Aznap: 1920. június 4.

2019. június 4. 16:33 Múlt-kor

„Meggyilkolt berlini gimnáziumi tanár: A felesége ölette meg. Holttestét feldarabolták és a Spreebe dobták.”

Az Est berlini tudósítójának távirata:
„Rémregénybe illő szörnyű gyilkosság történt. A bűnügyi rendőrség levelet kapott, a melyben Protze Bálint műlakatos felesége megírta, hogy férje eltette láb alól nagybátyját, dr. Heimberger Lipót gimnáziumi tanárt, mert fiatal felesége megunta az öreg embert, a kivel szerencsétlen házasságban élt. Az áldozat elmúlt hatvan éves, felesége még csak harmincöt. Szerelemféltés vitte rá Protze Bálintnét, hogy elárulja férjét, a ki kedvese volt nagynénjének, a gimnáziumi tanár feleségének.”

„A rendőrség letartóztatta Heimberger Lipótnét s az asszony töredelmesen bevallott mindent. Protze Bálintot mindenfelé keresik, lakásáról eltűnt, rokonainál sem mutatkozik hosszú idő óta, azt hiszik, hogy öngyilkos lett. Az asszony nem tagadta a kihallgatáskor, hogy szerelmi viszony volt közte és unokaöccse között. Beismerte, hogy ő bujtotta fel a fiatalembert, régen unszolta már, hogy ölje meg öreg férjét. Protze ezt megígérte, de sohasem merte megtenni. Az alkalom sem kedvezett soha. Egyszer aztán az asszony úgy intézte a dolgot, hogy férje a szokott időnél korábban jött haza esteli társaságából – igy beszélte el Heimbergerné a rendőrségen – s előkészítette erre a találkozásra kedvesét. Az asszony eltávozott hazulról s a közelben leskelődött. Látta hazamenni férjét. Jó egy óra múltán óvatosan hazalopódzott s Protze Bálint megmondta neki, hogy megölte az öreg embert. Két golyóval terítette le. A holttestet aztán ketten a fürdőkádban feldarabolták, vastag papirosba csomagolták az egyes testrészeket s még este elvitték a csomagokat a Spree-csatornához s bedobták a vízbe. A fejet és a törzset vászonba és papirosba göngyölve közösen elásták a tempelhofi réten.”

„A gyilkos asszony lakásában elrejtve megtalálták a véres konyhakést és egy fűrészt, a melyen vérfoltok vannak.”

„Kicserélik a magyar és orosz hadifoglyokat. (Útban hazafelé Szibériából.)”

A Kis Újság közölte az MTI jelentését:
„Jungerth Mihály dr., a magyar kormány rendkívüli meghatalmazottja, továbbá Litvinov, az orosz és az ukrán szovjetkormány meghatalmazottja, május 30-án kedvező eredménnyel fejezték be Kopenhágában a hadifoglyok kicserélésére vonatkozó tárgyalást. A meghatalmazottak a megállapodásokat előterjesztik jóváhagyás végett kormányaiknak.”

„Linzből táviratozzák: Hajnali három órakor befutott ide egy személyvonat, amelyen 461 szibériai menekült, köztük legnagyobbrészt magyar és 55 német–osztrák hadifogoly van. Menekülők, akik szibériai hadifogolytáborokból keltek útra és kalandos vándorlások után eljutottak Moszkvába, onnan Narvába. Stettinen és Passaun keresztül jönnek hazafelé. Az állomáson bőségesen megvendégelték őket és reggeli hat órakor tovább indult a vonat Bécs felé.”

„A pápa enciklikája”

Az Új Nemzedék rövidhíre:
„Távirati jelentések közlik, hogy XV. Benedek pápa nagyjelentőségű enciklikát adott ki, melyben a háború nyomán támadt időszerű kérdésekkel fogla1kozik. Ha pontos az egyébként zavaros jelentéseknek a római kérdésre* vonatkozó része, akkor a pápa ebben a kérdésben bizonyos bölcs engedékenységre hajlandó nem elvi momentumokban, bár nem szűnik meg az egyház szabadságáért és jogaiért küzdeni. Míg az enciklika hiteles szövege a kezünkben nincs, nem tudjuk jelentőségét kellően méltatni.”

*A Vatikán és az egységes Olaszország ekkoriban még rendezetlen viszonya

„Letartóztatott pénzhamisítók”

Az Est híre:
„Kecskemétről jelentik: A kecskeméti csendőrség Kiskunmajsán elfogta Tóth Mátyás faesztergályost, mert nagyszerűen hamisított bankjegyeket hozott forgalomba. Tóth Mátyás bélyegzőt készített, a melylyel az összetévesztésig hű bélyegmásolatokat készített. A csendőrség elfogta Tóth cinkostársait is, Juhász-Dóra Lukácsot, a ki a lebélyegzetlen pénzt* felhajtotta, továbbá Jurics Mátét, Rabi Dénest és Juhász Lajost.”

*Ekkoriban a pénzforgalomban az osztrák–magyar korona új, az egyes utódállamok hivatalos „bélyegével” ellátott példányait használták

„Nincs vevő az árverési csarnokban – Újra megtelnek a zálogházak”

A Népszava cikke:
„A lehetetlenül nehéz megélhetési viszonyok nemcsak rengeteg munkanélkülit, de az állásban levő munkásembereket is arra kényszerítik, hogy régi ingóságaik elkótyavetyélése árán szerezzenek családjuk és maguk számára valami harapnivalót. Ó, hányan mondtak fájdalmas búcsút nélkülözhetetlen, utolsó kabátjuknak, hiányán húzták ki a lepedőt gyermekük senyvedt testecskéje alól, hogy legalább egy hétre legyen kenyérrevalója a családnak. Régebben rendszerint a Teleki- vagy Garay-tér, avagy akár valamely forgalmas utcasarok volt a színhelye ezeknek az érzékeny búcsúzkodásoknak, amelyekre csak a néhány napra való betevő falat reménye hozott némi enyhülést. De a rendőrség az ilyen nyílt utcai kereskedést betiltotta, aminek aztán a zálogházak látták a hasznát, amelyek forgalma máról-holnapra megduplázódott, sőt egyes helyeken három-négyszeresére emelkedett, igaz, hogy csak a „betevő felek” tábora nőtt meg ilyen hirtelen, míg a „kiváltók” száma ezzel ellentétben, napról-napra csökkent.”

„A zálogház azonban még rosszabb üzletnek bizonyult a betevők számára, mint az utca, mert aki a „zaciba” csapja be a holmiját, csak kölcsönt kap érte és így nagy összeget kénytelen áldozni azért a reményért, hogy valamikor – a jobb idők eljöttével – vissza is válthatja majd a becsapott „értéktárgyat”. De a zálogházlátogatók utóbb mindig fájdalmas kiábrándulással állapították meg, hogy csupán ravasz nyelvészek találták azt ki, hogy az ő holmijuk a „becsapott”, mert ők becsapottaknak csupán önmagukat érezték. A várva-várt jobb idők ugyanis mindeddig nem következtek el, a zálogba tett ingóságokat kiváltani nem tudták és az éveken át féltve őrzött ruhák, cipők és egyebek valóságos „békeáron” vándoroltak át örökre mások: a zálogházak tulajdonába. Ennek a szomorú tanulságú zálogházrendszernek akart a kormány véget vetni, amikor a Lónyay-utcában állandó árverési csarnokot létesített, hogy ezzel az ingóságaikból élők nagy tömegének kiuzsorázását megakadályozza.”

„Kezdetben az eladók ezrei valósággal elárasatották az állami intézményt, az utóbbi időkben azonban egyre fogy az árverési csarnok látogatóinak száma. Talán említenünk sem kellene, hogy ez nem azért van így, mert az általános nagy nyomor megenyhült volna. Nem, sőt ellenkezően: ennek oka éppen az, hogy egyrészt a nyomor még általánosabb, még nagyobb lett és a Lónyay-utcai árveréseken nem akadnak vásárlók, másrészt, az állami árverési csarnokban is szomorú tapasztalatokra tettek szert az ottani látogatók. Mostanában ugyanis az árverési csarnoktól is reményteljes várakozás után egyre többen azzal kapják vissza holmijukat, hogy azoknak nem akadt vevőjük és ezért az elszomorító válaszért az illetőknek jó néhány koronát megóvási illeték címén még le is kell szurkolniok. Ez az illeték, amelyet az állam szed, egy 500 koronára becsült ingóságnál például 10—11 koronára rúg, ami éppen elég nagy összeg arra, hogy a csalódott embereket elriassza még a Lónyay-utca környékéről is.”

„Magyar ember görög hadifogságban”

Az Est beszámolója egy különös és szomorú helyzetről:
„Megható hangú levél érkezik hozzánk Szalonikiból. Magyar katona segélykiáltása a távolból. Ki tudja, milyen viszontagságok után, hogyan került a görögök kezére, talán az egyetlen magyar hadifogoly Venizelosz fogolytáborában. A levelet a maga egyszerűségében itt közöljük:”

„»Jó egészséget kívánok testvérek. Szíveskedjenek ezt a levelet elfogadni. Szegitséget óhajtok, mert hadifogságban vagyok a görögök keze alatt és ezek nem akarnak elereszteni. Ha levelem megkapják, szíveskedjenek azt olyanokhoz juttatni, a kik segíteni tudnának rajtam. Meg fogom hálálni. Magyar ember vagyok, hogy a vér nem válik vízzé. Faragó Márton Salonik No 900 zejetinlik furnu vojin Plenik.«”

„Egy honvédszázados és családjának tragédiája”

A 8 Órai Újság beszámolója:
„Gödöllőn igen szerény viszonyok között élt egy Czurda nevű volt 30-as honvédszázados feleségével és négy kiskorú gyermekével. Szerdán délután vendégek érkeztek a századoshoz, feleségének VIII. gimnazista fivére és Kocs Árpád rokkant katonatiszt. A százados családja nem engedhette meg magának, hogy a vendégek miatt nagy költségbe keveredjék, kiment tehát a közeli erdőbe Kocs Árpád, a százados feleségének fivére és a gyerekek, hogy vacsorához szükséges gombát szedjenek. Örömmel vitték haza a szedett gombát, de annyira éhesek voltak, hogy sürgették a századosnét a vacsora sürgős elkészítésére.”

„A százados felesége kétségében a megmosott gombát hámozatlanul és megmosatlanul a zsírba dobta és sietve egykét tojást ütött reá. A tojás a gombán megkeményedett, a gomba azonban félig nyers maradt, de azért mindnyájan jóízűen megették. Másnap reggel azonban valamennyien rosszul lettek, a gombamérgezés tünetei mutatkoztak rajtuk. A kihívott orvos gyomormosást eszközölt, hánytatót adott, de egyik mód sem használt, tegnap estére Czurda századosnak mind a négy gyermeke cs felesége, valamint a századosné VIlI. gimnazista fivére rettenetes kínok között meghaltak. Maga Czurda százados és Kocs Árpád katonatiszt, aki kilencven százalékos rokkant, szintén gombamérgezés tünetei közölt súlyos állapotban fekszenek gödöllői lakásukon.”

„Musztafa Kemal megverte a török kormány csapatait”

A Nemzeti Újság híre:
„Konstantinápolyi jelentések szerint a török nemzeti csapatok már elérték a Márványtenger partját és a konstantinápolyi ágyúk lőtávolábán vannak. Musztafa Kemal ugyanis megverte azokat a kormánycsapatokat, melyeket az angol parancsnokság rendeletére toboroztak és fegyvereztek föl. A szétszórt csapatok egy része rendetlenül özönlik vissza a török fővárosba, más részük pedig a nemzeti csapatokhoz csatlakozott. Valószínű, hogy a szultán kormánya is átpártol Musztafa Kemal tábornokhoz, hogy a békét ne kelljen aláírnia. Egyelőre a kormány abbahagyta a nacionalisták üldözését és hallgatólagos fegyverszünet van a csapatok közt.”

„Hazajönnek amerikai véreink. (Különvonat hozza őket.)”

A Kis Újság híre:
„Tegnap délelőtt érkezett Budapestre az első svájci különvonat, mely amerikai visszavándorlókat hozott magával. A vonat 1105 utasa közül 125 jött Magyarországba. A visszavándorlók útja Bolognán, Antwerpenen. Havren, Cherbourgon keresztül történik, ahonnan zárt különvonatokon Bázelbe, a gyűjtőhelyre utaztak. A magyar kormány keresztülvitte Svájcban, hogy Bázelből közvetlen vonatok hozzák haza amerikai véreinket, hogy ily módon minden felesleges zaklatástól megkíméltessenek.”

„A vissza vándorlók útbaigazítására és fogadására a keleti pályaudvaron külön irodát rendeztek be, ahol a megérkezők irataikat bemutatják és pénzüket átváltják. Ha. lebélyegzetlen osztrák–magyar bankjegyet hoznak, azok feleértékéért lebélyegzett készpénzt, másik feléért pedig pénztári elismervényt kapnak.”

„A legközelebbi visszavándorló vonat Bázelből vasárnap fog elindulni és pénteken érkezik Budapestre.”

„A családi perpatvar vége”

A 8 Órai Újság híre:
„A Szigetvári-utca 19. számú házban Barát József 45 éves hivatalszolga összeveszett a féleségével és azt megverte. Az asszony segítségért kiabált, mire a lakásba berohant Raduch Dániel 31 éves liftkezelő és az asszony védelmére kelt. Barát most Raduchra támadt, mire az elővette revolverét és háromszor Barátra lőtt és az egyik golyó mellbetalálta. Életveszélyes sérülést szenvedett, a mentők a Rókus-kórházba szállították. Raducht előállították a! főkapitányságon, ahol őrizetbe helyezték.”

„Bojkott a német könyvkereskedők ellen”

Az Új Nemzedék rövidhíre:
„Bécsből jelentik: A német könyvkereskedők oly horribilis áron szállítják a könyveket és zenei kiadványokat Ausztriának, hogy a bécsi könyvkereskedők elhatározták, hogy a német könyvpiacot bojkottálják.”

„A bolseviki offenzíva összeomlott”

A Nemzeti Újság híre:
„A lengyel vezérkar jelenti Varsóból jun. 1-jén: A bolsevisták nagy offenzívája, amelyet május 14-én kezdtek nagy erőkkel a Dvina és a Pripet között, a mai nappal teljesen megakadt. Csapataink már május 27-én elfoglalták a Berezina-vonalat és több helyütt sikeres támadásba mentek át. Május 30-án a plessemce-kosleniecei szakaszon indított ellentámadásunkat siker koronázta. Csapataink több száz embert elfogtak és számos géppuskát zsákmányoltak. Ukrajnában az ellenségnek a krystynovka–lipovicei vasútvonal irányában megindított támadásait, amelyek több napon át tartottak, visszavetettük. Az ellenség kénytelen volt visszavonulni. Volodarknál egyik lovasszázadunk rohama megfutamította az ellenség lovasságát és nagy veszteségeket okozott neki. A vereségek hatása alatt a Budienzy-hadsereg egyik lovasdandára teljes fölszereléssel a mi oldalunkra állott.”

A nap legfontosabb híre: „Megpecsételték Magyarország sorsát”

A 8 Órai Újság szerkesztőinek gondolatai a trianoni békeszerződés aláírásáról:
„Nekünk, élő ivadéknak talán hosszú időre, de nem örökre a nemzetnek. Érzelgősség és páthosz maradjon távol a fájdalom nagy pillanatától, amelyhez csupán acélos férfiasság, tárgyilagos nyugalom, eltökélt tettvágy illik. A végzet határmezsgyéjén visszafordulunk a múlthoz, fürkészve, mi juttatott ideáig, majd a jövő felé fordulunk, ahonnét – ha Isten is úgy akarja, mint mi – új élet int felénk.”

„Katasztrófánkat nem a világháború okozta, hanem a belső összeomlás, amelyet radikalizmus és demagógia idézett elő. Nem szórunk átkot a Herostratesekre, rajtuk van hetedíziglen, akár kéjutazói a száműzöttségnek, akár a jólét batárjában robognak végig Budapest lerongyolt utcáin. Nemzeti nagylétünk komor requiemjén még boszu-kiáltás se szentségtelenítse meg emlékezetükkel a búbánat ünnepét, de maga a boszu nem fog elmaradni. Váljék azonban jövendőnk tanulságává minden, ami bűn és mulasztás bajba döntött bennünket. Amikor Parisból idáig serceg a toll, amely nemzetünk sorsáról dönt, ütött a magábaszállás legkomolyabb órája, szembesítvén bennünket lelkiismeretünkkel. És az utolsó igazság, amely felénk mered, így szól: a háborút talán el kellett veszteni, de nem önmagunkat és föltétlenül megmenthettük volna országunkat, ha megőrizzük lelkiegységünket és belső rendünket. Marad tehát a jövőre nézve jelszavunk: benső konszolidáció. Az Istenért, né unjuk meg ezt a szót! Maga az élet nekünk ez a jelige, mélységes és gazdag, vigasztaló és irányadó, örökifjú, mint az evangélium.”

„Bárhova tekintsünk, túl a láthatáron e pillanatban nagy búcsúzkodás folyik. Négy millió színmagyar, idegen gúnyába öltözötten, könnyes szemmel tekint a soktornyú Budapest felé, búcsúznak a Kárpátok, az erdélyi tölgyek, a bácskai fekete rögök, a soproni boltívek, Rákóczi hamvai a kassai dómban, az aradi sáncok, a temesi füzek. Viszontlátásra, édes véreink, sugárzó hegyeink, drága rónáink! Ez a kis Magyarország, ami megmaradt, ragyogni fog, mire visszatértek. Dolgozni fog. Kultúrában Athén lesz, erkölcsben Sparta. Vagyunk, itt vagyunk és még minden jóra fog fordulni. Munkához fog mind a két kezünk, munkához és ha maid üt az óra, ökölbe szorul.”