Befogadás vagy kirekesztés – menekültek a magyar történelemben
2015. szeptember 11. 18:40
Kettévágott kutyával megpecsételt szövetség, az első világháború alatt a Keleti pályaudvart elözönlő menekültek és egy görög sziget Magyarország szívében. Az elmúlt hetekben a rádió- és televízióadók, valamint a különböző nyomtatott és elektronikus sajtótermékek szinte kivétel nélkül kiemelten foglalkoztak a menekültválsággal, nem ez az első olyan eset azonban a magyar történelem során, amikor az országba nagy számban érkeztek a hazájukat elhagyni kényszerülő migránsok. Bár sokan csak ideiglenes állomásnak tekintették Magyarországot, voltak, akik le is telepedtek hazánkban.
Sértődött harcosok
IV. Béla 1239-ben a tatár fenyegetés árnyékában, az ország védelmi erejének növelésére érdekében engedte be az országba a tatárok elől menekülő, vagyis az ellenség harcmodorát ismerő kunokat. Kötöny fejedelem vezetésével – Rogerius mester a történészek többsége szerint túlzó becslése szerint – mintegy 40 ezer kun család érkezett az országba, ami mintegy 160-200 ezer embert jelentene, valójában azonban 40-70 ezer főről lehetett szó.
Az Alföldön letelepülő népcsoport és a magyarok között azonban már a kezdetektől folyamatosak voltak a súrlódások. A kunok 1240-ben a bánmonostori (vagy kői) egyezményben elismerték a magyar király főségét, és hadi szolgálatuk fejében részleges adómentességet kaptak, valamint saját törvényeik szerint élhettek, ez utóbbi pont azonban számos feszültség forrása lett. A magyarok és a kunok ugyanis – eltérő életmódjuk miatt – nem tudtak zökkenőmentesen együtt élni, és a két nép jó kapcsolatát a kunok gyakori fosztogatásai sem mozdították elő.
Miután pedig az 1241-ben a Magyar Királyság területére betörő tatár csapatok előőrseinek soraiban többen is kun katonákat véltek felfedezni, az ellentétek végképp kiéleződtek. Bár a háttérben az állt, hogy több kun fejedelem már korábban kénytelen volt behódolni a tatároknak, így azok katonáikkal együtt a támadókat erősítették, a magyar seregben elterjedt a szóbeszéd, hogy a kunok árulók. A felfokozott hangulatban a Rákos mezején magyar nemesek egy csoportja – kíséretével és családjával együtt – lemészárolta a Bélával korábban kiegyező kun fejedelmet, Kötönyt. A nomád nép ennek hatására, komoly pusztítást hagyva maga után, a Balkán irányában elhagyta a királyságot.
A kunok második, 1246-ban végbemenő betelepítése már sikerrel járt. IV. Béla az újabb tatár támadástól tartva hívta be ismét az ázsiai népet az országba, és a két fél a szövetséget – amellett, hogy a kun főemberek kettévágott kutyára is felesküdtek – ezúttal már házasság útján is megpecsételte. A magyar király fiát, Istvánt (a későbbi V. István királyt) hozzáadta Szejhán kán lányához, Erzsébethez. A frigyből született meg a Magyar Királyság utolsó előtti Árpád-házi uralkodója, IV. (Kun) László. A kunok az évszázadok során szinte teljesen asszimilálódtak a magyarságba, kun származásuk azonban identitásképző tényezőként továbbra is jelen van az hajdani nomád népcsoporthoz tartozók leszármazottainak életében. Manapság Magyarországon a Kun a száz leggyakoribb családnév között szerepel. Jelenleg több mint nyolcezer Kun nevezetű család él hazánkban.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
