Az arcfelismerő rendszerekkel kapcsolatos aggodalmakat a kriminalisztika sötét múltja indokolja
2019. augusztus 16. 09:35 Múlt-kor
Lombroso forradalma
„Óriási hatással volt” – mondja Diane Bretherick nyugalmazott brit bűnügyi jogász, a kriminalisztika doktora. „Ő volt az első, aki a bűnözést és a bűnözőket önálló kutatási területként értelmezte, így őt tekintik a modern kriminalisztika atyjának.” Hozzáteszi: Lombroso volt emellett az első, aki a női bűnözésről is írt.
Lombroso gyakran adott tanácsot szakértőként egyes bűnügyekben. Egy olyan esetben, amelyben egy férfi megerőszakolt és megfertőzött egy hároméves lányt, Lombroso azzal dicsekedett, hogy hat gyanúsított közül puszta megjelenése alapján választotta ki a tettest.
„Azonnal kiválasztottam közülük azt, amelyiknek obszcén tetoválások voltak a karján, gonosz fiziognómiával bírt, rendellenességek voltak látómezejében, és egy közelmúltbeli szifiliszes kitörés nyomait hordozta” – írta „A bűn, annak okai és ellenszerei” című 1899-es könyvében. „Később ez az egyén beismerte a bűncselekményt.”
Lombroso műveinek fordításai elterjesztették nézeteit szerte Európában és az Egyesült Államokban, a szociáldarwinizmus néven ismert gondolatrendszer térnyerésével párhuzamosan. E nézetrendszer Charles Darwin evolúcióelméletét igyekezett az emberek közötti kapcsolatokra alkalmazni, kijelölve a civilizált társadalom számára „nemkívánatos” elemeket.
Az olasz tudós egyik legelkötelezettebb híve Charles A. Ellwood amerikai szociológus volt, aki 1924-ben lett az Amerikai Szociológiai Társaság elnöke.
„Lombroso műveinek angol nyelven történt kiadása új korszakot jelent Amerikában a kriminalisztika tudományának fejlődésében” – írta Ellwood a „Journal of Criminal Law and Criminology” című folyóirat egy 1912-es számában, amely lapnak társszerkesztője volt.
Ellwood úgy érezte, „Lombroso minden kétséget kizáróan bemutatta, hogy a bűnözésnek biológiai gyökere van”, könyveinek pedig „minden bűnügyekben eljáró bíró, minden bűnügyi jogász, és a kriminalisztika és a pönológia minden tanulójának könyvtárában ott kell lenniük.”
Lombroso emellett számos utánzót is megihletett, akik további kutatásokkal szándékoztak megállapítani, milyen is a „bűnöző jellem”. Earnest A. Hooton, a Harvard Egyetem antropológusa több mint 17 000 embert vizsgált meg az 1930-as évek folyamán, és arra a következtetésre jutott, hogy „a bűnözők alsóbbrendűek a civilekhez képest szinte minden mérhető testi adottságukban.”
Francis Galton, az „eugenika” kifejezést is megalkotó rasszista brit antropológus – aki főként „a zsidó embertípusról” készített összetett ábráival hatott a későbbiekben a náci fajelméletre is – maga is megpróbálkozott (sikertelenül) saját meghatározással szolgálni „a bűnöző embertípusra”.
Nem mindenki értett azonban egyet ekkoriban sem Lombroso nézeteivel. Találkozásukat követően Lev Tolsztoj orosz író például „Feltámadás” című regényében űzött gúnyt Lombroso elméleteiből.
Alphonse Bertillon francia rendőr – aki a bűnügyi nyilvántartó fényképészet és adminisztráció úttörőjeként vált híressé – úgy tartotta, hogy míg egyes külső tulajdonságok előnytelenül hathatnak az ember életére, ezáltal valószínűbbé téve, hogy az illető a bűnözés felé fordul, ezen túl kizárta az összefüggést a megjelenés és a bűnözői hajlam között.
Mindazonáltal Lombroso elméletei halála (1909) után is nagy hatással voltak nem csak az igazságszolgáltatásban, de a kultúrában is. Amikor az „M” című nagy sikerű 1931-es krimifilm készítéséről nyilatkozott, Fritz Lang német rendező elmondta: „az az ötletem támadt, hogy a gyilkost Lombroso elméleteivel ellentétesen válasszam ki: nagy szemöldökök, széles vállak, tudja, a gyilkos híres lombrosói képe” (Lang választása a magyar születésű Peter Lorréra esett).
Napjainkban az arcfelismerő számítógépes rendszerek terjedése – amelyekről az Egyesült Államokban már kiderült, hogy nagyobb valószínűséggel tesznek téves megállapítást színesbőrű személyek esetében – sokakban Lombroso tanainak képét idézik fel.
2016-ban a kínai Shanghai Jiao Tong Egyetem két kutatója például egy olyan tanulmányt adott ki, amelyben azt állították, arcfelismerő rendszerek segítségével megállapították bizonyos arcvonások összefüggését a bűnözéssel. A tanulmány súlyos hibája azonban – mutatott rá a szakma –, hogy feltételezi, hogy a bűncselekményekért elítélt személyek halmaza objektív módon tükrözi a bűnelkövetők halmazát.
A kriminalisztika korai szakértői nem tudhatták, hogy a jövőben létrejön az arcfelismerő technológia, de már a korábbi évszázadokban voltak, akik látták az erkölcsi problémákat, amelyeket az ilyen nézetek okozhatnak.
Georg Christoph Lichtenberg 18. századi német fizikus óva intett a „fiziognómia” komolyan vételétől: „akasztani fogják a gyermekeket, mielőtt még elkövetnék azt, amivel az akasztófát kiérdemelnék.” Ilyen alapon ráadásul a bizonyítottan bűnös Ted Bundy számításba sem jöhetett volna, hiszen tiszta, szimmetrikus arcvonásaival nem felelt volna meg a „bűnözői embertípusnak”.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
