Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Bonyolult eljárással készített eszközeihez ragasztót a neandervölgyi ember

2019. október 22. 16:35 Múlt-kor

<

Széles körű alkalmazás

A kutatók korábban azt gondolták, a neandervölgyiek kizárólag bizonyos különleges kőeszközeiket látták el kialakított fogófelülettel, e lelet azonban azt mutatja, az apróbb, kevésbé esztétikus és jelentős kőtöredékeken is fontosnak tartották.

„A szükséges időbefektetés miatt az ember azt várná, csak a különleges vadászfegyvereken hajtanák ezt végre, azonban a speciális házi eszközökkel is megtették” – mondta Niekus. „Úgy gondoljuk, a nyírfakátrány használata igen elterjedt lehetett.”

Habár több száz neandervölgyi lelet származik Hollandiából, a nyírfakátrány azonban igen ritka ezek között. Niekus szerint ez annak tudható be, hogy a szokásos viszonyok között egyszerűen nem marad fenn. Ezzel szemben a tenger alatti környezetben több tízezer éven át megőrződött, „apró ablakot nyitva” a neandervölgyiek mindennapjaiba.

„Leletünk legfontosabb aspektusa az, hogy meg tudjuk mutatni: a nyírfakéregből a kátrány kinyerésére ismert különböző módszerek közül a neandervölgyiek az összetettebbeket alkalmazták” – mondta el Gerrit Dusseldorp, a Leideni Egyetem kutatója.

„Ezek hatékonyabbak, és a kátrányban a CT-vizsgálattal kimutatható szennyeződések eloszlása hasonló a komplex kinyerési eljárásokban láthatóhoz.”

Az olaszországi Campitellónál talált 200 000 évvel ezelőtti neandervölgyi leletekben is kimutatták korábban a nyírfakátrány jelenlétét, ahogy az 50 000 éves németországi Königsauéban előkerültekben is.

Az Itáliában élő neandervölgyiek emellett fenyőgyantát is használhattak fogantyúk és nyelek kialakítására, illetve rögzítésére, ez az anyag azonban jóval kevésbé rugalmas, így vélhetően itt is a nyírfakátrány volt az elsődleges választásuk. Emellett Európa több pontján találtak már 42 000 és 70 000 év közötti datálású tárgyi leletekben bitumennyomokat is.

A szakértők által most vizsgált eszközt a Hága közelében lévő Zandmotor tengerparton találták, ugyanazokban a homokrétegekben, amelyekből korábban egy neandervölgyi koponyatöredék is előkerült. A nyírfakátrány radiokarbon datálása 50 000 év körülire indikálta korát.

„Dél-Afrikában a modern ember 100 000 évvel ezelőtt már bizonyíthatóan állított elő ragasztót” – mondta el Dusseldorp. „Ez 100 000 évvel későbbi dátum, mint a legkorábbi ismert neandervölgyi ragasztó. Azonban mivel az ilyen leletek ritkán maradnak fenn, ez nem bizonyítja egyértelműen, hogy nem készített korábban ragasztót a modern ember. Egyszerűen nem találtuk még meg őket.”

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Bonyolult eljárással készített eszközeihez ragasztót a neandervölgyi ember

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra