Bronzkori urnatemetőt tárnak fel a régészek Kecskeméten

2019. július 4. 10:03 MTI

A Kecskeméti Katona József Múzeum régészeti osztályvezetője elmondta: Kecskemét belvárosának a szélén, a Balaton utcában egy társasház építéséhez kapcsolódó mélygarázs területén dolgoznak régészeik.

A nagyberuházásnak számító építkezés előzetes régészeti dokumentációjának elkészítésekor egy Kr. utáni 3. századra tehető, jellegzetes szarmata település részlete került elő. A feltárások megkezdésekor nagy tárolóvermek, füstölőműhely, kemencék és szép kivitelezésű helyi készítésű, illetve római importkerámiák: terra sigiláták és amforák is igazolták a szarmaták egykori jelenlétét a területen.

A szakemberek nagyjából kétezer négyzetméternyi területen végeznek feltárást, amire korábban a belváros területén nem volt lehetőségük. A megelőző feltárások során egy középső bronzkori, Kr. előtti 1800-1600-as évekre tehető, a Vatya-kultúrához köthető temetkezési hely is előkerült.

Wilhelm Gábor kiemelte: az itt élők birituálisan vagyis kettős rituáléval temetkeztek. Ezt igazolja a területről előkerült mintegy harminc urnatemetkezés és egy "zsugorított csontváz", ami jól illeszkedik a temető rendjébe.

A régész emlékeztetett: a közösségek az őskor különféle időszakaiban gyakran temették halottaikat felhúzott lábakkal, kezeikkel az arcuk előtt, oldalukra fektetve. A most megtalált csontváz alapján megállapítható, hogy a kultúrának az idősebb periódusából származik a fiatal férfi nyughelye, amelyet később megbolygattak, amikor rátemettek egy urnát.

A nekropolisz alapján is jól látszik, hogy csak minimálisan nagyobb mélyedést ástak a temetkezésül szolgáló kerámiaedényeknek. Az urnába beletették a halotti máglyán elégetett tetem hamvait, amelyet aztán egy talpával lefelé vagy felfelé fordított tállal fedtek. Esetenként az elhunyt mellé helyezték ékszereit, fegyvereit is - tette hozzá a régészeti osztályvezető.

Hangsúlyozta: később, nagyjából kétezer év múlva a szarmaták tárolóvermeik és egyéb építményeik kialakítása során azonban jelentősen megrongálták az urnákat.

A régész szerint a mostani feltárás éppen csak a szélét érintheti a messze elhúzódó temetkezési helynek. Az, hogy ilyen épségben megmaradt, annak köszönhető, hogy a 18-19. században tapasztalt jelentős homokmozgások betemették a területet. A szél gyakorlatilag egy méter vastagságú homokréteget hordott rá. A későbbi építkezések során rendszerint nem bontották meg a földet kétméteres mélységben, így a nekropolisz nem sérült tovább.

A Vatya-kultúra a Kr. előtti 2000 és 1500 közötti, nagyjából 500 évet felölelő periódus a Kárpát-medence történelmében. A pásztorkodó és földművelő népessége főként a Duna-Tisza közén, illetve a Duna jobb parti sávjában, nagyjából a mai Bács-Kiskun, Pest és Fejér megye területén élt.

Kada Elek Kecskemét egykori polgármestere, a helyi múzeum akkori igazgatója 1905-ben tárta fel Újlengyel határában, Vatyapusztán a korszak egyik jelentős temetőjét. A magyarországi bronzkor kutatásában ez lett a kultúra névadó lelőhelye.

A Vatya-kultúrára jellemzőek az erődített földvárak és a hosszan használt úgynevezett településdombok. Ezek vagy településeket védtek vagy a dunai átkelőhelyeket tartották ellenőrzésük alatt. A lelőhely környékén Tiszaalpáron, Nagykőrösön földváruk ismert, Solt-Tételhegyen, Érsekhalmán pedig komoly központjaik találhatóak a megyében.

A kecskeméti múzeum szakemberei legutóbb Kiskőrös mellett ásták ki a korszak egy kiemelkedő aranyleletét. Kecskeméten az eddigi szórványos leletek után a mostani az első komolyabb nyoma a Vatya-kultúrának, amely alapján valószínűleg a Széchenyiváros alatt húzódhatott egy hosszabb életű központjuk.