Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Baljós előjelet tartalmazott a hidegháború során vett grönlandi jégminta

2021. március 18. 07:41 Múlt-kor

<

Hidegháborús tudomány

Az amerikai hadsereg mérnöki hadtestének szakemberei 1959-ben láttak hozzá a Camp Century kiépítéséhez, a 3,4 méter hosszú jégmagot pedig 1966-ban B.L. Hansen és Chester Langway Jr. tudósok felügyelete alatt távolították el 1348 méter mélységből.

Miután a hadsereg véget vetett a Project Icewormnek, a jégmag raktárba került. Először a New York-i Állami Egyetem buffalói campusán – ahol Langway kutatóként dolgozott –, majd Dániában, a koppenhágai Niels Bohr Intézetnél – mondta el Andrew Christ, az új tanulmány vezető szerzője és a Vermonti Egyetem régészeti tanszékének előadója.

„A jégmag alja fagyott üledékdarabokból áll, körülbelül 10 centiméter hosszúak és 10 centiméter szélesek” – mondta el Christ. „Süteményes üvegekbe tették őket, és felcímkézték őket »Camp Century felszín alatti jég« felirattal, majd megfeledkeztek róluk.” Csak 2017-ben, amikor egy új fagyasztóba való áthelyezés során leltározták a meglévő fagyasztó tartalmát, ismerte fel a rég elveszett mintákat a Niels Bohr Intézet kurátora, Jørgen Peder Steffensen. Azonnal felvette a kapcsolatot Christtel és társaival, hogy mielőbb sor kerüljön vizsgálatukra.

[galeria_kep_31744]

„Amikor megtaláltuk a kövületeket, az egy igazi tudományos »heuréka!« pillanat volt” – mondta Christ. Miközben átmosták a fagyott talajt, hogy szemcséit méret szerint csoportosítsák, „kis fekete dolgokra” lettek figyelmesek, amelyek a vízben lebegtek. Christ ezek közül néhányat mikroszkóp alatt is megvizsgált, „és bumm! Megkövesedett ágak és levelek voltak a fagyott üledékben” – magyarázta a szakértő.

„A legjobban úgy lehetne leírni őket, hogy fagyasztva szárítottak. Amikor kiszedtük őket és tettünk rájuk egy kis vizet, szinte kinyíltak, ezért úgy néztek ki, mintha csak tegnap pusztultak volna el” – mesélte Christ.

Ilyen fajta növények – feltehetően egy boreális erdő részeiként – csak akkor nőhettek Grönlandon, ha a sziget jégtakarója nagyrészt megszűnt, így a következő lépés annak kiderítése volt, hogy ilyen mikor történhetett utoljára – írták a kutatók a tanulmányban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Baljós előjelet tartalmazott a hidegháború során vett grönlandi jégminta

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra