Bizalmatlansággal és németbarátsággal kellett megküzdenie a II. világháborúból kilépni akaró miniszterelnöknek

2024. január 23. 20:20 MTI

Nagykállói Kállay Miklós elszegényedett nyíregyházi dzsentricsaládba született 1887. január 23-án. A politikai életbe jogi diplomájának megszerzése után kapcsolódott be: Bethlen István kormányában kereskedelemügyi államtitkár volt, majd Gömbös Gyula alatt földművelésügyi miniszter.

Kállay Miklós portréja

Nem értett egyet az utóbbinak a tekintélyuralmi állam felé mutató elképzeléseivel, ezért 1935-ben lemondott, és Bethlennel együtt kilépett a kormánypártból, a Magyar Élet Pártjából.

A Horthy Miklós kormányzó által nem sokkal később a felsőház tagjává kinevezett Kállay 1937-ben az akkor megalakult Országos Öntözésügyi Hivatal elnöke lett.

Valószínűleg a bethleni vonalat képviselő mérsékelt politikai nézeteinek és angolbarát politikai orientációjának köszönhette, hogy 1942 márciusában Horthy a németek támogatását élvező Bárdossy László utódaként őt nevezte ki kormányfővé.

Az első perctől kezdve nagyon nehéz dolga volt. Párttársait, minisztereit szinte alig ismerte, közülük sokan a németekhez voltak hűek, így a kormány működését a háborús helyzet mellett a nagyfokú belső bizalmatlanság is nehezítette.

A saját és az ország lehetőségeihez mérten igyekezett ellenállni a németek követeléseinek, amelyek – újabb magyar katonák frontra küldése és a gabonaszállítmányok növelése mellett – a „zsidókérdés” mielőbbi megoldását sürgették.

Kállay azonban mind a deportálások, mind a sárga csillag viselésének gondolatát határozottan visszautasította, de a nyílt konfrontáció elkerülése érdekében jóváhagyta, hogy az izraelita vallást visszaminősítsék bevettből elismertté, továbbá rendelkezéseket léptetett életbe, amelyek kimondták, hogy a zsidó vallásúak nem szerezhetnek földingatlant és munkaszolgálatra kötelesek, amivel folytatódott a zsidótörvények elfogadásával megindult kirekesztő folyamat.

Kállay és bizalmasainak szűk köre – kockázatokat vállalva – a kiugrás lehetősége iránt tapogatózva felvette a kapcsolatot a britekkel és az amerikaiakkal.

A magyar kiugrásnak azonban csak akkor lett volna valós esélye, ha a nyugati szövetségesek a Balkán felől nyitnak második frontot, és előbb érnek a magyar határokhoz, mint a szovjetek, akikkel a magyar vezetés semmiféleképpen nem akart megegyezni.

A „Kállay-kettős”, vagyis az angolszászok és a németek közötti hintapolitika nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A berlini vezetés, Adolf Hitler mindvégig tudott a kormány manővereiről.

Angolbarátsága ellenére Hitlerrel is kapcsolatban kellett maradnia a miniszterelnöknek

Amikor a Führer számára az is nyilvánvalóvá vált, hogy mindez Horthy Miklós jóváhagyásával történt, zöld utat adott Magyarország 1944. március 19-i megszállásának. A németek bevonulása ugyan megbuktatta  Kállayt, de a kormányzat németbarát (főleg katonai vezetőkből álló) része támogatta az események kimenetelét.

A hintapolitika kudarcának másik oka az volt, hogy a szövetségeseknek is érdekükben állt abban azon hitben tartani Kállayt, hogy lesz balkáni front, mert a normandiai partraszállás előkészületei közben ezzel is lekötötték a németek figyelmét.

A német megszállást követően Kállay a török nagykövetségre menekült, de az október 15-i nyilas hatalomátvétel után kénytelen volt onnan távozni. Letartóztatták és Sopronkőhidára, majd Mauthausenbe, később Dachauba vitték, itt érte a világháború vége.

A szovjet befolyás alá került Magyarországon megindult folyamatokat látva nem tért haza, Capri szigetén, majd az Egyesült Államokban élt 1967. január 14-én bekövetkezett haláláig.

Hamvait 1993-ban hozták haza a család kállósemjéni kriptájába, a község általános iskolája a néhai miniszterelnök nevét viseli. Emlékiratai Magyarország miniszterelnöke voltam címmel jelentek meg.