Az első világháború hozta el a nők egyenjogúságát
2025. március 5. 20:27 Múlt-kor
„Tanácsoltam, uszítottam, összeesküdtem.” – vallotta Emmeline Pankhurst 1913. február 19-én este, miután a Nők Társadalmi és Politikai Szövetsége (WSPU) nevében magára vállalta a Lloyd George pénzügyminiszter nyaralójánál történt robbantásokat. Öt nappal később tartóztatták le londoni otthonában.
A szüfrazsett mozgalom gyakran erőszakos akciókkal hívta fel a figyelmet célkitűzéseire. Célpontjaik nem egyszer tömegrendezvények voltak, 1913 februárjában azonban Lloyd George házát robbantották fel.
A szüfrazsett mozgalom
A századforduló környékén, a nők választójogáért, munkájuk elismeréséért és alárendelt társadalmi szerepük megváltoztatásáért küzdő szüfrazsett mozgalom hamar hírnevet szerzett magának, mivel látványos akciókkal hívták fel a figyelmet a nőket érintő problémákra. Emmeline Pankhurst már egészen fiatalon érdeklődni kezdett a közéleti kérdések iránt, még csak tizennégy éves volt, de rendszeresen látogatta a nők szavazati jogát támogató gyűléseket. 1903-ban megalapította a Nők Társadalmi és Politikai Szövetségét, ami radikális változásokat követelt. A WSPU eleinte a passzív ellenállás eszközét alkalmazta, később az egyre radikalizálódó szervezet nem ijedt meg a drasztikusabb megoldásoktól sem. Erőszakos akciók, nyilvános sztrájkok mellett kijelentették, hogy senki sincs biztonságban, aki nem támogatja a nőjogi mozgalom céljait. Ez még a királyi családra is vonatkozott, V. György királyt sem kímélték a fenyegető levelek.
Szüfrazsettek akcióban
A mozgalom az első világháború előtti időszakban csúcsosodott ki. 1913 februárjában Lloyd George pénzügyminiszter Walton-on-the-Hill-i nyaralójában négy kilogrammos bombát helyeztek el. A puskapor alapú szerkezet hatalmas anyagi kárt okozott a politikusnak, akit a szüfrazsettek „fel akartak ébreszteni álmából.” A miniszter egyébként támogatta a szüfrazsettek céljait, de Pankhurst kifogásolta elkötelezettségét. A robbantásban a későbbi miniszterelnök nem sérült meg, reakciója azonban volt, egy újságcikkben azt fogalmazta meg: „a nők szavazati jogának fő akadálya a harciasság.” Az erőszakos akciókat természetesen letartóztatások és felelősségre vonás követett, de az aktivisták, igaz más módon, a börtönben is tovább harcoltak. 1909-től kezdődően a bebörtönzött szüfrazsettek éhségsztrájkokkal tiltakoztak, amire a hatóság kényszertáplálással válaszolt. Fájdalmas és megalázó módon juttatták be a táplálékot, általában orron át egy cső segítségével. Az eljárást több mint 200 alkalommal szenvedte el Kitty Marion aktivista, aki később megőrült.
A háború minden megváltoztat
A szüfrazsettek évtizedes követeléseit a világháború okozta felfordulás teljesítette. Az első világégés során radikálisan megváltoztak a női szerepek, a fronton harcoló férfiak feladatait a hátországban maradt asszonyok vették át. A társadalmi és gazdasági változások kikényszerítették a női választójog elismerését. 1918-ban Angliában törvény rögzítette a 30 év feletti nők szavazati jogát.
Magyarországon az őszirózsás forradalom után 1919-ben került törvénytervezetbe a nők szavazati joga, amit végül a Tanácsköztársaság hozott el. A kommunisták a választójog korhatárát 18 évben határozták meg, és a férfiakat és nőket egyaránt érintett. Bukásuk újabb változásokat hozott, a két háború közötti Magyarországon különböző korlátozásokkal szavazhattak a nők, végül 1945-ben általános választójogot kaptak. Európában utoljára Lichtensteinben (1984) és Svájc Appenzell Innerrhoden kantonjában (1991) kaptak lehetőséget és járulhattak szavazóurnához nők.