Bár impozánsnak tűnt, valójában kezdettől reménytelen vállalkozás volt Hitler Atlanti fala
2021. augusztus 9. 18:31 Múlt-kor
Szedett-vedett társaság
A nyugati parancsnokságot 1942-ben átvevő von Rundstedt meglehetősen elégedetlen volt a fal állapotával és az ott állomásoztatott csapatokkal. Ekkoriban az ide helyezett német egységek többsége pihenésre és feltöltésre érkezett a súlyos veszteségeket hozó keleti frontról, és nem voltak hadra fogható állapotban. A tábornok arra panaszkodott, az Atlanti fal csupán egy óriási blöff, propagandafogás, amely nem rendelkezik valódi katonai értékkel a legtöbb szakaszon. A partközeli bunkerekkel és egyéb statikus létesítményekkel szemben már ekkor a mélységi védekezési terveket preferálta.
A nem más hadszínterekről ideküldött csapatok még rosszabb képet festettek – az Atlanti fal állandó személyzetét adó katonák alig kiképzett ifjak, harmincas éveik végén vagy afölött járó férfiak, és egyéb, komolyabb harci feladatokra kevésbé alkalmas személyek voltak. Kiegészítésükre érkeztek úgynevezett „népi németekből” (Volksdeutsche), azaz Európa más részeiről toborzott német etnikumúakból álló egységek, valamint a különféle megszállt területeken toborzott nem német nemzetiségűekből állók is – ezek között voltak az úgynevezett „keleti csapatok” (Osttruppen).
Az Osttruppen egységei a Szovjetunió különféle etnikumainak fiaiból szerveződtek különféle módokon. Voltak egységek, amelyek egy-egy nemzetiségből kerültek felállításra, de akadtak kevert etnikumúak is, továbbá egy részük önkéntesekből szerveződött, másokat azonban hadifoglyokból állítottak össze kényszerrel. A csapatok közt azeriek, grúzok, örmények, tatárok, ukránok és közép-ázsiaiak is voltak. Alkalmazásuk lehetővé tette, hogy német egységek szabaduljanak fel a komolyabb feladatokra. Az Atlanti falnál alkalmazott keleti egységek élére német parancsnokok kerültek, akik másodosztályú katonákként kezelték beosztottjaikat. 1943 végére már csaknem minden német partvédelmi egység tartalmazott egy-egy Osttruppen-zászlóaljat.
Von Rundstedt kifejezte aggodalmát a partvédelmi csapatok fegyverzete és felszerelése miatt is – az eleve nem a legmodernebb fegyverek állapota sokszor igen rossz volt, a különféle országokból származó fegyverekhez szükséges számtalan lőszertípus logisztikai rémálom volt, és az egyéb felszerelés terén is súlyos hiányosságok voltak. Több egységet egyszerűen „statikusnak” voltak kénytelenek minősíteni, mivel még lóvontatású járművekkel sem rendelkeztek.
További nehézséget okozott von Rundstedt számára, hogy mint a szárazföldi hadsereg (Wehrmacht) tábornoka, kizárólag saját csapatainak parancsolt – nem hangolhatta össze a légierő (Luftwaffe), a haditengerészet (Kriegsmarine) és a párhuzamos szárazföldi erő, a Waffen-SS tevékenységét a térségben.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
