Az orvosok nem tudtak mihez kezdeni az amerikai polgárháború traumatizált katonáival
2021. július 23. 08:40 Múlt-kor
Találkozás a betegséggel
A korabeli egészségügyi ellátás nem volt felkészülve arra, hogy kezelje a PTSD-t. Ez nem meglepő annak fényében, hogy a betegséget milyen későn írták körül. A korabeli forrásokban mentális betegségek jelentős részét „nosztalgiának” nevezték. Ebbe a terminológiába elég sok minden belefért, a leírások alapján úgy tűnik, hogy a honvágy hatalmasodott el kóros mértékben az érintett katonákon.
A tünetek közt találjuk a sírást, a sóhajtozást, a nyöszörgést, az állandó sóvárgást az otthon után, néhány esetben hallucinációt és mániákus delíriumot. Az orvosok azt is felmérték, hogy ezek a tünetek egyéb betegségeket válthatnak ki, amelyek nagy számban előfordulva rombolhatják a hadsereg morálját.
Bár a leírások hasonlóak voltak, a kezelés körül már eltérő álláspontok bontakoztak ki. Theodore Calhoun azt javasolta, hogy a beteget a társai gyakran nevettessék meg, de azt is hatékony megoldásnak vélte, ha ezek a társak különböző módokon előhívják a beteg férfias jellemét. Így a meneteltetés, a hadjáratban való részvétel vagy éppen a csatába küldés is egy ilyen „gyógymódnak” számíthatott.
Más „kezelést” javasolt John L. Taylor, aki azt tapasztalta, kedves és együttérző szavakkal javulást lehet elérni a „nosztalgiában” szenvedőknél. Ennek ellenére az előző kezelési mód vált elterjedtté a hadseregen belül, mivel a „nosztalgiában” szenvedőket potenciális dezertőröknek és a morált romboló elemeknek tekintették.
A történészeknek alkalma nyílt arra, hogy széles körben tanulmányozzák a háború utáni egészségügyi feljegyzéseket, és ezekből az is kiderült, hogy az orvosok jelentős része morfiummal és ópiummal kezelte a betegeket a háborút követő évtizedekben. De ha csak a statisztikákat nézzük, amelyeket már rendszeresen gyűjtöttek ebben az időszakban, akkor azt láthatjuk, hogy radikálisan megnőtt a válások és az öngyilkosságok aránya.
A becslések arról szólnak, hogy körülbelül 1500 veterán került be a kormányzati őrültek házába 1865-1890 között. Tudni kell azonban azt, hogy a feltételezett betegeknek csak a töredéke kapott menedéket az őrültek házában, a valós aránya azoknak, akik érintettek lehettek, ennél valószínűleg sokkal magasabb volt. Bár lehetséges, hogy soha nem fogunk pontos választ kapni arra a kérdésre, hogy valóban PTSD-ről beszélhetünk-e számos egykori polgárháborút megjárt katona esetében, a közvetett adatok alighanem azoknak adnak igazat, akik feltételezik az ő esetükben a betegség kialakulását.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
