Belpolitikai válság nehezítette Rákóczi hamvainak hazaszállítását

2014. október 27. 08:42

Már a reformkorban hazahozták volna

A Rákóczi-szabadságharc vezetője, Magyarország "vezérlő fejedelme", II. Rákóczi Ferenc hosszú száműzetés után, 1735. április 8-án, nagypénteken halt meg rodostói emigrációjában. Édesanyja, Zrínyi Ilona mellé temették el Isztambulban, a (konstantinápolyi) galatai jezsuita templomban - ez a rend feloszlatása után a lazarista misszió St. Benoît (Szent Benedek) temploma lett.

Bár nyughelye nem ment feledésbe, túlzás lenne azt állítani, hogy zarándokhellyé vált volna. A reformkorban, a Rákóczi-kultusz kibontakozásával egyre gyakrabban felmerült hamvainak hazahozatala és újratemetése, ám ez az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc leverését követően érthető okokból hosszú évekre lekerült a napirendről. Az 1860-as években a széles körű Rákóczi-kultusz megteremtésében oroszlánrészt vállaló Thaly Kálmán író-költő különböző napilapok, a Századok, illetve a Magyar Történelmi Társulat folyóirata hasábjain igyekezett életben tartani az ügyet, folyamatosan szorgalmazva a hamvak hazaszállítását.

Kevésbé ismert rövidhajas Rákóczi-portré 1703-ból, a Vay Ádám Múzeum gyűjteményéből

A fejedelmi ereklyék hazahozatalára és az újratemetésre ugyan még évekig nem került sor, a törvényhatóságok továbbra is sürgették a kegyeleti aktus kérdésének rendezését. A Rákóczi-szabadságharc (1703-1711) 1903. évi bicentenáriumát már országszerte megünnepelték, mintegy előkészítetve a rehabilitációt és a hamvak hazahozatalát, amelyre végül 1906 októberében került sor.

Az ötlet persze nem Ferenc József fejéből pattant ki, a Habsburg uralkodó a magyar vezetők régi kívánságának tett eleget. Az agg királynak persze az sem kerülte el figyelmét, hogy a terv politikai kockázattal egyáltalán nem jár, viszont népszerűsége tovább nőhet általa. Rákóczi személyében ráadásul nem látott ellenfelet, ezért (újra)temetése - ellentétben Kossuthéval - hivatalos szintre emelkedhetett.

Az esemény hosszas előkészítése már az ellenzéki koalíció 1905-ös választási sikere előtt megkezdődött, tehát a Rákóczi-újratemetés nem csupán a "függetlenségi" koalíció érdeme volt, bár utóbb ez a vélekedés vált elterjedtté. Az 1904. június 22-ére összehívott értekezleten döntöttek a hamvak hazaszállításának lényegesebb mozzanatairól, illetve arról, hogy a fejedelmen kívül hazahozzák Zrínyi Ilona, valamint Rákóczi József - őt ekkor még nem azonosították egyértelműen - maradványait, továbbá a rodostói Panagia Pneumatokratoria görög templomból gróf Bercsényi Miklós tábornagy, gróf Esterházy Antal tábornok, Sibrik Miklós udvarmester, valamint a Nikomédiában exhumált Thököly Imre fejedelem holttestét is.

A fejedelmi ereklyék hazahozatalának megszervezésével az 1889-ben a sírok azonosításánál főszerepet játszó Thaly Kálmánt és Thallóczy Lajos történészt bízták meg. A hamvak hazaszállítását azonban az 1904 szeptemberétől kibontakozó belpolitikai válság egy időre elodázta és teljesen háttérbe szorította.

Az 1905-1906-os belpolitikai válság

A belpolitikai válság azt követően bontakozott ki, hogy az 1905. januári parlamenti választáson az 1875 óta folyamatosan regnáló Szabadelvű Párt vereséget szenvedett a szövetkezett ellenzéktől (Koalíció) és kisebbségbe került a törvényhozásban. Az ellenzéki koalíció többségét az a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt adta, amely alapjaiban kérdőjelezte meg a dualizmus intézményét. A Monarchia szétesésétől félő Ferenc József a Szabadelvű Pártot hagyta kormányon és báró Fejérváry Géza táborszernagyot, a magyar királyi darabont testőrség kapitányát nevezte ki miniszterelnökké, amit általános közfelháborodás fogadott. A válságot csak az udvarral kötött, az ellenzék régi programjának feladásáról szóló titkos paktum, a Ferenc Józsefhez hű Wekerle Sándor miniszterelnöki kinevezése és az új kormány hatalmát megerősítő 1906-os választások tudták feloldani.

1. Már a reformkorban hazahozták volna
2. "Átadom a szent hamvakat a magyar kormánynak"