Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
2024. február 24. 10:35 Németh Máté
Az 1525. február 24-én lezajlott paviai csata az akkor már évtizedek óta fennálló Habsburg–Valois ellentét egyik legfontosabb állomása volt. A Német-római Birodalom élén álló, Habsburg-házból származó V. Károly és a Francia Királyság trónján ülő I. Ferenc közötti szembenállás kulcspontjának tekinthető ütközetet a lovagkor utolsó csatájaként szokás emlegetni. A csatában nem csak francia és német lovagok vettek részt, I. Ferenc oldalán svájci és német zsoldosok, míg V. Károlyt – tekintve, hogy spanyol király is volt – az Ibériai-félszigetről támogatták, amellett, hogy itáliai segítséget is kapott. Az összecsapás végül a franciák vereségével és királyuk fogságba esésével zárult. De vajon milyen előzmények vezettek oda, hogy a két uralkodó Észak-Itália területén ütközzön meg egymással? Mik voltak a két fél szembenállásának lényegesebb okai? Egyáltalán miért nevezzük a lovagkor utolsó ütközetének a paviai összecsapást?
A csata előzményei: a Habsburg–Valois ellentét
Az 1519-es év elején meghalt I. Habsburg Miksa német-római császár, aminek következtében császárválasztásra került sor a birodalomban. Több esélytelen jelölt mellett két uralkodónak volt igazi reménye a cím megszerzésére. A francia király, a Valois-házból származó I. Ferenc pápai támogatást élvezve akart a trónra kerülni. Ellenfele, az ekkor már spanyol uralkodó és ezzel együtt Nápoly és Szicília királyaként induló V. Károly volt, aki Miksa unokájaként és így a Habsburg-család tagjaként indult jó esélyekkel.
A választásra jogosult német fejedelmeket végül V. Károly – a jórészt Fugger családtól kölcsönök formájában kapott – pénzajándéka győzte meg, így az eddig sem kis területek mellett immár német királyként újabbakkal gazdagodott, méghozzá a Francia Királyság szomszédságában.
I. Ferenc ennek tudatában joggal érezhette magát Habsburg gyűrűben, hiszen így az alig tizenkilenc éves Károly kezében összpontosult az Ibériai-félsziget, a Német-római Birodalom, Németalföld és a Nápolyi Királyság területe. A francia király hiába próbálkozott szövetségkötéssel, VIII. Henrik angol király követe, Thomas Wolsey bíboros tanácsára visszautasította a dinasztikus házasságra vonatkozó elképzelését. Ferenc igyekezett sógorának, II. Henrik navarrai királynak támogatást nyújtani a spanyol királyság gyengítése érdekében, de a próbálkozás sikertelen volt, ahogy Németalföld lerohanása is kudarcba fulladt.
I. Ferenc és V. Károly
A fiatal uralkodó problémáit tetézte, hogy az angol király – aki szövetségben volt V. Károllyal és Luther Márton fellépése miatt a német király felé közeledő X. Leó pápával – kihasználva Ferenc nehéz helyzetét Normandia, Pikárdia és Bretagne partjait kezdte fosztogatni, sőt a király elvesztette a titkon a francia korona megszerzéséről álmodozó főhadparancsnokának (connétable) támogatását is, miután pénzszerzés céljából rá akarta tenni a kezét annak birtokaira, a Bourbon-örökségre. A herceg röviddel ezután átállt V. Károly oldalára.
V. Károly a német királyi cím megszerzésével komoly problémákat is örökölt. Ezek megoldását különösen nehézzé tette az a tény, hogy birodalmának magjában, Spanyolországban a rendek nem fogadták kitörő lelkesedéssel a nyelvüket nem beszélő, magát flamand tanácsadókkal körülvevő „idegent”.
A spanyol királynak több, távollétében kitörő felkelésen kellett itt úrrá lennie, mialatt német területeken elindult a lutheri reformációs folyamat, a német birodalmi nemesek felkelése és az 1524-ben fellángoló parasztháború. Ebben az időben zajlottak a számára sikereket hozó itáliai háborúk is, legnagyobb európai ellenfelével, I. Ferenc francia királlyal szemben.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
