Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Atomreaktor oldhatja meg Amelia Earhart eltűnésének rejtélyét

2021. március 8. 15:17 Múlt-kor

<

Mennyit bizonyíthat?

Welsey Frey a Kaliforniai Egyetem davisi tagintézményének részeként működő, hasonló neutronképezéses kutatási célokra szintén atomreaktort alkalmazó McClellan Atomkutató Központ (MNRC) igazgatója, ő és csapata nem vesznek részt a Penn State projektjében. Frey szerint valószínű, hogy az elemzés érdekes információkkal szolgál majd az alumíniumlemezről, amelyek segíthetnek azt Earhart gépéhez kötni, avagy cáfolni a kettő közötti kapcsolatot. Azt azonban nem tartja valószínűnek, hogy egyértelmű bizonyítékot találnak arra, hogy a darab abból a konkrét repülőgépvázból való.

„Szert tesznek-e információra azt illetően, hogy mely korszakban állították elő azt a fémet? Igen, a legvalószínűbb eset az, hogy sikerül. Képesek lesznek ez alapján Amelia Earhart repülőgépével kapcsolatba hozni? Valószínűleg nem” – mondta Frey.

Elmondása szerint a neutronradiográfia hasonló a röntgenes képalkotáshoz. A röntgensugarak áthatolnak a test lágy szövetein, de lepattannak a keményebb szövetekről, illetve a csontokról, amelyek átlagban nehezebb atomokból állnak, amelyek meggátolják a röntgensugarak áthatolását. A neutronok ehhez hasonlóan egyes anyagokon – például az alumíniumon – könnyen áthaladnak, azonban a szén- vagy hidrogéntartalmú anyagok általában eltérítik őket.

Frey szerint ha a kutatóknak nagy szerencséje van, akkor a lemezen van valahol egy sorszám – például egy korallfolt alatt elrejtve –, amely Earhart repülőgépéhez köthető lehet, amennyiben megtalálható a pilótanő Electrájához tartozó bizonyított sorszámok listáján. Ebben az esetben a neutronradiográfia bizonyító erővel bírna az alumínium eredetét illetően. További előnye a módszernek, hogy nem károsítja a tárgyat, ami nem mondható el az ilyesfajta sorszámok keresésére szolgáló egyéb eljárásokról. Frey azonban hangsúlyozta: ehhez nagyon sok szerencsére lenne szükség.

A Penn State kutatói emellett egy másik, ám rokonelvű eljárást, a neutronaktiválásos elemzést is be tervezik vetni, hogy pontosan megállapítsák a lemez anyagának kémiai összetételét – mondta el Ünlü.

„Ez a megközelítés képes meghatározni egy anyag összetevőit az egész milliomod, vagy akár milliárdod részéig terjedő érzékenységgel” – tette hozzá.

Frey szerint a kutatás e része sokkal ígéretesebb. A különböző ötvözeteket ugyanis más-más célokra alkalmazták a történelem különböző szakaszaiban. Ha a szóban forgó alumíniumról kiderülne, hogy olyan ötvözet, amelyet nem használtak a második világháború előtt, akkor nem lehet Earharté. Ha azonban megfelel azon ötvözeteknek, amelyeket Earhart korában alkalmaztak a repülőgépeken, az erősítené a feltételezést, hogy esetleg az övéből származhat.

Frey elmondása szerint maga is alkalmazta már ezt az eljárást egy, a saját kertjében talált patkón – arra akart bizonyítékot találni, vajon a térségben a 19. században gulyáikat terelgető spanyol ajkú vaquerók egyikétől származhatott-e. Az acél elemzése azt mutatta ki, hogy a második világháború előtti időszakból származik, tehát elképzelhető – azonban nem biztos.

A Penn State neutronos elemzéseinek eredményei a kutatók szerint még valamikor 2021 folyamán kerülnek publikálásra. Állításuk szerint már találtak újdonságokat, azonban még finomítaniuk kell a tárgy leképezéséhez alkalmazott eljárásukon, mielőtt biztosan kijelenthetnek bármit.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Atomreaktor oldhatja meg Amelia Earhart eltűnésének rejtélyét

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra