Az utolsó szó jogán négy órán át beszélt elítélése előtt a később felakasztott Szálasi
2021. március 1. 12:07 Csernus Szilveszter
"Önnek ez a mániája még mindig tart"
Az 1946. február 5-én kezdődő tárgyalás helyszínéül – Bárdossy és Imrédy tárgyalásához hasonlóan – a Zeneakadémia nagyterme szolgált, ugyanis a romos fővárosban nem állt rendelkezésre más a legnagyobb érdeklődésre számot tartó népbírósági igazságszolgáltatáshoz. A háború utáni viharvert, lepusztult körülményekre jellemző, hogy még a fűtést sem tudták megoldani kielégítően (a bírák és az ügyészek mellett elektromos hősugárzók működtek), ezért láthatóak olykor a tárgyalás résztvevői, vagy nézői kabátban a korabeli képeken. A nagyteremben ennek ellenére még az állóhelyekért is tülekedés folyt.
A vádlottak közül Beregfy Károly, Kemény Gábor, Szöllősi Jenő és Vajna Gábor a Szálasi-kormány tagjai, míg Csia Sándor és Gera József vezető nyilas pártpolitikusok voltak. Az 5+1 tagú bíróságot Jankó Péter tanácselnök vezette – ugyanő mondta ki első fokon a halálos ítéletet Rajk Lászlóra is három évvel később, ám akkorra a népbíróságok már teljesen a Rákosi vezette tisztogatások eszközei voltak. A hét vádlott személyi adatai taglalása során máris gúnyos derültség futott át a tömegen, mikor Jankó kérdésére: „mi a foglalkozása?” Szálasi egyszerű felelettel élt: „Magyarország nemzetvezetője”. „Tehát önnek ez a mániája még mindig tart. De talán nem is mániája, ez rossz tréfa a nemzettel, vagy arcátlanság” – tette helyre rögtön a tanácselnök a nyilas vezért.
Szálasi és védői mindjárt elfogultsági kifogást és semmisségi okot jelentettek be, ám a népbíróság mindkettőt visszautasította. A volt nemzetvezető frappáns kérdéssel próbált kitérni Jankó kérdései elől: „mint mániákus, mit feleljek erre?”. A tanácselnökben fel is merültek Szálasi pszichés állapota iránti kétségek: „Elmeorvosi megfigyelését kéri tehát? Ez, látja, épkézláb gondolat lenne”. Ám Szálasi a népbíróságra bízta a döntést, amely beszámíthatónak ítélte meg a vádlottat.
A volt diktátor nem érezte magát bűnösnek, ahogy azt is kifejtette a kérdésekre válaszolva, hogy bízott a németek győzelmében, amelyet az új, fejlesztés alatt álló fegyvereikre alapozott. Elmondása szerint erre Churchill beszédeiből érezhető félelme és Hitler bizonyos utalásai vezették. A tárgyalás során többször is hazaszeretetének adott hangot: „én mindig olyan lépéseket tettem, amelyek meggyőződésem szerint a magyar nemzet dicsőségét és boldogságát voltak hivatva szolgálni”. Az ügyészek természetesen a legsúlyosabb büntetést, míg a védők irgalmas ítéletet kértek, hivatkozva Széchenyi István szavaira is, miszerint: „olyan kevesen vagyunk, hogy még az apagyilkosnak is meg kell bocsátanunk”.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
