Bebalzsamozott kedvencek – állatmúmiák az ókori Egyiptomban
2015. október 12. 08:29
Néhány naposan leölt kisállatok tízezrei, luxuskörülmények között élő bikák, állatmúmia-biznisz, jóstehetséggel megáldott krokodilok. A modern városi polgár általában már csak házi kedvencként vagy táplálékként tekint az állatokra, az ókori Egyiptomban azonban ennél jóval összetettebb volt az emberek és az állatok viszonya. A különböző emlősök, madarak és hüllők gazdasági, vallási és kulturális szempontból is meghatározó szerepet játszottak a Nílus menti birodalom lakóinak életében. Az állatok bebalzsamozásának szokása a mindennapok részévé vált, és az egyiptomi népet több évszázadon át hatalmába kerítette a mumifikálási láz.
Múmiák trágyázásra
Bár az állatok bebalzsamozásának gyakorlata i. e. 3000 körül vette kezdetét, a mumifikálási őrület az i. e. 7. század és i.sz. 200 között érte el csúcspontját. A rituálé a kereszténység, majd az iszlám térhódításával eltűnt az egyiptomiak életéből, és hosszú évszázadokra teljesen feledésbe merült. A különösen szokás a 19. század végén újra a figyelem középpontjába kerülhetett volna, ám a térségben kutató kalandorok sokkal inkább mesés kincsekre áhítoztak, nem holmi állattetemekre. Amikor 1888-ban egy megszokott munkáját végző földműves egy mumifikálódott macskákkal teli tömegsírra bukkant a Nílus mentén fekvő Isztabl Antar falu mellett, a régészeket hidegen hagyta a felfedezés.
A közel 20 tonnányi múmiát (vagyis mintegy 180 ezer macskát) Liverpoolba szállítottak, de a rakomány innen azonban nem a londoni British Múzeumba, és nem is egy patinás régészeti társaság kezére került; trágyaként szórták szét a nem éppen kiváló minőségükről ismert angol földeken. A többi, viszonylag épségben megmaradt tetemet az Isztabl Antar-i gyerekek jóval valós értékükön alul értékesítették az Egyiptomba látogató turistáknak. Hiába nőtt meg ekkoriban a kutatók érdeklődése Egyiptom ókori kincsei iránt, az állatmaradványokkal senki sem foglalkozott. Közel egy évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a különös múmiák felkeltsék a régészek érdeklődését.
Néhány évvel ezelőtt egy nemzetközi régészcsoport – Paul Nicholson, a Cardiffi Egyetem régésze, valamint Salima Ikram, a Kairói Amerikai Egyetem professzora vezetésével – közel 8 millió, az i. e. 6. és i. e. 1. század között bebalzsamozott kutyamúmiára bukkant a szakkarai katakombákban. A kutyákat valószínűleg a közeli Memphisz környékén található kutyafarmokon tenyésztették ki. Bár Jacques de Morgan francia egyiptológus már a 19. század végén készített a nekropoliszról egy térképet, amelyen a kutyamúmiákat rejtő sírhelyeket is feltüntette, a terület teljes feltárását Nicholsonék kezdték el. Nem az az egyetlen hely azonban, ahonnan jelentős mennyiségű állatmúmia került elő. Abüdoszban az íbiszek mellett többek között szamarakat, gyíkokat és cickányokat, Tuna el-Gebelben pedig több ezer, külön fafülkékben elhelyezett páviánt találtak a kutatók.
Szinte alig volt olyan állat az ókori Egyiptomban, amelyet ne érintett volna a mumifikálási láz. Az állatmúmiák újrafelfedezésében kulcsszerepet játszó Salima Ikram szerint könnyebb meghatározni, hogy melyek azok az állatfajok, amelyeknek egyedeit nem balzsamozták be tömegesen haláluk után. Mai tudásunk szerint mindössze Széthtel, a káosz istenével azonosított hímnemű vízilovakat és a disznókat nem mumifikálták, mivel Ozirisz gyilkosa – érthető okokból – korántsem örvendett akkora népszerűségnek, mint a többi egyiptomi isten.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
