Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Beszorult a WC-be, így élte túl Hitler az első komolyabb, ellene irányuló bombamerényletet

2017. december 15. 11:39 Ivan Broz

A leghíresebb, az 1944-es von Stauffenberg-féle Hitler elleni merényletről sokan hallottak, arról azonban keveseknek van tudomása, hogy valójában lényegesen több alkalommal próbálkoztak a Führer likvidálásával. Egy német szakértő szerint legalább 42-szer. A komolyabbakból szemezgettünk.

<

A WC-be szorult

Hitler élete először akkor volt veszélyben (ha nem vesszük figyelembe az első világháborúban való részvételét), amikor egy novemberi napon 1921-ben beszédet mondott a Hofbräuhaus sörcsarnokban körülbelül háromszáz, különböző politikai beállítottságú ember előtt. Az Erhard Auer – a birodalmi gyűlés szociáldemokrata képviselője – elleni kemény támadásokkal felfordulást váltott ki, aminek következtében a jelenlévők söröskancsókkal kezdték dobálni egymást, majd utcai verekedés alakult ki a „barnaingesek” és a többiek között. Eközben leadtak néhány lövést Hitlerre, de azok célt tévesztettek. Állítólag Hitler viszonozta a lövéseket.

A pártvezető 1923-ban kétszer is közel került a halálhoz. Az első eset Türingiában történt, ekkor két ismeretlen lőtt rá, második alkalommal pedig, miközben mozgó autójában ült, egy merénylő próbált vele végezni. 1929-ben egy, a Führertől lélekben eltávolodott SS-tag helyezett bombát a szónoki emelvény alá. Hitler, mielőtt beszélni kezdett volna, kiment a WC-be, ahol szerencséjére véletlenül rázáródott az ajtó, bennragadt, s „lekéste” a robbanást.

A náci párt felemelkedésével párhuzamosan a Hitler elleni merényletkísérletek száma is megnövekedett. A Franciaországba emigrált, kommunistává lett volt náci, Ludwig Assner 1932. február 9-én küldött Hitler címére egy levelet, amelyet lefoglaltak és a laboratóriumban kimutatták, hogy „méreganyagot tartalmaz.” Hitlert annak az iskolának az igazgatója figyelmeztette Assner gyilkos szándékára, ahol a merénylő is dolgozott és nyilvánosság előtt kijelentette, hogy Hitlert – mint veszélyes őrültet – el kell tenni láb alól.

Gyilkosság vagy fogfertőzés?

Merénylőjelöltek nemcsak baloldalon akadtak, hanem a Führer közvetlen közelében is, ahogy a Berchtesgadenbe vezető úton történt gyilkossági kísérlet esetén is. E Hitler elleni akció főszereplője ezúttal egy bizonyos Heinrich Grunow volt, aki korábban tagja volt a Führer testőrségének az alpesi Berchtesgadenben. Grunow állítólag nem tudott szemet hunyni afelett, hogy az általa csodált Ernst Röhmöt 1934 nyarán, a hosszú kések éjszakáján Bad Wiessee-ben több szimpatizánsával együtt Hitler parancsára meggyilkolták. Röhm, a náci párt és az SA egyik alapítója összekülönbözött Hitlerrel, mivel az SA-t a fegyveres erők magjává akarta alakítani és ez alá rendelni a német véderőt.

Ivan Broz teljes cikkét keresse a Múlt-kor téli számában

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Beszorult a WC-be, így élte túl Hitler az első komolyabb, ellene irányuló bombamerényletet

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra