Arkhimédész leleményes hadigépeivel éveken át kitartott Szürakuszai a római túlerővel szemben
2020. május 3. 08:39 Forisek Péter
A második pun háború (i. e. 218–201) elsősorban a karthágói Hannibál és Publius Cornelius Scipio Africanus csatáiról és tetteiről ismert. A harcok színtere előbb Itália, majd Észak-Afrika (a mai Tunézia) volt, azonban több mellékhadszíntéren is fontos stratégiai küzdelmek zajlottak. Ezek egyike volt Szicília szigete, ahol Szürakuszai (Siracusa) városa a punok oldalán kapcsolódott be a küzdelmekbe. A szürakuszaiak a védelem megszervezésével polgártársukat, a korszak leghíresebb tudósát, Arkhimédészt bízták meg. A görög tudós aztán számos furfangos hadigépet szerkesztett, amelyekkel a védők csaknem három évig kitartottak a túlerővel szemben. Plutarkhosz ókori történetíró szerint az ostromló rómaiak már annyira rettegtek Arkhimédész szerkezeteitől, hogy (Máthé Elek fordításában) „azonnal rémületbe estek, ha csak egy kötelet vagy fadarabot megpillantottak a várfalakon, és azt kiáltozták, hogy Arkhimédész újabb hadigépet vetett be ellenük, aztán fejvesztetten elmenekültek”.
Az ostromtechnika hajnala
Az i. e. VIII–VI. században a görögök egy része kivándorolt az antik Görögországból, és a Földközi-, valamint a Fekete-tenger partvidékén alapított gyarmatokat. Ekkor jött létre Szicíliában Szürakuszai városa is, amely két évszázad alatt nemcsak a nyugati görögök, hanem az egész görög civilizáció egyik legnagyobb és legjelentősebb településévé vált.
A városban az i. e. V. századtól kezdve a demokratikus államformát felváltotta a zsarnokuralom. I. Dionüsziosz hatalmát ugyanis nem a polgárokra, hanem külföldön toborzott zsoldosokra alapította, így uralma megdönthetetlenné vált.
Szicília területén három nép osztozott ebben az időszakban, a sziget keleti felén görög gyarmatvárosok voltak, a nyugati partvidék a pun Karthágó fennhatósága alatt állt, a többi területen az őslakos szikeloszok éltek. I. Dionüsziosz nagyravágyó uralkodó volt, az egész szigetet uralma alá akarta vonni, ezzel pedig a legnagyobb hatalmú görög uralkodóvá kívánt válni.
A zsarnok ezért háborút indított a kisebb görög városok és a punok ellen is, seregei azonban nem boldogultak a városok falaival, nagy részük bevehetetlennek bizonyult. I. Dionüsziosz ezért parancsba adta az udvarában élő tudósoknak, hogy tervezzenek olyan gépeket, amelyekkel le lehet rombolni a városfalakat.
Egy több száz évvel későbbi szicíliai történetíró, Diodórosz szerint ekkor találták fel a későbbi számszeríj ősét, a gasztraphetészt. (A szóban szereplő gasztér [gyomor] arra utal, hogy a katonák a hasukhoz nyomva húzták fel az íjat).
A következő évtizedekben aztán sorra alkották meg a különféle torziós lövegeket, illetve hajítógépeket. Az i. e. V–IV. század fordulóján így megszületett az ostromtechnika.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2020. tavaszi számában olvasható.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
