„1675. február 10-én hajnalban puskaropogásra ébredtem, és amint kipillantottam az ablakon, láttam, hogy több ház már lángban égett, és a füst szinte az egekig ért. Népes indián horda támadt városomra, Lancasterre. Az egyik házból egy családot ragadtak el, az apát, anyát és a csecsszopó gyereket agyonverték, a másik két gyermeket pedig foglyul ejtették. […] A gyilkos szörnyetegek egyre jobban belemerültek a gyújtogatásba és rombolásba. […] Fölöttünk recsegett-ropogott a tűzben meggyengült építmény, és nem sok választott el minket attól, hogy az átkozott pogányok kiloccsantsák az agyunkat. A tűz egyre vadabbul tombolt, velőtrázóan üvöltő, puskát, dárdát és harci bárdot dühödten lóbáló indiánok vettek minket körül.”

A XVII. század folyamán az észak-amerikai brit gyarmatokon a kezdetben barátságosnak mondható fehér-indián viszony, amelyet olyan események fémjeleztek, mint az 1621-es első hálaadás vagy John Smith kapitány Pocahontas általi megmentése, a következő évtizedre jelentősen megromlott. A feszültség kiéleződésének több oka volt, köztük a telepesek gátlástalan terjeszkedése, és az őslakosok hitéletének semmibevétele. A két társadalom szembeállásának megrázó erejű dokumentumai az indián fogságnaplók (indian captivity narrative), amelyeket elsősorban nők írtak. Új-Angliában 1673–1763 között 771 személy esett indián fogságba, és majd kétharmaduk (501 fő) a szebbik nemhez tartozott.

Élménykülönbségek a sorsközösségben

Az első újvilágbeli fogságélményeket az indiánok kezébe került spanyol hódítók jegyezték le a XVI. század elején, de még 1925-ben is készültek ilyen jellegű írások. A szabadulástörténetek virágkora azonban a gyarmati korszakot, a nyugati terjeszkedést, továbbá az önálló amerikai kultúra kialakulását felölelő 1620–1840 közötti időszakra tehető.

Az indián támadás a telepest kiszakította megszokott otthoni környezetéből. Az elszenvedett fizikai és lelki próbatételeknek többféle végkimenete lehetett. Ha a főhős fiatalon, esetleg gyermekként esett fogságba, akkor a fogvatartóknál maradt, és szinte maga is indiánná vált, azonban a másik, gyakoribb változat szerint, ha az adott személy felnőttként került az indiánok kezébe, idővel megszökött, vagy megváltotta szabadságát, és visszatért eredeti otthonába.

A fentebb idézett sorok az egyik legismertebb visszaemlékezésben, Mary Rowlandson beszámolójának kezdő részében olvashatók. Az asszony hatéves gyermekével esett fogságba, és a narragansett indiánok körében töltött mintegy három hónap során több megpróbáltatáson ment keresztül: gyermekét elveszítette, éheztetették, befagyott folyókon kellett átkelnie, de ruhavarrási képessége segítségével a törzs cselekvő tagjává vált, majd mielőtt 20 font váltságdíj ellenében szabadult, könnyes szemmel búcsúzott el fogvatartóitól.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2021. tél számában olvasható.