Bigámia és igaz szerelem: II. Ulászló három házassága

2022. szeptember 29. 14:50 Múlt-kor

A Hunyadi Mátyás halálát követő rövid, de annál intenzívebb trónharcokból – köszönhetően kitűnő diplomáciai érzékének, gyors reagálóképességének és nem utolsó sorban számos lefizetett magyar főúr megnyerésének – a lengyel Jagelló-házból származó cseh uralkodó került ki győztesen, aki II. Ulászló néven (1490–1516) foglalta el a magyar trónt. Uralkodásának későbbi, igen negatív megítélése csak a legutóbbi időkben változott meg, emiatt a többség történelmi emlékezetében gyenge, tehetségtelen, a mátyási örökséget elherdáló királyként jelenik meg.

Ulászló, hogy céljai érdekében elnyerje a köztudottan meddő Beatrix pénzügyi és politikai támogatását, trónra lépése pillanatában ígéretet tett arra, hogy feleségül veszi őt. A szertartást celebráló Bakócz Tamás azonban szándékosan formai hibát ejtett a házassági szerződésen, ezt követően pedig Ulászló kényesen ügyelt arra is, hogy sose maradjon négyszemközt feleségével. Mindezt tette azért, hogy a jövőbeni válást majd könnyebben kimondhassák.

II. Ulászló a magyar trónon

Wikipédia / Közkincs

Miután Mátyás özvegye rájött a csalásra, nápolyi rokonságát felhasználva a pápánál próbált valamiféle jogorvoslatot kicsikarni. Peche volt: VI. Sándor pápa ugyanis éppen ez időben szövetkezett a velenceiekkel és a franciákkal a Habsburgok ellen, amihez hozzátartozott a magyar uralkodó megnyerésének politikája is. Beatrix körül szépen lassan elfogyott a levegő, a pápa pedig 1500-ban megsemmisítette a magyar király házasságát, illetve házasságait, vagyis feloldotta a bigámia vádja alól. De hogy lehet ez?

A történet megértéséhez vissza kell kanyarodnunk egészen 1476-ig. II. Ulászló ekkor még Csehország királyaként külpolitikai céljai elérése érdekében szemet vetett egy friss özvegyre, a 12 esztendős Brandenburgi Borbálára. Mivel Borbála első férje még azelőtt elhunyt, hogy a házasságot elhálták volna, a kortársi vélemények szerint előbb lett özvegy, mint feleség. A diplomáciai tapogatózás után Ulászló sietve Frankfurtba utazott, ahol 1476 őszén tető alá is hozták kettőjük házassági szerződését.

Ám a tényleges házasság végül elmaradt, mégpedig Borbála örökségének időközbeni elvesztése miatt. A „nincs nagy hozomány–nincs lagzi” elve alapján politizáló Ulászló szép lassan eltávolodott Borbálától, annak ellenére, hogy Borbála hivatalosan cseh királyné is volt. A meglehetően kényes helyzetet tovább nehezítette Borbála apjának egyre erélyesebb fellépése és a pápa levele is, ám a cseh király nem hátrált meg, így házasságszédelgő politikájának nem lett negatív következménye.

VI. Sándor pápa tehát egyszerre tette semmissé Ulászló első két, jogilag érvényes házasságát, így elhárult az akadály, hogy az egyébként belpolitikailag egyre inkább megerősödő magyar uralkodó immár komoly feleség után nézzen. Emellett azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az Ulászló bigámiáját megsemmisítő határozat megszületésében nem elhanyagolható szerepe volt Velencének és Franciaországnak is, akiknek szüksége volt Ulászló szövetségére egy törökellenes koalíció létrehozásában.
XII. Lajos francia uralkodó, hogy Ulászlót motiváltabbá tegye a szövetséghez való csatlakozásra, házassági ajánlatot tett a magyar királynak. Így kerülhetett sor 1500 őszén a franciaországi asszonynézésre, amely során Ulászló követén keresztül nézett francia feleség után: Cseh György udvari kamarás a Blois-ban tartózkodó uralkodó két eladósorban lévő nőrokonát, Candale-i Annát és Foix Germánát szemlélte meg, majd a két hölgy arcképével együtt visszatért a Magyar Királyságba.

A blois-i kastély, ahol Ulászló követe megtekintette a lehetséges feleségjelölteket

Wikipédia (CC BY-SA 2.5)

A hagyomány szerint az arcképek megtekintése és a kamarás élménybeszámolóját követően Ulászló nehezen döntötte el, hogy melyik lányt vegye feleségül. Végül Candale-i Anna mellett tette le a voksát, amelyben vélhetően nagy szerepet játszott annak életkora is. Míg Germana 14 éves sem volt, Anna már betöltötte a 18. életévét, vagyis nála hamarabb lehetett számítani arra, hogy életet ad a hőn várt trónörökösnek.

A francia–magyar házassági szerződés kétoldalú ratifikálását követően Anna jogilag már 1502 tavaszától magyar királynőnek tekinthető, noha csak 1502 nyarának végén lépett a Magyar Királyság területére. A Zengg és Zágráb érintésével a szlavón-magyar határra érkező Annát Zákányban Perényi Imre főasztalnokmester, a későbbi nádor fogadta, és egy arannyal díszített hintóval kedveskedett királynéjának.
II. Ulászló és Candale-i Anna esküvőjére végül 1502. szeptember 29-én került sor Székesfehérváron. A menyasszony fegyverhírnökének jóvoltából a ceremóniáról született egy francia nyelvű tudósítás is, amely aprólékosan avat be minket az ünnepi nap részleteibe:

„A király czobolyprémes violaszínű szatén-ruhában és ugyancsak violaszínű kalpagban jelent meg menyasszonya lakásán. A felséges hölgy hasonló öltözetet viselt. A király jobbján haladt a királyné, kit a király fivére, az oppelni és glogaui herczeg vezetett, ezután következtek a többi főurak… Végre a templomba értünk, a közepén három lépcsőnyi magas emelvényen, két díszpad volt elhelyezve; az emelvényt, padokat, párnákat stb. arannyal átszőtt karmazsin bársony borította. A király padja jobbról, a királynéé pedig balról állott. Körülöttök foglaltak helyet a pápai, a velenczei, a német birodalmi követek, a többi herczegek és főurak… Mindezeknek székei csupa aranyszövetekkel voltak letakarva. A misét az esztergomi érsek, nyolcz püspök segédlete mellett mondta. A püspöksüvegek és pásztorbotok csak úgy ragyogtak a sok drágakőtől és gyöngytől. Az oltárt mintegy hatvan ezüstkép diszítette, ezek szent királyok, vértanúk és püspökök fejeit ábrázolták. A mise kezdete előtt, a király az oratóriumba lépett be és ott feltette a koronát, mely fekete hajfürtjeihez igen jól illett. A jogart a nádor, a kettős kereszttel diszített országalmáját pedig Lőrincz herczeg vitte előtte. A mise elején a király jobb kezébe vette a kormánypálczát, baljába pedig az országalmáját. Erre a király az oltárhoz ment, a királynét Quercy ura vezette oda. Az esketési szertartás befejezése után, a felséges hölgyet előbbi helyére vezették vissza.”

Candale-i Anna és kísérete útban Magyarország felé

Wikipédia / Közkincs

Az esküvői szertartás után Bakócz Tamás esztergomi érsek Candale-i Annát magyar királynévá koronázta, majd az ifjú pár Budára utazott, ahol tiszteletükre két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét. Budára érkezésükkor a város valamennyi harangja zúgott, és száz ágyúlövés kíséretében a polgárok ajándékokkal fogadták a friss házasokat. A korábban már idézett francia forrás így tudósított az örömünnepről:
„Tizenkét napon át egymást követik a mindenfajta szórakozások, táncmulatságok, hangversenyek, lovagjátékok s különböző népünnepélyek (ökörsütés). Egy egész nap a vár udvarán a nép számára az egyik kútból hat csövön át víz helyett bor csorgott.”

Candale-i Anna királyné igen nagy népszerűségnek örvendett alattvalói körében, emellett az uralkodásba is igen nagy befolyást szerzett a nála 28 évvel idősebb Ulászló mellett. Pozitív megítéléséhez az is nagyban hozzájárult, hogy személyében közel 200 év után a Magyar Királyságnak olyan királynéja lett, aki még férje életében fiú örököst tudott szülni. (Utoljára ez I. Anjou Károllyal fordult elő.)

Az apja trónját követő II. Lajos (1516–1526) felcseperedését a királyné sajnos már nem élhette meg, hiszen három héttel fia születése után, éppen névnapján, 1506. július 26-án, gyermekágyi lázban meghalt. (Három évvel korábban született lánya, Anna I. Ferdinánd feleségeként később majd szintén magyar királyné lesz.)
II. Ulászlót rendkívül módon lesújtotta felesége halálának híre, a velencei követ korabeli beszámolója is nagyon érzékletesen tudósít az udvari tragédiáról:

„A királynénak halála a legsúlyosabb csapás volt, mely akkor a királyt és a nemzetet érhette. A király ugyanis nemcsak szeretett nejét vesztette, hanem legjobb barátját, legbiztosabb tanácsadóját, és az akkori idők nehéz viszonyai közt uralkodásának hű társát és segédjét is. [...] De sírba szállt a királynéval a nemzetnek és az országnak jó angyala is, s halála után Magyarország sorsában azon szomorú fordulat állt be, mely fennállását is mindinkább veszélyeztette, s elvégre Mohácsnál érte el a katasztrófát.”