"Phineas Gage fejébe lyukat vájt vasrúdja hegye,
mindenki tudja, hogy már sírban lenne a helye,
A sors volt, a vak szerencse, kinek a kegye?
Az évek telnek, de még itt eszi a fene."

Ezen négy sor elsőre talán egy vadnyugati legenda verses feldolgozásának hangzik, valójában azonban az amerikai bendzsós, Dan Lindner egyik dalának szövege, amelyet valós történet ihletett.

A 25 éves Phineas Gage 1848-ban egy vermonti vasútépítésnél dolgozott művezetőként. Brigádjának a sínek lefektetésének útjában álló akadályok eltávolítása volt a feladata. A nagyobb sziklák áttöréséhez robbantásokra is szükség volt, ez pedig a XIX. század közepén még különösen veszélyesnek számított.

1848. szeptember 13-án Gage szokásához híven betömködte a lőport a sziklába vájt furatba, majd egy vasrúddal elkezdte ledöngölni. A kanóc meggyújtására ezúttal már nem került sor, mert a vasrúd valószínűleg súrolta a sziklát, ami miatt szikra keletkezett, a lőpor pedig berobbant. A furatból kilőtt rúd a férfi felső állcsontja és a járomcsontja között hatolt be, felsértette a bal szemét, majd koponyája tetejét átszúrva, nagy ívben további 25 métert repült. A művezető azonnal elájult, rángatózni kezdett, de nemsokára magához tért, és kis segítséggel sétálni is tudott. Szekérrel visszavitték a Cavendish városában található szállására, ahol orvosi ellátásban részesült.

Gage csodával határos módon túlélte az esetet. Mi több: annak ellenére, hogy agyának homloklebenyét áthasította egy több mint három centiméter átmérőjű, egy méter hosszú, hatkilós rúd, mozgáskoordinációja, érzékelése, intelligenciája nem változott. Személyisége azonban igen. A korábban nagy megbecsülésnek örvendő, precíz szakember teljesen megbízhatatlanná vált, így munkahelyéről elbocsátották. Emellett korábbi nyugodt természetét is elvesztette, egyre gyakrabban káromkodott, társas helyzetekben pedig gyakran viselkedett a társadalmi normákkal összeegyeztethetetlen módon. Ennek ellenére a balesete után vasrúdjával a kezében számos keleti parti városban fellépő Gage-et több munkaadó is alkalmazta, Chilében például kocsisként dolgozott.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2017. különszám számában olvasható.