Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Bántalmazó apja miatt sosem volt valódi gyermekkora Michael Jacksonnak

2019. augusztus 29. 17:47 MTI, Múlt-kor

<

Súlyosbodó botrányok

Pályafutását ekkorra már botrányok sorozata árnyékolta be, népszerűsége és szakmai sikerei ellenére egyre vitatottabb személyiségnek számított. Megjelenése az 1980-as évek közepétől kezdett drámaian megváltozni, bőre egy betegség miatt foltokban egyre világosabbá vált, amit sminkkel próbált elfedni, idővel kesztyűben és arcát eltakarva mutatkozott, plasztikai műtétek sorozatának vetette alá magát.

1991-ben egy tizenegy éves fiú családja molesztálással vádolta meg, az ügy peren kívüli megegyezéssel zárult. Sokak vélik úgy, hogy megtépázott hírnevének helyreállítása érdekében kötött nem sokkal később házasságot Elvis Presley lányával, Lisa Marie Presleyvel, a frigy csak másfél évig tartott.

1997-ben egy Debbie Rowe nevű ápolónőt vett el, akitől két gyermeke született, de két évvel később tőle is elvált, majd 2002-ben mesterséges megtermékenyítéssel egy harmadik gyermeke is született, akinek anyjáról semmit sem tudni.

2003-ban újabb gyermekmolesztálási vádak merültek fel ellene, 2005-ben bíróság elé is kellett állnia, ahol minden vádpontban felmentették. Ekkoriban már úszott az adósságokban, problémáira gyógyszerekkel próbált megoldást találni, de a rabjuk lett.

2009 tavaszán jelentette be, hogy tizenkét év után újra turnéra indul, de a hatalmas érdeklődéssel övezett koncertekre már nem kerülhetett sor. A visszatérésre készülő énekest 2009. június 25-én holtan találták Los Angeles-i otthonában, halálát altató-túladagolás okozta.

Orvosa gondatlanságból elkövetett, nem szándékos emberölés miatt került bíróság elé, és a maximálisan kiszabható börtönbüntetést kapta. A halálhír sokkolta a közvéleményt, a temetést egymilliárdnál többen nézték a televízióban.

Az énekes három alkalommal járt Magyarországon, 1996-ban koncertet adott a Népstadionban. Ötvenedik születésnapjára 2008-ban Magyarországon is válogatáslemezt adtak ki King of Pop címmel: a több országban megjelent albumot mindenhol a rajongók szavazata alapján, más-más dallistával szerkesztették.

„A pop királya”, ahogy nevezték, rendkívül nagy hatást gyakorolt a zenére és a tömegkultúrára, nevéhez számtalan rekord fűződik. Ő az első színes bőrű énekes, aki az MTV zenei televízió sztárja lehetett, igaz, stílusa ekkorra közelített a fehér popzenéhez.

2001-ben bekerült a rock and roll halhatatlanjai közé, pályafutása során összesen 13 Grammy-díjjal tüntették ki, csak 1984-ben példátlan módon nyolcat nyert. A mai napig az egyetlen előadó, akinek öt lemezéből is 30 millió példánynál több kelt el, örökösei még ma is minden évben hatalmas összegekkel gazdagodnak.

2012-ben csillagot kapott a hollywoodi Hírességek Sétányán, több országban szobrot emeltek tiszteletére. 2016-ban Spike Lee dokumentumfilmet forgatott sztárrá válásáról Michael Jackson's Journey from Motown to Off the Wall címmel.

2019 januárjában újabb dokumentumfilm jelent meg az énekesről Leaving Neverland (Elhagyni Sohaországot) címmel, ez azonban gyermekmolesztálási ügyeivel foglalkozik – a film középpontjában két férfi áll, akik azzal vádolják Jacksont, hogy gyermekkorukban szexuálisan zaklatta, illetve bántalmazta őket. A mű nagy hatással volt a világ közvéleményére, számos helyen Michael Jackson szerepének és imázsának átértékeléséhez vezetett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Bántalmazó apja miatt sosem volt valódi gyermekkora Michael Jacksonnak

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra