedveshez című dalciklusa és a IX. szimfónia.

E monumentális műve, benne a Schiller versére íródott, kórus által énekelt Örömódával a szeretet és emberi jóság hangokba öntött vallomása.

A bemutatón a már teljesen süket komponista vezényelt, de a sikerről csak akkor bizonyosodott meg, amikor az egyik énekes az ünneplő nézők felé fordította.

Beethoven soha nem házasodott meg. A „halhatatlan kedveshez” írott leveleinek címzettje Antonie Brentano, Brunszvik Teréz vagy Jozefin lehetett, a Brunszvik családnál többször tartózkodott Martonvásáron, számos művét ott komponálta.

Visszavonultsága miatt mogorvának tartották, otthonában rendetlenség uralkodott, s külsejére sem sok gondot fordított, a zenei újdonságok azonban élete végéig foglalkoztatták.

A dolgozószoba, ahol Beethoven élt és alkotott

Idővel elhatalmasodott májbaja, végül 1827. március 26-án halt meg Bécsben. Az sem kizárt, hogy akaratlanul is ólommérgezést kapott: betegségét ólomtartalmú gyógyszerrel kezelték, s ólmot tartalmazott az általa fogyasztott bor és ásványvíz is. Temetésén több ezren kísérték utolsó útjára.

Beethoven elsősorban a hangszeres zene területén alkotott maradandót, bár kevesebb művet írt, mint a másik két bécsi klasszikus, Haydn és Mozart.

A beethoveni hagyományt folytatta mások mellett Liszt Ferenc is, akit 12 évesen mutattak be a mesternek. Mindketten zenekarnak tekintették a zongorát: Liszt nemcsak Beethoven műveit népszerűsítette, hanem több hangszeres alkotását is átdolgozta zongorára.