Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Az atomenergia békés használatáért küzdött a világ első reaktormérnöke, Wigner Jenő

Az atomenergia békés használatáért küzdött a világ első reaktormérnöke, Wigner Jenő

2022. november 17. 11:25 MTI, Múlt-kor

120 éve, 1902. november 17-én született Wigner Jenő Pál (Eugene Paul Wigner) Nobel-díjas magyar származású fizikus, aki részt vett az első atomreaktor létrehozásában, és azokhoz az úttörőkhöz tartozott, akik megújították a fizika tudományát.

<

A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumba járt, majd 1921-től a Budapesti Műszaki Egyetemen, 1924-től a Berlini Műszaki Egyetemen volt vegyészmérnök-hallgató. 1925-ben Berlinben doktorált a kémikus Polányi Mihály vezetésével, értekezése úttörő kvantumkémiai munka volt.

Az egyetem után hazajött és egy évig az apja tulajdonában álló újpesti bőrgyárban dolgozott vegyészként, de egyre jobban érezte a berlini tudományos élet hiányát. Amikor értesült Heisenberg és Bohr kísérleteiről, azonnal visszaindult Berlinbe, majd Göttingenbe, ahol bekapcsolódott a kvantummechanikával foglalkozó kutatásokba.

Eredményeit 1931-ben könyv formájában jelentette meg Csoportelméleti módszer a kvantummechanikában címmel, a kötet tudományos bestseller lett. (A csoportelmélet a geometriai szimmetriákon túlmutató, a fizikai történéseket leíró törvényszerűségek általános alapjait feltáró matematikai módszer.) Könyvében a tér-idő szimmetriákat elemezte, és olyan új eszközt dolgozott ki, amelyet azóta is használnak az elméleti fizikában.

365

A fasizmus elől az Egyesült Államokba költözött, ahol letelepedése után 1937-ben állampolgárságot kapott, a Princetoni Egyetemen 1930-ban kezdett tanítani. A II. világháború idején Szilárd Leó és Einstein mellett tagja volt annak a fizikus csoportnak, amelynek sikerült meggyőznie Roosevelt elnököt arról, hogy az Egyesült Államoknak, a németeket megelőzve, ki kell fejleszteni az atombombát. Roosevelt az állami támogatást garantálva beleegyezett a tudósok tervébe, amely annyira titkos volt, hogy még alelnöke, Harry Truman sem tudott róla.

Az elnök által létrehozott Uránium Bizottságban Wigner, Szilárd Leó, Teller Ede és Enrico Fermi foglaltak helyet. A program a Manhattan fedőnevet kapta, Wignerre a Chicagói Egyetem fémfizikai laboratóriumában az elméleti csoport vezetését bízták. Céljuk egy nagyteljesítményű plutóniumtermelő reaktor megtervezése és megépítése volt, és az első atomreaktort már 1942 december 2-án üzembe helyezték. 1945 márciusában a programban résztvevő fizikusok nevében Szilárd Leó memorandumot fogalmazott meg az atombomba azonnali bevetése ellen, a dokumentumot Wigner Jenő is aláírta.

Wigner 1946-tól Oak Ridge-ben dogozott, ahol kutatási igazgatóként az atomerőművek építésének és fenntartásának lehetőségeivel, a hűtőanyagok megválasztásával és a hőelvonás problémakörével foglalkozott. Ezért nevezték a „világ első reaktormérnökének”. Ő javasolta a grafitos lassítás helyett – amelynek veszélyességét Csernobil is példázza – a vízzel történő lassítást és hűtést.

Eredményeiért 1958-ban Fermi-díjjal tüntették ki, sőt, 1952-től 1964-ig az amerikai Atomenergia Bizottság tagjának is megválasztották. 1959-ben megkapta az Eisenhover elnök által alapított az „Atom Békés Felhasználásáért" díjat. A fizikai Nobel-díjat 1963-ban vehette át „az atommagok és az elemi részecskék elméletének fejlesztésért, kivált az alapvető szimmetriaelvek felfedezésért és alkalmazásáért”. 1972-ben elméleti fizikai munkásságáért Albert Einstein-díjjal is kitüntették.

Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat meghívására első ízben 1976-ban látogatott Magyarországra. 1987-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem díszdoktorrá avatta, itt hangzott el utolsó hazai előadása. 1988-ban a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választották, 1994-ben személyesen vette át itthon a Szilárd Leó-érmet. Princetonban hunyt el, 1995. január 1-jén.

Nevéről díjat neveztek el, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia és a Paksi Atomerőmű Részvénytársaság alapított 1999-ben. A kitüntetést olyan szakemberek, kutatók kapják, akik a magyar nukleáris energetika és fizika terén tevékenységükkel maradandót alkottak. Wigner Jenőről hazánkban iskolát, utcát neveztek el, és Egerben szobra áll a róla elnevezett szakközépiskola parkjában.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Az atomenergia békés használatáért küzdött a világ első reaktormérnöke, Wigner Jenő

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra