Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Az elfeledett nő, aki szembeszállt Róma első császárával

2019. április 10. 15:48 Múlt-kor

Fulvia Antoniára a római történelem kedvelői többnyire Marcus Antonius feleségeként emlékeznek, e címke azonban messze nem fedi le személye jelentőségét. Antonius már a harmadik férje volt, és mire Kr. e. 47-ben vagy 46-ban összeházasodtak, Fulvia már ismert személyiség volt a római közéletben, szerepe pedig a későbbiekben csak még meghatározóbbá vált.

<

Pozíció és ügyesség

Fulvia politikai súlya majdnem ugyanolyan vonzó lehetett Antonius számára, mint vagyona, amelyet két ősi család utolsó leszármazottjaként örökölt. A politikai súly első, Publius Clodius Pulcherhez való házasságából származott, azonban kellett hozzá Fulvia ügyessége is, hogy jól ki tudja azt használni.

Életük háttere a római polgárháborúk kora volt, amikor mindenki számára veszélyes volt a politikában való szerepvállalás. Clodius kíméletlen és sikeres politikus volt, aki annak ellenére, hogy a hagyományos uralkodó osztályból származott, a köznép kegyeit kereste. Emiatt összetűzésbe került az arisztokrácia iránt elkötelezett Titus Annius Milóval, ellentétüket mind a bíróságokon, mind az utcákon – felbérelt verőlegényekkel – igyekeztek eldönteni. A végkifejlet Clodius halála lett, amiért Milót bíróság elé állították.

Fulvia a római viszonyok közt szokatlanul odafigyelő feleség volt, és közeli viszonyt ápolt Clodiusszal – érdekelte karrierje, és rendszeresen vele tartott utazásain. Mindazonáltal férje halála után jött igazán elemébe. Zavargást robbantott ki azzal, hogy Clodius véres holttestét végighúzatta Róma utcáin, hogy szimpátiát gyűjtsön a köznép körében, édesanyjával együtt pedig tanúskodott is Milo tárgyalásán – jelentőségteljes módon utolsókként szólaltak fel. Látványos, nyilvános gyásza megerősítette Clodius pártját, és gyengítette Milóét.

E gyász azonban nem akadályozta meg Fulviát abban, hogy újra férjhez menjen – a hagyományok által előírt gyászperiódus után szinte azonnal. Második férje Gaius Scribonius Curio, egy pályája kezdetén álló ígéretes politikus volt. A házasság által karrierje még ígéretesebbé vált: az arisztokrata oldalról egyszerre a populárisra került, döntései pedig olyan határozottságról tettek tanúbizonyságot, amely korábban hiányzott személyéből. Habár nyíltan nem ismerték el szerepét, Fulvia hatása nyilvánvaló volt.

Curio Észak-Afrikában, egy I. Juba numidiai király ellen viselt hadjárat során életét vesztette Kr. e. 49-ben, Fulvia pedig Kr. e. 47-ben vagy 46-ban Marcus Antoniushoz ment férjhez (Cicero szerint már Clodiusszal való házassága alatt is szexuális kapcsolat volt kettejük között). Antonius fiatal volt, nagyravágyó, és közel állt Julius Caesarhoz, azonban hiányzott belőle az önkontroll és a határozottság – ezek a tulajdonságok azonban megvoltak Fulviában. Feleségként Antonius pályájára hasonlóan nagy hatással volt, mint Curióéra.

Emellett Antonius kevésbé dicsőséges szerepvállalásaiban is része volt: évekkel később kritikusai előszeretettel terjesztették azt a szóbeszédet, miszerint Cicero – Antonius megrögzött ellenzője – a proscriptiók (törvényen kívül helyezés, mely által az illetőt bárki szabadon megölhette) során életét vesztette, Fulvia egy hajtűvel szurkálta össze a halott orátor nyelvét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Az elfeledett nő, aki szembeszállt Róma első császárával

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra