Az elfeledett nő, aki szembeszállt Róma első császárával
2019. április 10. 15:48 Múlt-kor
Fulvia háborúja
Fulvia azonban nem elégedett meg a támogató szereppel. Az életrajzíró Plutarkhosz szerint olyan nő volt, aki „uralkodóként akart uralkodni, és parancsnokként parancsolni.” Cassius Dio történetíró szerint „a következő évben (Kr. e. 41) Publius Servilius és Lucius Antonius lettek névleg a konzulok, a valóságban azonban Antonius és Fulvia voltak azok.” Ebben az évben történt, hogy Fulvia felbőszült Antonius szövetségesére, Octavianusra, amiért az közösen elért eredményeikért igyekezett minden dicsőséget magának learatni. Az asszony ezért háborút indított Róma jövendőbeli első császára ellen.
Ez volt az úgynevezett perusiai háború, és talán Fulvia életének legnagyobb dobása. Akár támogatta őt ebben Antonius, akár nem (a későbbiekben mindenesetre tagadta), Fulvia volt a fő szervező erő ebben a műveletben, amely arra irányult, hogy az Itália feletti hatalmat kicsavarják Octavianus – a későbbi Augustus császár – kezéből. Az ekkoriban vert érmék, amelyek Fulviát a győzelem szárnyas istennője, Victoria képében ábrázolják, bizonyítják szándéka komolyságát: Fulvia az első nő, aki római pénzérmén szerepel. Rajta kívül ekkoriban kizárólag a második triumvirátus tagjainak arcai szerepeltek a pénzeken, azaz Octavianusé, Antoniusé és Lepidusé, Róma három kvázi uralkodójáé.
Fulvia és sógora, Lucius sereget gyűjtöttek, és bevették Perusia (a mai Perugia) és Praeneste (a mai Palestrina) városait. Fulvia szerepét, mint a harc kirobbantója nyíltan elismerték ekkoriban – amikor Octavianus csapatai ostromolni kezdték Perusiat, a városba hajított lövedékeikre neki szóló sértéseket írtak. Octavianus végül sikeresen bevette a várost, azonban megkegyelmezett Antonius feleségének és fivérének, mivel elméletben még mindig szövetségesek voltak.
Fulviának a vereség nem szegte kedvét: Görögországba utazott, ahol Antonius éppen állomásozott, és megpróbálta meggyőzni, hogy hajózzon Itália ellen. Antonius a források szerint igen dühös volt Fulviára itáliai tevékenysége miatt, felesége érvei azonban meggyőzőek voltak – Róma már ketté volt választva, és két nagy flotta parancsnoka is készen állt Antonius oldalán Octavianus ellen hadba lépni. Octavianus és Antonius végső leszámolása akár tíz évvel korábban is bekövetkezhetett volna Fulviának köszönhetően, és talán más vége is lett volna, mint amelyet ma ismerünk. A törhetetlen asszony azonban súlyosan megbetegedett, és váratlanul meghalt Kr. e. 40-ben. Vélhetően negyvenes évei elején járt ekkor.
Antonius éppen Octavianus csapataival állt szemben Brundisiumnál (a mai Brindisi), amikor megkapta a hírt. Meglátta benne a könnyű kiutat, és ezt is választotta: a férfiak megegyeztek abban, hogy Fulviát hibáztatják az egész konfliktusért, ily módon törékeny szövetségük továbbra is fennmaradt. Antonius keletre vonult, és Kleopátra királynő oldalán rendezkedett be Egyiptomban, míg Octavianusé lett az Itália feletti teljes irányítás.
Igen valószínűnek tűnik, hogy ha Fulvia életben maradt volna, nem elégedett volna meg egy ilyen kiegyezéssel. Bátor nő volt, aki jobban otthon érezte magát egy katonai táborban, mint a szövőszék mellett, és habár politikai tevékenysége miatt „nőietlennek” gúnyolták, még ellenzői is kénytelenek voltak elismerni, hogy erejével mindenkinek számolnia kellett. Jóval több volt, mint valakinek a felesége, lánya, vagy testvére: Fulvia volt a második triumvirátus nem hivatalos negyedik tagja, aki igen közel járt ahhoz, hogy új pályára állítsa Róma történelmét.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
