Bizarr szekta, földönkívüliek, vagy más állhatott a titokzatos „marhacsonkítások” hátterében?
2021. május 11. 14:28 Múlt-kor
Állatorvosi szkepticizmus
Az orvosszakértők többsége jóval banálisabb magyarázatokkal szolgál az állatcsonkításokra. Állatorvosi patológusok rámutatnak, hogy a dögevők jellemzően az állattetemek leglágyabb részeit fogyasztják el elsőként, ami magyarázhatja a szemek, tőgyek és nyelvek jellemző hiányát. A vér nélküliségre pedig magyarázatot adhat a livor mortis néven ismert folyamat: az úgynevezett „hullafoltokat” is eredményező jelenséget a keringés leállása okozza, amelynek eredményeképpen a folyékony vér a gravitáció miatt a tetem egy bizonyos részében gyülemlik össze, majd megalvad, így a földön fekvő tetem fenti, látható testtájain úgy tűnhet, mintha az erek egyáltalán nem tartalmaznának vért.
Az Arkansas állambeli Washington megyében a seriff hivatala kísérletet végzett 1979-ben: 48 órára egy mezőre helyeztek ki egy elhullott tehenet, majd konstatálták, hogy igencsak hasonlít a „megcsonkított” példányokra. A bakteriális folyamatok okozta puffadás miatt egyes helyeken egyenes, vágásszerű repedések mentén szakadt szét az állat bőre, és a dongólegyek, valamint a különféle lárvák hamar „kipucolták” az állat lágyabb szerveit.
Gazdasági bizonytalanságból összeesküvés-elméletek?
Michael Goleman agrártörténész szerint az 1970-es években tett bejelentések leginkább arra jelentettek módot, hogy a független, kis léptékben termelő gazdák kifejezzék bizonytalan gazdasági helyzetük miatti szorongásukat, illetve ellenérzéseiket a mezőgazdaságban erősödő állami beavatkozás iránt.
Goleman szerint az, hogy a haszonállatok időnként bármiféle kézenfekvő magyarázat nélkül hullanak el, mindig is az állattartás része volt – a nagy „csonkítási” hullám előtti, közbeni és utáni adatok pedig nem mutatnak eltérést, tehát nem növekedett meg a pusztulás mértéke. Azonban a legtöbb bejelentés egy olyan időszakban érkezett, amikor a marhatartók rendkívül szorult helyzetben voltak az Egyesült Államokban.
Az 1970-es években a szövetségi kormányzat rengeteg gabonát küldött segélyként élelmezési bizonytalanságban élő országokba, amivel feltornászta a hazai piacon a takarmányárakat. Ezzel párhuzamosan Nixon elnök átmenetileg befagyasztotta többek közt a marhahús árát is, az infláció elleni küzdelem jegyében.
A marhatartók tehát két irányból is szorongatva voltak, hiszen a drágábban vásárolt takarmányon felnevelt állataikat kénytelenek voltak áron alul adni, mivel a húsipari szereplőknek is tilos volt árat emelniük, és nem adhattak értük többet. 1975-ben a Szenátus mezőgazdasági bizottságának meghallgatásán az Amerikai Marhatartók Országos Szövetségének elnöke úgy nyilatkozott, az ágazat „5 milliárd dollárnyi működési veszteséget és 20 milliárd dollárnyi állományértékbeli veszteséget” könyvelt el.
Bizonyításképpen Goleman rámutat, hogy az állítólagos csonkítások az 1970-es években többnyire Coloradóban és Új-Mexikóban történtek, két olyan államban, ahol a többihez képest igen magas volt a kisebb gazdaságok száma, amelyek sokkal jobban ki voltak téve az állami intézkedések negatív hatásainak. Texasból például lényegesen kevesebb bejelentés érkezett, annak ellenére, hogy messze itt tartják a legtöbb marhát az országban.
Mivel a „csonkítások” mind időben, mind földrajzilag igencsak koncentráltan fordultak elő, Goleman szerint a paranormális tevékenység jóval kevésbé tűnik hihető magyarázatnak, mint a tömeghisztéria.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
