A lázas beteg W. Malvina 1945. április 15-én minden erejét összeszedve vánszorgott ki a bergen-belseni koncentrációs tábor egyik barakkjából. Éppen a latrinán volt, amikor meghallotta a háta mögül az angol dzsipek dübörgését, ekkor eszmélt rá, hogy felszabadultak. A több mint ötven évvel később készült életútinterjúban felidézett jelenet rezignáltsága egészen más hangulatot sugall a hősként ünnepelt, felszabadító katonák körül ujjongó deportáltakat ábrázoló felvételekhez képest. Malvina rosszabb állapotban lévő társai fel sem fogták, mi történt, mások tífuszos hallucinációra gyanakodtak. A tízezrek súlyos testi és mentális leromlását azok az embertelen tábori körülmények okozták, amelyek április 16-án, de a következő napokban sem sokat változtak. A felszabadulás másnapja a bergen-belseni koncentrációs táborban sokak számára egyáltalán nem jelentette sem az önfeledt boldogságot, mi több az életben maradást sem.

Szerződéses szabadulás

Az észak-németországi Bergen-Belsent különleges körülmények között szabadították fel. A környéken állomásozó Wehrmacht-egység – látva a térségbe érkező szövetséges túlerőt és a tífusz elterjedésétől is tartva – április 12-én arról tájékoztatta a briteket, hogy a közelben fekvő tábort a szabad elvonulásért cserébe hajlandó átadni. A groteszk módon szerződéssel átvett koncentrációs táborba a brit ezred angol és kanadai egységei április 15-én vonultak be.

A szövetséges csapatoknak fogalmuk sem volt arról, hogy hirtelenjében egy humanitárius katasztrófával kell szembenézniük. A munkaképtelen kényszermunkások, majd a front következtében evakuált keleti lágerek lakói miatt a fogadótáborban hatalmas volt a zsúfoltság. Az éhezés legyengültséget, a higiénia és az orvosi ellátás teljes hiánya tífuszt, vérhasjárványt és tbc-t okozott. A táborban „nemcsak” a gázkamrák és a gyilkosságok, hanem a foglyok magára hagyottsága és ellátatlanága is tömeges halálozással járt, csupán 1945 márciusában 18 ezer ember életét követelte. A katonákat 1945. április 15-én 53 ezer leromlott állapotú és haldokló fogoly, valamint 10 ezer holttest látványa fogadta.

Az átadás átmeneti napjaiban az időközben megszökött SS-őrség hiányában a fehér karszalagos magyar katonák őrizték a tábort. A M. Kir. Honvédség harckocsiezredének és hadapródiskoláinak legénységéből és tisztjeiből álló, nagyjából háromezer fős egységet 1944 decemberében telepítették ki a közeli páncéloskiképző táborba. A honvédek között volt, aki rálőtt a barakkból kimerészkedő foglyokra, s így a felszabadulás körüli napokban több magyar zsidó nő is belehalt az így szerzett sebesüléseibe. Az egyik tüdőlövést kapó lányról egy szerencsésebb sorsú társa a memoárjában ezt írta: „Tegnap délután még sírt a boldogságtól, hogy felszabadult. Tizenkilenc éves volt.” Az atrocitásokban nem mindenki vett részt, a katonák egy része emberségesen bánt a foglyokkal, sőt tudunk magyar zsidó lány és honvéd közötti házasságról is.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2022. ősz számában olvasható.