Az istenekkel, a csillagokkal, de a távíróvezetékekkel is magyarázták egykor a járványok okát
2020. április 9. 17:58 Múlt-kor
A betegségek az élet velejárói, a járványok pedig az emberiség egész történelmét végigkísérték. A ma rendelkezésre álló tudományos ismeretek előtt a legtöbb kór magyarázata rejtély maradt az emberek számára, így egyéb magyarázattal kellett előállniuk a jelenségekre. Némely elképzelés – például a Kr. u. 3. századi, úgynevezett cipriáni járvány idején az, hogy elég volt egy fertőzött szemébe nézni ahhoz, hogy az ember maga is megfertőződjön – egészen nevetségesnek hat, azonban valamilyen magyarázatra szüksége volt a korabeli embereknek a körülöttük folyó katasztrófákra.
Dühös istenek
Amikor emberek tömegei kezdtek hirtelen meghalni, számos kultúra a bosszús, illetve haragtartó istenekre gyanakodott. A történelmet gyakran allegorikusan ábrázoló görög mitológia is szolgál számos ilyen példával: Homérosz Íliászában például Apollón isten küldi a dögvészt a görög seregre nyilai segítségével.
Az isteni büntetés, mint a járványok oka visszatérő elem a Bibliában is, a legismertebb ezek közül az Egyiptomra küldött csapások közül az előbb az állatokat ölő, majd az embereken keléseket okozó betegségek, végül pedig az elsőszülött gyermekek halála.
A csillagok és a levegő
A történelem során a járványok rendszerint hullámokban érkeztek – sok kórokozó egyes évszakokban aktívabb, mint másokban –, az emberek pedig felismerték ezek visszatérő jellegét. Mivel bizonyítható magyarázatot nem találtak rájuk, rendszerint kevésbé kézzelfogható okokra gyanakodtak: a középkori asztrológusok például a 14. századi pestisjárványért rendszerint a csillagok szerencsétlen állását tették felelőssé.
1348-ban VI. Fülöp francia király a párizsi egyetem legnevesebb orvosaitól kért jelentést arról, mi az oka az Európában terjedő ragálynak.
Az elkészült részletes dokumentumban „a mennyek állását” jelölték meg okként, egészen konkrétan egy 1345-ben történt eseményt: „Március 20-án egy órával dél után három bolygó [a Szaturnusz, a Mars és a Jupiter] állt együtt a Vízöntő jegyében.” Mindemellett, mint megjegyezték, csaknem ugyanebben az időpontban holdfogyatkozás is történt.
Mások a tudományos világban később is sokáig kitartó miazmaelmélet hívei voltak: eszerint a rossz, jellemzően büdös levegő önmagában egészségtelen, és ebből származnak a különféle fertőzések is.
Az ókori filozófusok írásai alapján VI. Fülöp orvosai igyekeztek összekötni a két elméletet. Arisztotelész és Albertus Magnus írásaira hivatkozva azt írták: „Mert a Jupiter, mivel nedves és forró, felhozza a gonosz gőzöket a földből, a Mars pedig, mivel mértéktelenül forró és száraz, meggyújtja a gőzöket, ezért voltak villámok, szikrák, mérgező füst és tűz a levegőben.”
A földi szelek – folytatták elméletüket – szerte a világban terjesztették e mérgező levegőt, és elvették az „életerejét” annak, aki belélegezte őket.
„E romlott levegő, ha belélegzik, szükségszerűen a szívhez hatol, megrontva ott a lélek anyagát és rohasztva a környező nedvességet, az így okozott hő pedig elpusztítja az életerőt, és ez az oka a jelen járványnak.”
A kora újkorban a miazmaelmélet volt az alapja a híres „pestisdoktorok” illatos gyógynövényekkel töltött „védőmaszkjainak” is.