Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
2017. július 14. 08:25
Tóth Ilona és társai pere a kádári megtorlás első, és tulajdonképpen egyetlen nagy kirakatpere volt. 1957 februárjában indult a tárgyalás, amelyet nemcsak a belföldi, hanem a külföldi sajtó is nagyon terjedelmesen ismertetett. Júniusban Tóth Ilonát, valamint két vádlott-társát, Gyöngyösi Miklóst és Gönczi Ferencet is kivégezték. De vajon mi az igazság az ügyben? A fiatal orvosjelölt valóban elkövette azt a brutális gyilkosságot, amellyel vádolták, vagy a kádári propagandagépezet által kreált koholmányról van szó? Ha utóbbi, miért éppen Tóth Ilona lett a bűnbak? Miért nem tagadta az ellen felhozott vádakat? Milyen ellentmondások figyelhetők meg az iratanyagban? Miért engedték el a hatóságok az egyik legfontosabb tanút? Milyen jelentősége van az ügy kapcsán újonnan felfedezett KGB-jelentésnek? Ki volt a titokzatos Eta? Mit mondott Kádár a Tóth-ügyről? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ Földváryné Kiss Réka segítségével. Nagyinterjú a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökével.
Gyilkos bicska vérnyomok nélkül
Milyen vád alapján ítélték el és végezték ki Tóth Ilonát?
A vád szerint a Domonkos utcai kisegítő kórházban november 18-án valakik, valamilyen tisztázatlan okból bevisznek egy férfit, Kollár Istvánt akit kémkedéssel, a felkelők lebuktatásával vádolnak. Az ott tartózkodó felkelők, Gönczi Ferenc, Gyöngyösi Miklós és társaik először brutálisan megverik, nyakára taposnak, fojtogatják, és amikor ennek ellenére sem sikerült megölni, akkor Tóth Ilona az orvosi hivatásával visszaélve – és ez nagyon fontos – megpróbálja először túláltatni, aztán a teste különböző részeibe fecskendezett benzines és levegőinjekcióval eltenni láb alól az illetőt, és miután az áldozat mindezt túléli, végül is egy bicskával szíven szúrja, és ez okozza a halál beálltát.
A per kapcsán alapvetően kétféle narratíva létezik. Az Eörsi László által képviselt elképzelés szerint Tóth Ilona valóban elkövette a bűncselekményt, amivel vádolták, míg mások – többek között M. Kiss Sándor, Szakolczai Attila, valamint Ön – úgy vélik, az orvosjelölt konstruált per áldozata lett. Melyek azok a legfőbb mozzanatok, amelyek arra utalnak, hogy az orvosjelöltet valóban egy koncepciós eljárás keretében ítélték halálra?
1990 után az ügyet először Gyenes Pál, az 56-os Intézet munkatársa vizsgálta, és tulajdonképpen már ő is arra jutott, hogy ez egy koncepciós per volt, de Jobbágyi Gábor professzor és Kahler Frigyes is foglalkozott az üggyel. Tehát jogászok és történészek is vizsgálták a kérdést, és túlnyomó többségük egymástól függetlenül, különböző momentumok alapján jutott ugyanarra a következtetésre.
Az üggyel kapcsolatban a legfőbb ellentmondásokra – amelyek szerintem nem lényegtelen részletkérdések, hanem kulcsmomentumok – a tárgyi bizonyítékok és a vallomások összevetésével derülhet fény. Tóth Ilona a hivatalos álláspont szerint letartóztatását követően két héttel, december 4-én tényfeltáró beismerő vallomást tesz. December 12-én exhumálnak egy ismeretlen holttestet, amelyet a belügyi orvosszakértők boncolják, mindenfajta vizsgálatnak alávetik, és nem találnak rajta semmilyen, tűszúrásra utaló nyomot, sem az altatásra utaló étert vagy morfiumot, sem benzint, találnak viszont alkoholt. Tehát ki tudnak mutatni idegen vegyi anyagot, egy vagy két pohár bor elfogyasztását, de az ölési cselekménnyel kapcsolatos vegyi anyagokat nem. Vagyis a belügyi orvosszakértői vélemények kulcspontokon nem tudják alátámasztani a vádat és a beismerő vallomást. Tóth Ilona december 4-én elmondja, hogy ő egy bicskával végül leszúrta Kollárt, de január végéig ezt a bicskát nem keresik. Aztán hirtelen megtalálják, odaadják ugyanennek a belügyi orvosszakértői laboratóriumnak. Megindul a nyilvános tárgyalás, amelynek egy nagyon ismert, filmhíradókban is sokszor ismételt pontján az ügyész odaadja Tóth Ilonának a bicskát, és megkérdezi, ezzel ölt-e. A vádlott kis hezitálás után erre rábólint, majd másnap megérkezik az orvosszakértői vélemény, amelyben az áll, hogy a bicskán nyomokban sem lehet vért kimutatni. Ezek az orvosszakértői vélemények, amelyek a védelem számára bizonyítékul szolgáltak volna, nem kerültek a tárgyaláson bemutatásra.
A holttest azonosításának a kérdése szintén óriási problémákat vet fel. Tóth Ilona december 4-én beismeri, hogy valakit meggyilkolt, aki szerinte ávós volt, majd december 12-én exhumálnak egy holttestet. Ezt követően egy héten át nem történik meg az azonosítás, pedig elvileg egy ávósról van szó. A három halottazonosítási jegyzőkönyv szerint a holttestet – az egyébként ávós kötődésű – rokonok nem látták, csak az arról készült fotót és ruhadarabokat. Ehhez képest a nyilvános tárgyaláson azt mondják, hogy látták a halottat, vagyis hamis tanúvallomást tesznek. Az egyik rokon ráadásul kijelentette, hogy a halottat hiányzó ujjpercéről ismerte fel, holott a halottfelismerési dokumentumok szerint a családtagok csak ruhát láttak és fotót. A rendkívül részletes boncolási jegyzőkönyvben emellett még is szerepel, hogy a körmök vége piszkos, az ujjpercek pedig elszíneződtek a nikotintól, az azonban nem, hogy van egy hiányzó ujjperc. A tárgyi bizonyítékok és az arról készült dokumentáció tehát szembemennek a vádlottak beismerő vallomásaival, valamint a vád tanúinak vallomásaival is.
Az alapkérdés az, hogy a kommunista diktatúra, a kádári megtorló gépezet által ránk hagyott iratanyagot mennyire tekinthetjük egy az egyben hitelesnek. A ránk hagyott, a vádat bizonyítani igyekvő iratanyag belső ellentmondásaira támaszkodva, az abban lévő lukakra rámutatva tudjuk bemutatni azt, hogy nem áll össze a történet, illetve, hogy az iratanyag hamis. Ennek kapcsán két nagyon fontos mozzanatot emelnék ki. Egyrészt Tóth Ilona azt mondja a nyilvános tárgyaláson, hogy „amikor engem az oroszok kihallgattak...”. Azt gondolom, hogy 1956 novemberében-decemberében az nem egy mellékes szál, hogy valakit kihallgattak-e a szovjetek, de ennek semmi nyoma a jegyzőkönyvekben. Másrészt Müller Gabriella a Betekintőn nem olyan régen publikált egy dokumentumot, a Magyarországon állomásozó szovjet csapatokból létrehozott különleges hadseregcsoport alá rendelt KGB-egységek egyik parancsnokának december 12-i összefoglaló jelentését. Eszerint a Tóth Ilona-per későbbi másod- és a harmadrendű vádlottját, Gönczi Ferencet és Gyöngyösi Miklóst kihallgatták a szovjetek, ám nekünk ezekről sem maradtak fenn dokumentumaink. A meglévő magyar anyag tehát töredékes, és pont a legfontosabb dolgokat nem rögzíti.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
