Múlt-kor.hu

Bor, ópium és a kereszténység – egy japán vállalkozó gyötrelmei a 17. századból

Bor, ópium és a kereszténység – egy japán vállalkozó gyötrelmei a 17. századból

2018. április 5. 13:10 Múlt-kor

Hoszokava nagyúr minden jel szerint korának egyik éles eszű vállalkozója volt. Bátran vágott neki a Japánban korábban csak külföldről behozott bor készítésének, de az ópiumgyártástól sem rettent vissza, ha éppen úgy ítélte meg, hogy a kereskedők csak rossz minőségű terméket kínálnak.

Hoszokava Tadatosi a 17. század eleji Japán egyik befolyásos tartományúra, úgynevezett daimjója volt. Személye néhány évvel ezelőtt került igazán a kutatók érdeklődésének középpontjába, miután kiderült, hogy nagybirtokos számos gazdasági vállalkozásban is érdekelt volt. Hoszokava nagyúr ugyanis nem elégedett meg azzal, hogy a korabeli Japánban egyértelműen luxustermékeknek számító nyugati árukat importálja, hanem több esetben saját maga fogott bele azok gyártásába és értékesítésébe.

Jó példa erre a borkészítés, amelyről a történészek korábban úgy vélték, hogy csak az 1870-es években vált ipari méretűvé a szigetországban. A japánok természetesen már ezt megelőzően is ismerték a bort – sőt, már 15. századi feljegyzésekben is találkozhatunk a népszerű alkoholos itallal –, de azt főképpen a nyugati irányból érkező kereskedők, majd a keresztény hittérítők szállították oda külföldről.

A közelmúlt kutatásai során azonban előkerült egy dokumentum, amelynek tanúsága szerint, Hoszokava nagyúr 1627-ben megbízta egyik hűbéresét, egy bizonyos Taroemont Uedát, hogy készítsen bort a rendelkezésére álló vadszőlőből, majd szállítsa az Edóba (a japán főváros, Tokió régi elnevezése). Az újabb vizsgálatok kiderítették továbbá, hogy ez a parancs aztán évről évre megismétlődött egészen 1630-ig. Hoszokava tehát legalább négy éven keresztül önállóan termelt bort a japán piacra.

Taroemon – aki Hoszokava nagyúr vállalkozásainak valamiféle igazgatója lehetett – minden bizonnyal hűbérurának elégedettségére végezte munkáját, ugyanis hamarosan vazallusi rangra léphetett elő. A feljegyzésekből kiderül az is, hogy Taroemon és emberei nem pusztán a vadszőlő alkoholba áztatásával készítették az Edóba szállítandó italt, hanem fekete szójabab hozzáadásával már ténylegesen erjesztették az egyébként alacsony cukortartalmú vadszőlőt.

Egy 1629-es feljegyzés fényt derített arra is, hogy Hoszokava nem csak bort, hanem ópiumot is gyártott, amelyet a korban elsősorban orvosi célokra – így például altatóként, köhögéscsillapítóként vagy éppen hipnózis elősegítésére – alkalmaztak Japánban. Hoszokava korábban Nagaszaki városából rendelt ópiumot, amelynek minőségével azonban egy 1628-as feljegyzés szerint nem volt elégedett, ezért utasítást adott a termék visszaküldésére.

A borkészítésben jeleskedő Taroemon minden bizonnyal ezt követően kapta meg feladatként az ópumkészítést is. Csapata ebben az évben tavasszal látott hozzá az ópium készítéséhez, ősszel pedig már 1,27 kg-ot tudtak is szállítani belőle Hoszokava részére.

A bor és az ópium mellett a Taroemon vezette gazdaság rendszeresen készített nyugati ételeket és a feljegyzések szerint nyugati órákat is gyártottak. Mindez egyszerre jelezheti a daimjó kulturális érdeklődését, valamint a gazdasági igazgató nyitottságát a különféle innovatív megoldásokra.

A rendelkezésre álló adatok szerint a Hoszokava-bortermelés 1631 körül véget érhetett, ugyanis a következő években már rendszeresen azzal találkozunk, hogy a tartományúr más kereskedőktől rendel saját maga – vagy például 1638-ban katonái – számára bort. Az utolsó ilyen rendelés 1639-ből származik, ezt követően nincs információnk arról, hogy a Hoszokava család ismételten borkészítésre vagy éppen borkereskedelemre adta volna a fejét.

Eme változás okait minden valószínűség szerint a korabeli politikai helyzetben kell keresnünk. Japánban a kereszténység terjedése Xavéri Szent Ferenc 1549-es missziójával vette kezdetét és a szigetországban néhány évtized elteltével már virágzó katolikus közösségek egész sora működött. A 16. század fordulójától kezdve azonban a sóguni hatalom egyre inkább gyanakvóvá vált a keresztényekkel szemben, így egyre szaporodtak a velük szemben elkövetett atrocitások. A tömegessé váló kegyetlen keresztényüldözések végül az 1637 végére jutottak robbanópontra, amikor is Amakusza Síró vezetésével a keresztény japán parasztok fellázadtak, amit aztán a központi kormányzat kegyetlenül levert. A simabarai felkelést követően a kereszténységet betiltották, a portugál hittérítőket és kereskedőket pedig kitiltották az országból – amivel kezdetét vette Japán három évszázados elzárkózása a külvilágtól.

A felkelés alatt az akkor már idős és beteg Hoszokava nagyúr és családja a kormányzat oldalára állt. 1638-ból fennmaradt egy üzenetváltás közte és egy másik tartományúr között, amelyben utóbbi bort szeretett volna rendelni Hoszokavától. A válasz sokatmondó: „Üzentem Nagaszakiba, de minthogy a borról tudvalevő, hogy a keresztény térítésnél használatos, a kereskedők nem árúsítják már többé, nehogy gyanúba fogják őket, mint keresztényeket.” Hoszokava szavaiból világosan kitűnik, hogy mind a nagyúr, mind a kereskedők felismerték, hogy a „keresztény italnak” tartott bor napjai leáldozóban voltak Japánban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Bor, ópium és a kereszténység – egy japán vállalkozó gyötrelmei a 17. századból

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2020. ősz: Hiúságunk története

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra