Az orosz abszolutizmus szorításában küzdött függetlenségéért a Kongresszusi Lengyelország
2021. november 29. 18:09 Múlt-kor
Forradalmi hangulat Lengyelországban
A lengyel felkelés közvetlen kirobbantója az 1830-as francia forradalom és az augusztusi belga felkelés volt. A Kongresszusi Lengyelország területén elterjedt a hír, hogy az orosz uralkodó katonai segítséget készül nyújtani a megmozdulások leverésére. Ez hatalmas felháborodást szült a lengyelek között, akiket a francia és belga területekről hazaérkező emigránsok is feltüzeltek.
Az összeesküvők drasztikus lépésre szánták el magukat, a lengyel katonai alakulatokkal és a varsói hadapródiskola növendékeivel karöltve 1830. november 29-én megtámadták Konsztantyin Pavlovics nagyherceg palotáját. A nagyherceg az éj leple alatt női ruhában menekült el Varsóból.
A lengyel felkelők két táborra oszlottak. A mérsékeltek, akiknek soraiban jónéhány katona is helyet foglalt, kilátástalannak találták a küzdelmet a cári haderővel szemben, és Oroszországon belül szerették volna a lengyel autonómiát fenntartani. A Joachim Lelewel által vezetett radikálisok azonban a teljes elszakadást tűzték ki célul.
A mérsékeltek egy küldöttséget indítottak Szentpétervárra, hogy a cárral tárgyaljanak, ám I. Miklós hajthatatlan volt, teljes megadást követelt. A cári elutasítás a radikálisok malmára hajtotta a vizet Varsóban. Lelewel és követői nyomására a felkelők kormánya 1831 januárjában kimondta a Romanovok trónfosztását. I. Miklósnak több sem kellett, megindította haderejét a lengyel főváros és a felkelők ellen.
Az ellenállás nem volt teljesen reménytelen, hiszen a lengyelek maguk mögött tudhatták a Kongresszusi Lengyel Királyság lengyel ezredeinek zömét, közel 50 ezer főnyi, jól kiképzett katonát, akikhez folyamatosan csatlakoztak a népfelkelő hazafiak. A határon azonban gyülekezett a több mint 100 ezer főt számláló cári sereg.
A lengyel vezérkar a kezdeti sikerek ellenére sem hitte, hogy az orosz haderő térdre kényszeríthető. A hadsereg élén álló Jan Skrzynecki generális habozott bevinni a kegyelemdöfést, és a „csigahadjáratnak” keresztelt májusi hadmozdulatok során, bár bekerítette a cári haderő elit egységét, a gárdahadtestet, nem rendelte el annak megsemmisítését.
A lengyel felkelés egyik legvéresebb csatája 1831 májusában Osztrolenkánál zajlott, ahol a későbbi magyar szabadságharc egyik hőse, Józef Bem (Bem József) is kitüntette magát. A magyar katonák által csak Bem apónak hívott tábornok Osztrolenkánál alezredesi rangban szolgált.
Bem egy 10 ágyúból álló lovasüteg révén az utóvédharcok során megállásra kényszerítette a Varsó felé nyomuló oroszokat. A rendelkezésére álló 10 üteggel csaknem 250 lövést adott le közel 20 perc alatt, kartácstüzes poklot zúdítva a támadó oroszokra. A „mutatványt” egészen addig folytatta, míg az összes ütegét ki nem lőtték.
Varsót végül Ivan Fjodorovics Paszkevics herceg erői kétnapi véres küzdelem után, 1831. szeptember 8-án elfoglalták. A lengyel haderő zöme azonban nem adta meg magát az oroszoknak, hanem Poroszországba vonult, és azt remélte, hogy onnan majd újból felveheti a harcot.
Berlinben azonban hallani sem akartak a lengyel fegyveres ellenállásról, így a felkelők kénytelenek voltak porosz földön letenni a fegyvereiket, a „novemberi” felkelés ezzel végleg elbukott. A katonák zöme ezek után szétszéledt és emigrációba kényszerült.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
