Az orosz-osztrák seregek sem tudták megállítani Napóleont a „három császár csatájában”

2021. december 2. 09:51 Múlt-kor

Az 1802-ben megkötött, második koalíciós háborút lezáró amiens-i béke nem tartott sokáig, az Egyesült Királyság és a Napóleon vezette Franciaország viszonya ugyanis már a következő évben fagyossá vált.

Anglia lezárta a francia kikötőket, amelyre válaszul Napóleon a tengerparti Boulogne környékén csapatösszevonásokat hajtott végre, jelezve a brit riválisnak, hogy akár Angliában is kész partra szállni hadseregével. William Pitt brit kormányfő azonnal munkához látott: úgy tervezte, nem várja meg, míg Napóleon átkel a La Manche csatornán, hanem megelőző csapást mér rá.

Az első próbálkozás, a Napóleon elleni merénylet kudarcba fulladt. A francia rendőrminiszter, Joseph Fouché és csapata remekül dolgozott, a merénylőket lefülelték, mielőtt azok akcióba léphettek volna. Pittnek nem maradt más választása, mint egy újabb nemzetközi koalíció létrehozása Napóleon ellen. A Habsburg Birodalom és az I. Sándor cár vezette Orosz Birodalom hajlandó volt felvenni a kesztyűt.

A két kontinentális hatalom tekintélyes erőt képviselt. Napóleon mégsem a védelemre rendezkedett be, hanem a háború kitörésével elvezényelte a Grande Armée-t a La Manche csatorna partjaitól, átkelt a Rajnán és benyomult a német területekre.

A Habsburgok Itália felé tekintettek, onnan várták ugyanis a franciákat, akik azonban más útvonalon érkeztek. 1805 október közepén Ulmnál végül körbezárták és megadásra kényszerítették a Karl Mack von Leiberich tábornok vezette osztrák sereget. Napóleon előtt ily módon megnyílt az út Bécs felé, amelyet november 12-én el is foglalt, végül I. Ferenc osztrák császár menekülni kényszerült.

A korzikai azonban nem sokáig élvezhette a Schönbrunn kényelmét, hiszen Kutuzov orosz tábornok főparancsnoksága alatt egy jelentős orosz haderő, kiegészülve az osztrák császár talpon maradt katonáival, már készen állt a francia seregek megsemmisítésére.  A 70 ezer fős Grande Armée és a több mint 85 ezer főt számláló osztrák-orosz hadsereg a mai Brno városától 10 kilométerre fekvő Austerlitznél mérte össze erejét.

Napóleon csapatai készülnek az ütközetre (Louis-François Lejeune festménye)

A szövetségesek Napóleon délre elhelyezkedő jobbszárnyára koncentráltak, úgy számoltak ugyanis, hogy ha azt szétzúzzák, elvághatják Napóleon Bécs felé tartó utánpótlási vonalát. A francia császár pont ezt akarta elérni, ezért látványosan meggyengítette jobb szárnyát, hogy az orosz-osztrák csapatok minél nagyobb erőkkel támadják azt, egységeket vonva el arcvonaluk középső és északi részéről.

Napóleon fő célkitűzése az arcvonal közepén elhelyezkedő, Kutuzov kezén lévő, stratégiailag rendkívül fontos Pratzen-magaslat megszerzése volt. A magaslat birtokában a francia császár könnyen kettévághatta az ellenséges arcvonalat, és bekeríthette Kutuzov seregét.

A csatára 1805. december 2-án került sor. A francia császár terve bevált: az orosz-osztrák haderő hatalmas erőkkel zúdult a francia jobbszárnyra. Egy ideig úgy tűnt, hogy a francia jobbszárny nem bírja el a nyomást, azonban a szövetséges haderő támadása a viszonylag jól védhető Goldbach-patak mentén megakadt. Napóleon eközben megindította offenzíváját a „meggyengített” Pratzen-magaslat ellen, amelyet több órás véres küzdelem árán be is vett.

A Grande Armée balszárnya is állta a sarat, sőt, ellentámadásba lendült. Az osztrák-orosz jobbszárny szétzúzásával az ellenfél centruma megrogyott. Az arcvonal közepén diadalmaskodó franciák, a Davout által a Goldbach-patak mentén sikeresen feltartóztatott osztrák-orosz balszárny bekerítésére indultak.

A csata, amely december 2. napját Napóleon piros betűs ünnepévé tette

Teljes volt a francia diadal. A koalíciós haderő közel 16 ezer katonája esett el a harcmezőn, 20 ezer emberük pedig fogságba esett. A Grande Armée vesztesége a sebesültekkel együtt 9 ezer főnél kevesebb volt . A diadalnak köszönhetően december 2-a Napóleon szerencsenapjává vált, a francia uralkodó ugyanis egy évvel korábban is ünnepelhetett: 1804.  december 2-án koronázta magát császárrá a párizsi Notre-Dame-ban.

A „három császár” csatájaként emlegetett ütközetet követően Pozsonyban megszületett a békeszerződés. Az 1805. december 26-án aláírt dokumentumnak megfelelően a Habsburg Birodalom Trieszt kivételével elvesztette itáliai birtokait. Ausztria befolyása a német területeken is meggyengült, így I. Ferenc, Ausztria császára 1806-ban kénytelen volt lemondani a császári címéről, amellyel az akkor 844 éve fennálló birodalom halálos ítéletét írta alá.