Autóversenyző, Afrika-kutató és zsidómentő: Almásy László regényes élete

2022. március 22. 16:40 Múlt-kor

Almásy László Ede 1895 augusztusában, a ma Ausztriához tartozó Borostyánkőn született. A felcseperedő László előszeretettel töltötte idejét a család több ezer kötetből álló könyvtárában, amelynek nagy részét a nagyapja, Almásy Eduárd gyűjtött össze. A nagypapa a Magyar Földrajzi Társaság egyik alapító tagjaként számtalan, a csillagászat, a földrajz és a geológiai tudománykörébe tartozó munkát szerzett be.

Királypuccs és autókázás Szudánig

A fiatal László végül az ornitológia szerelmese lett, és a madarak iránti szeretetének eredményeképpen kezdett érdeklődni a repülés iránt. Tizenéves korában készítette el első vitorlázó-repülőgépét, amellyel egy kőbánya faláról elrugaszkodva, közel tíz métert zuhanva a földnek csapódott.

Bár a zuhanás bordatöréssel végződött, Almásynak esze ágában sem volt lemondani a repülésről. A középiskolát, miután a grazi gimnáziumból kirúgták, mert biciklijével elgázolta az igazgatót, Angliában folytatta, a Londonhoz közeli Eastbourne-ben. Az ott töltött három év alatt kiválóan megtanult angolul. Első repülőgépét 1914-ben vásárolta meg.

Az első világháborúban az Osztrák-Magyar Monarchia légierejénél szolgált, majd a világégést követően részt vett az 1916-ban magyar királlyá koronázott IV. Károly első visszatérési kísérletében. A „királypuccsnak” nevezett esemény alatt Károly csak gróf úrként szólította Almásyt.

Az ifjú Almásy László (1915 körül)

A húszas években a Steyr autógyár munkatársa és autóversenyzője lett. Szombathelyen márkaképviselő állást töltött be, majd Esterházy Antallal egy Steyr autó volánja mögött Alexandriából egészen a mai Szudán fővárosáig, Kartúmig autózott, bizonyítva a kocsi megbízhatóságát.

A sikeres, több mint 3 ezer kilométeres utat követően újabb előléptetés következett: a Steyr Almásyra bízta a cég kairói képviseletének vezetését. A „gróf” tulajdonképpen ekkor szeretett bele a sivatagba, a kietlen homoktenger iránti érdeklődése hatására expedíciókat szervezett.

Almásy kiváló kapcsolatteremtő képességekkel rendelkezett, amelynek révén elnyerte Kemal el Din herceg és I. Fuád egyiptomi király bizalmát. Almásy leginkább a hercegnek köszönhetően pénzügyi támogatást kapott expedícióira, amelyeknek a célja a Szahara, azon belül is a Líbiai-sivatag feltérképezése volt.

Úszó emberekre és elhurcolt magyarokra lelt a sivatagban

Almásy 1931 augusztusában Zichy Nándorral indult első repülős felfedező útjára, de a kaland majdnem az életükbe került, a szíriai Aleppóban ugyanis egy francia katonai reptéren kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk.

A következő évben azonban újra a botkormány mögé ült, és egy skót alezredes társaságában felfedezte a Nílustól nyugatra fekvő, legendás Zarzura oázist. Az útjairól részletes földrajzi dokumentációkat készítő Almásy 1933-ban, az Egyiptom délnyugati sarkában fekvő, kopár Gilf Kebir fennsík sziklakanyonjainak feltérképezése közben szenzációs felfedezést tett: a neolitikumból származó sziklarajzokra lelt, amelyek dús vegetációval ábrázolták a több ezer évvel ezelőtti világot. A Képek-völgyében található barlangokban az újkőkori művészek pálmákat, struccokat, zsiráfokat, gazellákat és úszó embereket festettek a falakra.

Almásy, akit a beduinok csak úgy emlegettek, hogy Abu Ramla, azaz a „homok atyja”, 1934 és 1935 folyamán az Egyiptom és Líbia határán elterülő, Nagy-homoktengernek hívott sivatagot térképezte fel. 1935-ben, Egyiptom déli határvidékén egy magyar vonatkozású felfedezést is tett, ugyanis Vádi-Halfa közelében, a Nílus egyik szigetén rábukkant a magukat magyaraboknak nevező törzsre, akiknek őseit a legendák szerint a 16. században az oszmánok hurcolták el Magyarországról.

A németeknek dolgozott, de zsidókat is mentett

A kutatásokban bővelkedő 1930-as éveket a fegyverek zaja követte. A kiváló pilóta Almásy a Magyar Királyi Honvéd Légierőnél teljesített szolgálatot, majd miután a német hadsereg Erwin Rommel vezetésével 1941 februárjában megjelent Észak-Afrikában, a kiváló helyismeretekkel rendelkező kutatót és pilótát a németek kérésére Észak-Afrikába vezényelték. A „Szahara-specialista” beváltotta a személyéhez fűzött reményeket.

A Salaam-hadművelet keretében 1942-ben az Almásy László vezette különleges egységnek a Szahara lakatlan területein átjutva az angol vonalak mögött sikerült két német kémet eljuttatnia a Nílus partján fekvő Aszjut városába.

A kommandónak, amely több mint 5 ezer kilométert tett meg az 50 fokos hőségben, végül annak ellenére sikerült visszajutnia Líbiába, hogy az angolok, miután sikerült megfejteniük rádióüzeneteiket, megpróbálták megállítani őket. A nem mindennapi vállalkozás sikeres teljesítéséért Rommel a Vaskereszt első osztályával tüntette ki Almásyt.

Felfedezőúton Zichy Nándorral (1931)

Rommel és a németek afrikai jelenlétének 1943-ban vége szakadt, így Almásy is visszatérhetett Budapestre, ahol 1944 őszén az üldözöttek védelmére kelt. Zsidó menekülteket bújtatott a lakásán, és ha a helyzet megkívánta, német katonai egyenruhát öltött magára, és határozott fellépéssel zavarta el a razziázó nyilasokat.

A háború után német kapcsolatai, no meg az afrikai hadszíntéren szerzett élményiről szóló könyve (Rommel seregénél Líbiában) miatt háborús bűnösként kellett bíróság elé állnia. A bíróságon a híres orientalista, Germanus Gyula a védelem tanújaként kiállt mellette. Almásyt végül felmentették, amelyben talán szerepe lehetett annak, hogy a magyar közéletben egyre nagyobb hatalommal bíró Rákosi Mátyásnak 1911 és 1912-ben a Monarchia Keleti Kereskedelmi Akadémiáján Germanus Gyula volt az egyik tanára.

A vádakat ugyan ejtették, de a nyugati kapcsolatokkal rendelkező, „fasisztabarát” Almásy László jobbnak látta, ha távozik az országból, különösen azután, hogy a szovjet titkosszolgálat is élénken érdeklődni kezdett a személye iránt.

Abu Ramla így 1947-ben visszatért második hazájába, Egyiptomba, ahol Faruk király támogatását élvezve egy sivatagkutató intézet felállításán fáradozott, és emellett Kairóban sportrepülés-oktatásból tartotta el magát. 1951-ben Ausztriába utazott, de onnan már nem tért vissza Egyiptomba, mivel útja során súlyosan megbetegedett, és Salzburgban elhunyt.