Az aranykalitkában felnőtt II. Erzsébet mindig is vágyott a kihívásokra
2019. február 12. 15:41 Múlt-kor
Királyváltás és felfordulás
V. György 1936 januárjában elhunyt, és a walesi herceg lépett trónra VIII. Eduárd néven. Királyként jobban rá volt utalva szeretőjére, Wallis Simpsonra, mint valaha. Míg azonban a külföldi sajtó kiterjedten foglalkozott a korábban már elvált amerikai nővel való viszonyával, a brit lapok mélyen hallgattak a témában. Október végén Simpson beadta a válókeresetet második férjével szemben is, és tisztán látszott, hogy a király el akarja venni feleségül. A kormány eltökélt célja volt ennek megakadályozása, mivel a királynak – az anglikán egyház fejeként, annak szabályai szerint – nem lehetett olyan felesége, akinek még élt korábbi házastársa, és a kormány szerint vélhetően a nép sem fogadta volna szívélyesen az elvált királynét. A birodalom más országainak kormányai egyértelműen elutasították a gondolatot. „Tisztán látható volt mindenki számára, hogy egy hatalmas árnyék borult a ház fölé” – írta Miss Crawford.
December 10-én a tízéves Erzsébet éppen arra készült, hogy összeírja jegyzeteit az aznapi úszóleckéről, amikor kintről „Isten óvja a királyt!” kiáltásokat hallott. Egy inastól megkérdezte, mi történt, mire azt a választ kapta, hogy nagybátyja lemondott a trónról, és az apja a király. Erzsébet azonnal húgához futott a hírrel. „Ez azt jelenti, hogy neked kell majd a következő királynőnek lenned?” – kérdezte Margit. „Igen, egy napon” – válaszolta Erzsébet. „Te szegény” – mondta erre Margit. A válság és a változások közepette Erzsébet bevezette azon szokását, amelyhez később is tartotta magát: ragaszkodott a napi rutinjához, és úgy tett, mintha semmi sem hozná ki a sodrából. Összeírta úszásjegyzeteit, és az oldal tetejére azt írta: „Lemondás-nap.”
A Piccadilly 145 alatti gondtalan élet véget ért. A család beköltözött a Buckingham-palotába, apját és anyját pedig – akik addig állandóan jelen voltak Erzsébet életében – elragadta a találkozók, fogadások és a politika forgataga. A lemondott királyt, immár Windsor hercegét, a két lány által olyannyira kedvelt „Dávid bácsit” Európába küldték, mintegy száműzetésbe. Erzsébet ott volt apja koronázásán nagyanyja, Mária királyné társaságában. Naplójába azt írta, az egész apátságot „a csodálat egyfajta köde lengte be, amint Papát megkoronázták, legalábbis én így éreztem.”
Erzsébet immár trónörökös volt, és Mária királyné ismét elkezdte követelni, hogy többet tanítsák a gyermeket. Ennek eredményeképpen megnövelték a történelemórák számát, 1938-tól pedig az Eton College magániskola igazgatóhelyettese, Henry Martin oktatta Erzsébetet alkotmánytörténetből. Martin tanításai rendkívül nagy jelentőséggel bírtak abban, miként alakult a fiatal trónörökös képe saját szerepéről: azt tanította neki, a monarchiát erősíti a rugalmasság és az alkalmazkodóképesség, és kiemelte annak fontosságát is, hogy a tömegmédián keresztül közvetlenül szóljon alattvalóihoz.
A palota és a kormány is nagy gondot fordított arra, hogy Erzsébet ne tűnjön túl elszigeteltnek. E célból hozták létre az Első Buckingham Lánycserkész Csapatot, amelynek keretében 20 lányt hívtak szerda délutánonként a palotába. A kertekben a túrázást gyakorolták, a folyosókon pedig a jeladást.
1939. március 15-én német harckocsik vonultak be Prágába. Neville Chamberlain miniszterelnök „engesztelő” politikával létrehozott „békéje” véget ért. „Ki reménykedne abban, hogy ki tud engesztelni egy óriáskígyót?” – írta a The Telegraph című lap. Az ország egyre inkább a háború felé sodródott. Nyáron Erzsébet és szülei a dartmouth-i Királyi Haditengerészeti Főiskolára látogattak, ahol a király is tanult. A 13 éves lány itt ismerkedett meg a 18 éves Görögországi Fülöppel, aki egészen lenyűgözte őt.
1939. szeptember 3-án Chamberlain bejelentette a BBC rádión, hogy Nagy-Britannia hadban áll. A nap folyamán a király is beszélt a rádión, kijelentve, hogy ez a „komor óra talán a legsorsfordítóbb a történelmünkben.” A hercegnők a Balmoralhoz közeli Birkhallban voltak éppen, ahol minden évben nyári üdülésüket töltötték Miss Crawforddal. Hamarosan több száz evakuált glasgow-i lakos is csatlakozott hozzájuk. A Sandringhamben töltött karácsony után a windsori királyi szállásra mentek, melynek halvány rózsaszín téglafalai zöldre lettek festve, hogy megtévesszék az ellenséges bombázókat. A királyné nem engedett a számos helyről érkező nyomásnak, hogy menekítse gyermekeit Kanadába, ahová nem ér el az ellenség keze.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
