Baracson római kori kutya örökítette meg magát az utókor számára

2015. szeptember 22. 08:22 Novotnik Ádám

A baracsi római auxiliáris (kisegítő vagy segédcsapat-) tábor területén immáron 16 éve folynak régészeti kutatások Dr. Kovács Péter egyetemi tanár vezetésével, együttműködésben a dunaújvárosi Intercisa Múzeummal, önkéntes régésztáborozók részvételével. A Római Birodalom határát képező limes Duna menti magyarországi szakasza, az ún. ripa Pannonica részét képezte Baracs – antik, forrásokban fennmaradt kelta eredetű nevén Annamatia. A kutatások korábban már tisztázták a négyzet alakú objektum kiterjedését és védműveinek helyét. Idén az augusztus utolsó két hetében zajló ásatási kampány alatt a katonai létesítmény belső épületeinek feltárása a hátsó, keleti rész, az ún. retentura egyik legénységi épületénél folytatódott egy kisméretű, 40 négyzetméteres szelvényben.

A kései periódust jelezve számtalan 4. századi bronzérme, egy aláhajtott lábú bronzfibula és besimított díszítésű kerámiaedény-töredék látott napvilágot. Szórványosan, de a korábbi időszakból előkerült a rómaiak luxuskerámiájának, az ún. terra sigillátának néhány töredéke, és az időszakra jellemző 2. századi érmék. Az idén kiásott többperiódusú kőépület feltárásának újdonsága volt, hogy a kőtábor első pusztulása a 178-as szarmata betöréshez köthető, amelyet az isteni Faustina császárnő (Marcus Aurelius elhunyt felesége) érme is keltez.

Az idei ásatás érdekességét továbbá a nagy számban előkerült tetőfedő cserepeken látható, még a kiégetésük előtt keletkezett nyomok adják. A római katonák – különösen békeidőben – gyakran foglalkoztak téglaégetéssel, amit bizonyít a számtalan csapatnevek rövidítéseit tartalmazó bélyeges tégla. A feltárás során a szinte az egész pannoniai határszakaszt téglával ellátó, Lugioban (Dunaszekcső) állomásozó gyalogos segédcsapat, római nevén a cohors VII Breucorum bepecsételt csapatnevével ellátott cserép is napvilágra került, míg a 2. század elejétől csaknem másfél évszázadon át itt található trák segédcsapat (cohors I Thracum) téglabélyege eddig ritkán fordult elő Baracson annak ellenére, hogy téglagyártás itt is folyt. A tábor kőbe építésének időpontja a 2. század közepére tehető, azonban az ásatáson az épületek tetejét fedő cserepek már másodlagos helyzetben, a késő római periódusban készült vályogfal alapjába kerültek. A másodlagosan fel nem használt téglákat a késő római átépítések során terítették szét a tábor teljes területén.

Azonban nemcsak a római katonák hagyták a nyomukat a csapatnevük feltüntetésével az építőanyagon, hanem a tábor környékén található állatok is, megörökítve magukat az utókor számára. A lábnyomokat megőrző legalább hat darab tetőfedő cserép, azaz tegula töredéke az egykori épület közepén, egy omladékban kerültek elő. Novotnik Ádám, az ásatáson résztvevő régész elmondta, hogy a frissen előkészített, még puha agyagcserepeket kiégetés előtt kitették a földre száradni, és minden bizonnyal még a bőrkeménység elérése előtt léphetett rájuk egy vagy akár több, éppen arra mászkáló állat, amivel a maga módján beírta magát a történelembe. Szerinte a – sok esetben egymásba mosódó – nyomok kutyafélére, de leginkább kutyára utalnak, de némelyik téglán látható jelek alapján a „rókajárás” sem lehet kizárt, azonban ehhez még további vizsgálatok szükségesek. Az ásatáson előkerült állatcsontok mellett ezek a tetőfedő cserepek további értékes forrást nyújthatnak a régészeti állattannal foglalkozó archeozoológusoknak ahhoz, hogy milyen lehetett a korabeli fauna és állattartás a lelőhelyen és környékén.

A római korban gyakran fordulnak elő állati (kutya, macska, juh, kecske), sőt némelykor emberi lábnyomokat megőrző tetőcserepek – az idei baracsi leletek között egy katonai csizma (caliga) talpán található szögek nyomai is látszanak az egyik töredéken. Az ilyen módon „megjelölt” téglákat ennek ellenére mégis kiégették, és használták. Egyes újabb feltételezések szerint sokszor szándékosan kerülhettek a téglákra ezek a nyomok, elsősorban babonából vagy bajelhárítás céljából.

A téglaégetés biztonsági okokból a táboron kívül zajlott, ez azonban nem zárja ki, hogy a katonai létesítményben élő katonák akár kutyát is tarthattak volna. Nagyobb valószínűséggel azonban a tábort körülvevő táborfalu (vicus) civil lakosai között lehetett a tettes(ek) gazdája. A nemrég előkerült leletek az Intercisa Múzeumba kerültek.