Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Boldog békeidők vagy képmutató konzervativizmus? A viktoriánus korszak megosztó emlékezete

2021. január 22. 11:33 Múlt-kor

<

A viktoriánus társadalom hétköznapjai

Vasárnap a felnőttek templomba, a gyerekek játék helyett a szintén hitet tanító vasárnapi iskolába mentek. Az arisztokrata és középosztálybeli családokban általános volt a reggeli ájtatosság, amikor a családfő olvasott fel a Bibliából.

Ez a fajta vallásosság az 1880-as években oldódott valamelyest. Szimbolikus jelentőségű a Vasárnapi Liga néven indult mozgalom, amely vasúti kirándulásokat szervezett és követelte a múzeumok és képtárak vasárnapi nyitva tartását. A hitélet meggyengüléséhez a polgárság és az értelmiség természettudományos érdeklődésének növekedése is hozzájárult.

Nagyon lassan ugyan, de javulásnak indult a nők jogi helyzete is. Az egyenlőtlenségek mértékéhez képest azonban a változások lassúnak és csekély mértékűnek bizonyultak. Az országban –  amelynek élén több mint egy fél évszázadig egy nő uralkodott –, egy férfi hűtlenség címén is elválhatott, míg egy nőnek ez nem volt elegendő indok, neki meg kellett várnia, hogy férje kegyetlenkedjen is vele.

A férjezett nőknek a törvény először 1870-ben engedte meg, hogy saját vagyonukkal és jövedelmükkel önállóan rendelkezzenek. 1891-ben pedig először mondta ki egy bírósági végzés, hogy a férjnek nem áll jogában feleségét megakadályozni a munkavállalásban. A politikai jogok és az oktatás terén is volt még honnan és hová fejlődni. Habár tegyük hozzá, hogy ez a század bármely más országára is igaz volt.

Történetírói szerint férje, Albert 1861-es halála után Viktória gyásza a közhangulatra is rányomta a bélyegét. Ez olyan – minden bizonnyal érzelmi alapon hozott –  intézkedéseken mérhető le, mint például az, hogy évekig nem engedte elvált személy megjelenését az udvarban, még ha az vétlen is volt házassága felbomlásában. Emellett férje kultuszának ápolása annyira elhatalmasodott rajta, hogy mintegy háromezer emlékművet építtetett számára a birodalomban.

A későbbi generációk merevséggel, képmutatással, bigottsággal, prűdséggel azonosították uralkodásának évtizedeit. Habár a társadalom erkölcsiben a királynő ideáit tette látszólag magáévá, a képmutatás kritikáját némileg alátámasztja, hogy a korabeli naplókat és leveleket elemző kutatók megállapították, a szigetország lakóinak magánélete semmivel sem volt különb a kontinensen élő kortársakénál.

A viktoriánus korszak kemény kritikáját az I. világháború utáni kiábrándultság némileg torzíthatta, a korszakról alkotott kép ma már jóval árnyaltabb. A szociális vívmányok bevezetése mindenképp a pozitívumok közé sorolható, de hozzá kell tennünk, hogy az intézkedések a társadalom perifériájára szorultakon nem tudtak segíteni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Boldog békeidők vagy képmutató konzervativizmus? A viktoriánus korszak megosztó emlékezete

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra