Múlt-kor.hu

Az asszony, aki a baltával harcolt az alkohol ellen

Az asszony, aki a baltával harcolt az alkohol ellen

2018. december 12. 17:56 Múlt-kor

Az érvényesülési lehetőség keresése

Nation először a politikai szervezkedéssel próbálkozott, azonban végül a látványos akciók mellett tett hitet. Annak ellenére, hogy a nők ekkoriban még nem rendelkeztek szavazójoggal, egyre jobban elkezdték kivenni részüket a politikai életből, és a szesztilalom követelése az egyik olyan irányvonal volt, amely sok nőt is magához vonzott. Mivel ez a házasságot, családot és otthont érintő kérdés volt, a politikai részvétel egyik legbiztonságosabb formája volt a nők számára – Nationnek pedig volt bőven elegendő akarata és ereje hozzá.

Miután férjével a Kansas állambeli Medicine Lodge-ba költöztek 1889-ben, megalapította a Női Keresztény Mértékletességi Egyesület (Woman's Christian Temperance Union, a legnagyobb szesztilalompárti szervezet) helyi ágát. Míg azonban társai többsége beszédekkel, prédikációkkal és írásokkal igyekezett változást elérni, Nation drámaibb megközelítést választott. Egy látomástól hajtva 1900-tól elkezdett szalonokba betérni – ami bármely „tiszteletreméltó” nő számára súlyos tabu volt – és zűrzavart kelteni. A Bibliából olvasott fel, templomi dalokat énekelt, és annyi kárt okozott, amennyit csak tudott.

Nation hamarosan hírhedt „szalonzúzóvá” vált – lelkiismeret-furdalás nélkül pusztította a magántulajdont a lelkek üdvösségéért. Tetteit ugyan a vallásos buzgalom szülte, azonban szándékosan olyan botránykeltők – és figyelemfelkeltők – voltak, amennyire csak lehettek. Idővel elkezdett egy baltát is hordani magával, majd balta alakú kitűzőket árulni költségei fedezésére. Ezeken az állt: „Halál a rumra”. Állítása szerint „a közönség megőrülni látszott értük.”

Annak is megtalálta a módját, hogy az átlagemberek részt vehessenek akcióiban. „Otthonvédők” seregét toborozta, hogy segítsenek neki „baltazálásái” („hatchetations”) alatt, az ital gonoszságáról szóló előadásaira pedig hívei és a járókelők egyaránt odafigyeltek. 1901-ben imázsára építő hírlapot is alapított „Smasher's Mail” („Zúzók postája”) címmel. Ebben írott prédikációk és egyéb alkoholellenes irodalom jelent meg, például versek, valamint saját élettörténete formájában. A lap bevételeiből folytatta tovább „kereszteshadjáratát”.

Veszélyes üzem

Nation kampányának természetesen megvoltak az ellenzői. Nationt 30-nál is többször tartóztatták le a hatóságok, és habár nem ő volt az első szesztilalmi aktivista, aki vendéglátóhelyeken tört-zúzott, a mozgalom fősodrata igyekezett elhatárolódni tőle. Azok körében pedig, akik közröhej tárgyává igyekeztek tenni őt, magánélete szabad prédának számított – különösen 1901-es válása. 1901-ben előbb egy „Kansasi szalonzúzók” című rövidfilmben parodizálták tevékenységét, majd még ugyanebben az évben a vászonra került a „Miért akar elválni Mr. Nation”, amelyben Nationt olyan nőként ábrázolták, aki elfelejtette, „hol a helye”, ezzel megalázó helyzetbe hozva férjét.

Carry Nation azonban figyelmen kívül hagyta ezeket a hangokat, és folytatta aktivizmusát. Ahogy teltek az évek, egyre szélesebb körben vált híressé, a kocsmák pedig táblákat kezdtek el kihelyezni, amelyeken az állt: „Minden nemzetet szívesen látunk – kivéve Carrie-t” (a „nation” szó nemzetet jelent). Élete késői szakaszában a varietészínházakba vitte el üzenetét – egy alkalommal felrohant a színpadra, és összetört egy színésznő kezében lévő poharat, 1903-ban azonban már főszerepet kapott egy rövid darabban, amelyben saját maga által írt szöveget adott elő, minden előadásban szétzúzott egy bárdíszletet, miniatűr baltákat árult a közönségnek, és visszaszólt a bekiabálóknak.

Elmondható az is, hogy Nation kedvenc tevékenységét végezve halt meg: 1911-ben egy beszéde közben esett össze, amiből nem épült fel: néhány hónap múlva elhunyt. Habár aktivista karrierje során a szegények és hajléktalanok jogaira is igyekezett felhívni a figyelmet, és rengeteget jótékonykodott is, leginkább az alkohol elleni drámai demonstrációi miatt emlékezik meg róla az utókor. „Azt akarom tenni, amit Isten mond nekem” – mondta a bírónak, miután egy „baltazálás” után letartóztatták. „Isten azt parancsolja nekem: 'Emeld meg hangod, akár egy harsonát!' Tudja, arra utasít, hogy hangosan kiabáljak a bűnről, ne pedig suttogjak róla.”

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Az asszony, aki a baltával harcolt az alkohol ellen

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2020. tél: Legendás anyósok

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra